Az Exodusok – A kitelepítések egy szlovák festő szemével című tárlat Szlovákiában már számos helyen látható volt, hazánkban most először. A kiállítás megnyitóján Kollai István, a Szlovákia királyt választ című könyv szerzője elmondta, hogy mind a tizenhárom festmény a Szepesség területéről elmenni kényszerült népeknek állít emléket: magyaroknak, cseheknek, zsidóknak, németeknek, elűzött gazdag parasztoknak, kényszerből kivándoroltaknak, meghurcolt szerzeteseknek. Fero Guldan egyik alkotása – a lehulló korona – látható Kollai István most megjelent könyvének borítóján is, amelyet a szerző mutatott be a közönségnek.
– A könyvbemutató és a kiállítás megnyitója nem véletlenül kapcsolódik egymáshoz, a témájuk ugyanis közös – mondta lapunknak Kollai István. Hangsúlyozta, hogy a visegrádi együttműködést is jelentősen segítené a közös örökségre való építés, ezért fontosnak tartotta, hogy a szlovák és a magyar történelemben meg kell találni azokat a pontokat, amelyek a közeledést szolgálják. Ahogy a Szlovákia királyt választ című könyvében is írja: „a mai szlovák közéletben nem ritka, hogy a Magyar Királyság történelmére a szlovák múlt részeként hivatkoznak.” Persze arra is felhívja a figyelmet, hogy „nem volt ez mindig így: ezekre az évszázadokra sokáig őseik ezeréves rabságaként tekintett a szlovákok jelentős része.”
A szerző lapunknak azt is kiemelte, hogyha lassan is, de megkezdődött valamiféle változás. „Mára a múltról alkotott szlovák kép megváltozott, színesebb lett, több hang érvényesül benne, sokfajta gondolat fér el egymás mellett” – írja Kollai István Szlovákia királyt választ című könyvében.
Borítókép: a kiállítás megnyitója. Fotó: Teknős Miklós.