Ballada régvolt idők dinóiról

M. Kácsor Zoltán regényfolyama jelentős mű lesz és hamar klasszicizálódik majd, amint az utolsó kötete is megjelenik.

M. Kácsor Zoltán lassan Trónok harca-méretűre duzzadó könyvsorozatának korábbi köteteiről írtunk már, elein­te lelkesen, aztán kicsit – a történettel együtt – elfáradva. (A Trónok harca-párhuzamot nemcsak a terjedelem indokolja, hanem az is, hogy mindkettőben vannak sárkányok.) A sorozat az ötödik kötetével révbe ér, kicsit látszik már a vége is (talán még egykötetnyi anyag van a sztoriban), és ismét a régi fényében ragyog. 
Szellemes, jól végiggondolt, a nyelvben rejlő lehetőségeket a maximumig kihasználó kötet ez is – bár a kiadó hatéves kortól ajánlja, a poénok egy részének megértéséhez jóval idősebbnek kell lenni (lásd például a kötet Villon-parafrázisát, a Ballada régvolt idők dinóiról című verset, amely végén ajánlás is van Könyörgés címmel). 
A történet a korábbiakhoz képest nagyot halad előre: a három Zabaszau­rusz, Rilex, a jólelkű tirex, Barmol, az énekes raptor és Kunyi, a falánk keselyű vándorol a mesevilágban, hogy különböző kalandokba kavarodva és onnan magukat kiverekedve megpróbálják lecsendesíteni a Csendetlen-­óceánt, amely feltétele annak, hogy a történet másik szálában vérszomjas dragoszauruszokkal küzdő, Leiszút Feliszút nevű, selypítő sárkányt ismét visszafogadja a sárkánytársadalom, és mindenki hazatérhessen boldogan élni, amíg meg nem hal. 
A sok könyvön keresztülnyújtásnak az az eredménye, hogy bizony az olvasó nem feltétlenül emlékszik az egy, két vagy akár három évvel korábban megjelent kötetekben elrejtett információ­morzsákra, amelyeken annak idején átsiklott, nem tulajdonítva nekik különösebb jelentőséget, de amelyekről kiderül, hogy a cselekmény aktuális fordulatai szempontjából elég fontosak, így bizonyos utalásokon itt is kénytelen kissé értetlenkedve átlapozni – de mindezekért bőségesen kárpótolja őt a szeretni való, vérszomjasságukban is kedves szörnyetegek csetlése-botlása (és természetesen irtózatos haragja olykor), vagy a fontos dolgok (barátság, hűség, szerelem, a küzdelem célja meg értelme) megtapasztalása és megtanulása – amelyek így az ifjú olvasók személyiségfejlődésébe is remélhetőleg átszivárognak. 
Kárpótolja továbbá M. Kácsor Zoltán elképesztő nyelvi leleményessége, az a frissesség, amellyel még az ötödik kötetben is képes erre a világra alkalmazott nyelvi játékokkal elkápráztatni az olvasót, és amely önfeledt és gyöngyöző kacagásra készteti a gyermekeket: „Így hát a kis gallimimusz hamar megfordult a nyeregben (amely valójában nem létezett, tehát pikkelyén ülte meg a sárkányt), és a távoli horizontot kezdte kémlelni…”; „– Nem találok szavakat – suttogta Rilex, amikor végre megtalálta a szavakat. – Csoda történt…”; „…Kunyi, az ismét csibész mosolyú keselyű tűnt fel. Vidám léptekkel ballagott a barátai elé. Egész fellépése olyan könnyed volt, hogy ha megtehette volna, talán még a szárnyát is zsebre vágja, de a keselyűk, ugye, nem szoktak nadrágot viselni.”; illetve: „– Inkább zenész – hunyorgott a raptor. – De mellette természetesen zabász is. Hol zabász, hol zenész, mikor mire van szükség. Olyan is előfordul, amikor zenész-zabász. Az egyik szóban ott van a zen, a másikban meg a zab, így tökéletesen kiegészítik egymást.” 
De találunk itt igen pontos (és ovisokat bátorító) leírást az ideális tökfőzelékről („Szóval egy végeláthatatlan tökfőzelékben lubickolsz, ami pont olyan, amilyennek szereted: nem tűzforró, de nem is hűlt ki, nem folyik, mint a leves, de nem is olyan sűrű, mint a kása. Ráadásul ínycsiklandó fasírtdarabkák úsznak benne…”), obligát módon megjelenő posztmodern kiszólást („Rengetegen kerestek fel mindenféle apró-cseprő ügyben – meséli a könyv egyik szereplője. – Meséljek a Csöbör-öbölbeli sárkánytalálkozóról, adjak tanácsot, hogyan lehet elkerülni a lábkopást, írjam meg az Utazás Dínomdánomba című regényt a leendő utazók számára satöbbi, satöbbi. Nekem persze semmi kedvem nem volt ehhez. Habár ez az Utazás Dínomdánomba cím könyv azért izgatja a fantáziámat. Azt még lehet, hogy megírom egyszer, hacsak nem írja meg előttem valaki más…” – A szóban forgó kötet a Zabaszauruszok-sorozat első kötete), és a már emlegetett intertextuális gyönyörködtetést. 
Nemigen ismerek hasonlóan nagyszabású, éveken és köteteken átívelő vállalkozást a gyermek- és ifjúsági irodalomban, így M. Kácsor Zoltán regényfolyama jelentős mű lesz és hamar klasszicizálódik majd, amint az utolsó kötete is megjelenik. Vagy már az – mindenesetre érdemes összegyűjteni őket.  
M. Kácsor Zoltán: A Százfok-öböl réme. (A Zabaszauruszok-sorozat ötödik kötete.) Bertóthy Ágnes rajzaival. Kolibri Kiadó, Budapest, 2021.