Használjuk a tálentumunkat

Poór István a magyar filmgyártás igazi fenegyereke. Budapesten született 1945. április 23-án, közgazdaságtant, népzenét, vizuális művészeteket még idehaza tanult, de a filmrendezést és a filmes szakmát már az Amerikai Egyesült Államokban. A családja és a maga antikommunista beállítottsága miatt a Kádár-korszakban esélye sem volt érvényesülni, de szemléletmódja, értékrendje annyira sajátosan magyar, hogy a rendszerváltás után haza kellett térnie, hogy ezt a világot fogalmazza meg mozgóképeken. Életútjáról, filmes szakmai tapasztalatairól, munkásságáról és terveiről kérdeztük.

2021.08.11. Poór István filmrendező Magyar Nemzet Éberling András Fotó: Éberling András

– Amerikában hol tanult rendezést, színészvezetést?
– Amerikában végre elvégezhettem a filmrendezői egyetemet osztályelsőként, ösztöndíjasan. Már első kisfilmemet, egy Örkény-egyperces adaptációját az egyetem Oscar-díjra javasolta. Megtanultam kis pénzből filmet készíteni a New York-i egyetemen, már hallgató koromban. Utána Hollywoodban folytattam a tanulmányokat szintén ösztöndíjjal. A színészekkel való bánásmódot a világhírű Lee Strassberg Actos Studió­ban tanultam, tíz évig megfigyelőként. Később aktívan részt vettem a sztárok munkájában, mert ez volt az a stúdió, a műhely, a „workshop”, ami az ötvenes évek óta képezi és továbbképezi a profi színészeket.

– Mikor és milyen tervekkel tért haza Magyarországra?
– 1992-ben kilenc Oscar-díjas aláírta, hogy részt akar venni az első játékfilmemben. Ekkor tértem vissza először Magyarországba, leküzdve korábbi undoromat, abban a hitben, hogy valami változni fog, és itthon filmezhetek. Sajnos azóta is a tehetségtelen kommunisták és posztkommunisták, illetve a gyerekeik vannak mindenhol, mint a rendszerváltás előtt. A kultúra ma is teljesen balliberális kezekben van. 1992-ben az akkori Nemzeti Színház felkért, hogy tanítsak a színházban színészeket. Így itthon maradtam, továbbra is remélve a változást. Sajnos, hiába.

– Hogyan sikerült meggyőznie a neves színészeket, hogy szerepeljenek a filmjében?
– A sztárok elolvasták a forgatókönyvemet, megnézték a kisfilmjeimet, és személyes találkozás után már egyértelmű volt, hogy dolgozni akarnak velem. Az is segített, hogy engem Fellini és Berg­man ügynöke, Paul Kohner képviselt.

– Mi lett aztán a Kölcsönkapott idő sorsa?
– A film elkészült, John Hurt és Rod Steiger kitűnő játékú főszereplésével, de a szakma itthon mindent megtett, hogy a filmet tönkretegye, amíg én Amerikában a forgalmazást már gyakorlatilag eladtam az egész világnak. Előbb-utóbb előveszem a megcsonkított, de még így is erős filmet, és megpróbálom idehaza eljuttatni a mozikba.

– Hogy sikerült megszereznie Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének megfilmesítési jogát?
– A Wass Albert-jogok két helyen vannak 2010 óta a magyar Kúria döntése alapján. Tudva, hogy a fiaival nehéz boldogulni, a per nyertesétől szereztem meg a jogokat.

– És leforgatta saját költségén, mintegy ötmillió forintból, egy minimális stábbal, de hivatásos erdélyi színészekkel, eredeti, erdélyi helyszíneken. Milyen visszajelzéseket kapott?
– Sikerült Erdélyben több helyen bemutatnunk. Több telt házas vetítéshez volt szerencsénk. Idehaza is vetítették több helyen: a vidéken és a fővárosban, műsorra tűzték a 2019-es filmhéten is. Több előadást szerveztek kulturális egyesületek is, filmklubos alkalmakat. Az országos forgalmazást még nem sikerült megoldanom, de nem tettem le róla.

– Neves művészek is lelkesen nyilatkoztak róla. Vásáry Tamás például egyenesen a kedvenc filmjének nevezte, és ezt a Hatoscsatornán sugárzott Hírérték című műsorban nyilvánosan is elmondta. Talán Vásáry mint zenész megérezte a zenei és egyben az összművészeti esztétikai hatást?
– Bizonyára, és Rost Andreának is tetszett a film. Simó József pedig, a Wass Albert Alapítvány elnöke – aki maga is előadóművész – minden lehetséges alkalommal eljött a vetítésekre, és méltatta a filmet.

– A közben megvalósult filmjeivel és újabb filmterveivel megkereste-e a filmalapot és annak jogutódját, az NFI-t? A funtineli boszorkány után két újabb játékfilmet forgatott, ugyancsak saját pénzből és szintén Erdélyben, hivatásos színészekkel.
– Leforgattam, elkészíttetem a Kozmikus szimfóniát, illetve az első hazai bibliai játékfilmet, az Eucharistiát. Amerikában megtanultam a rendezést, legfőképpen a színészvezetést. Ezért tudok készíteni négy-öt millió forintból játékfilmet. Közben visszaválthattam amatőrré, de csak anyagi-finanszírozási szempontból. Arról pedig a hivatalos pénzosztóknak egyszer csak el kell számolniuk valakinek, hogy több filmkritikus szerint is az egyenként százmilliós költségvetésű produkciók nézhetetlenek.

– Mi kell egy-egy ilyen film elkészültéhez és annak sikeres leforgatásához? Küldetéstudat?
– Nem tudom, mit jelent a küldetéstudat, tálentumot kaptunk, azt kell használnunk. Nekem az a dolgom, hogy filmeket rendezzek, akár rendszeren kívül is, csak a legmagasabb egyetemes mérce szerint. A végeredménnyel pedig, ahogy a keleti tanítás is mondja, ne törődjünk, ha magunk mindent megtettünk, amit lehet és kell.

– A nézők szeretik Poór István filmjeit. Akkor mi baj van a forgalmazókkal? Nekik nem az lenne az érdekük, hogy megtöltsék a mozitermeket?
– A szintén többnyire liberális vagy külföldi kézben lévő mozik nem szeretik a keresztény szellemiségű filmeket egy állítólagosan keresztény országban, de ezt inkább hagyjuk, mert már eddig is eleget ártottam magamnak.

– Számomra hihetetlen, de egy negyedik játékfilmet is forgatott saját költségen, a már említett Eucharistia címűt. 
– Az Eucharistiát az eucharisztikus világkongresszus alkalmából forgattam, és sikerült azt elérni, hogy az Ars Sacra filmfesztiválon levetítsék.

(A borítókép Éberling András fotója)