Akinek a saját könyvét is ajánlották: Kovács Sándor Magyar Örökség díjas

Érdekes utat vállalt fel a hetvenes évektől Kovács Sándor: egyszerre tanított matematikát, és végzett történeti kutatásokat, hogy aztán egy kacskaringós út során Kárpátalja egyik legkelendőbb szakértője legyen. Lelkes, pontos és kitartó munkáját Magyar Örökség díjjal ismerték el.

– Amikor Kárpátalján a hegyek között végzek kutatásokat, mindig kérem a környéket jól ismerő szakemberek segítségét. Egyik alkalommal egy erdész odaintett magához: „nézd csak, a magyarok milyen jó térképet készítettek, mi ezt használjuk”. Ránéztem: „ezt ismerem, én szerkesztettem” – mesélte Kovács Sándor író, dokumentumfilmes, honismereti vezető, aki Kárpát-medencei honismereti munkásságáért nemrég átvehette a Magyar Örökség díjat. A díjazott Kárpátalja anyaországi megismertetéséért, a Kárpát-medencei kapcsolatok fejlesztéséért dolgozik hosszú évtizedek óta.

Matek vagy történelem?

Ritka, hogy az embert egyszerre érdekelje a történelem és a matematika. Kovács Sándor ilyen, sőt azt is elárulta érdeklődésünkre, hogy már kisiskolásként szeretett előadni, ismereteket átadni, például visszajárt a saját óvodájába a kisebbeknek mesélni. Az óvónők meglátták benne a tehetséget és biztatták. Mindez Kárpátalján történt, a Tisza-parti Eszenyben az ötvenes-hatvanas évek fordulóján.

– Érettségi előtt választanom kellett – mesélte. – Akkor tudtam meg, hogy aki történelem szakra felvételizik, annak előbb-utóbb be kell lépnie a Szovjetunió Kommunista Pártjába, ezt semmiképp nem akartam. Már akkor eldöntöttem, hogy nem akarok érdekcsoportokat szolgálni, csak jó ügyeket. Így lett belőlem matematikus gimnáziumi matematika tanári képzettséggel kiegészítve.

A kapcsolat a történelemmel, illetve a történelmi ismeretek közvetlen átadása azonban hiányzott, ezért csapott le diák fejjel egy hirtelen lehetőségre: tolmács-idegenvezetőként magyar csoportokat kísért a Szovjetunióban. Ez könnyen ment neki, hiszen a rendkívül jó kommunikációs képesség mellett nyelvismerettel is rendelkezett. Az oroszt kötelező volt beszélni, az egyetemen megtanulta az ukránt, időközben pedig a ruszint is.

Az egyetem után főállású idegenvezető lett, de csak rövid ideig, mert a szovjet gyakorlat szerint két évre oda kellett mennie tanítani, ahová az állam irányította. Ő szülőfalujába, Eszenybe került vissza, végül is itt maradt, 1977-től 1999-ig itt és a szomszéd faluban tanított matematikát, később informatikát is.

– Magyarországra egészen prózai okok miatt települtem át – mesélte. – Addigra a házasságom megromlott, elváltunk, és egy új szerelem csalogatott át. Azóta együtt vagyunk.

Kutatni kellett

A rendszerváltással feloldódtak Kárpátalján az utazási korlátozások. Ezt kihasználva immáron a szülőföldet is meg lehetett ismertetni az odautazókkal. Így a kilencvenes évek elején az idegenvezetői munka végre párosulhatott a kishaza (Horváth Sándor költő egyik verscíme után a kárpátaljaiak így nevezik szülőföldjüket) szeretetével, azaz átminősült honismereti vezetői munkává – elvégre nem idegeneket, hanem a hont megismerni szándékozókat kalauzolták. Utazási irodákkal együtt dolgozva kezdett Kovács Sándor és néhány barátja anyaországi csoportokat invitálni és vezetni, majd a munka folytatódott az áttelepülés után is. Ez vezetett a könyvíráshoz is.

– Menet közben derült ki, hogy nincs Kárpátaljáról igazi írott anyag, amiből dolgozni tudnánk. Saját kutatásból kezdtem brosúrákat, füzetkéket írni, először csak magamnak. Az utasok azonban egyre inkább biztattak, hogy ezt a sok ismeretanyagot valahogy írjam le, őket érdekelné. Így született meg az első kötetem 1996-ban, éppen negyedszázada – mesélte a díjazott.

Érdemes megemlíteni, hogy Kovács Sándor a munkássága során soha nem igényelt állami vagy alapítványi támogatást. Munkái magán- és kiadói finanszírozásból jelentek meg, kiadványainak zöme elfogyott, néhány pedig több kiadást is megért. Ezek sikerét jellemzi egy kis történet, amelyet Kovács Sándor idézett fel:

– Az egyik utunkon, amint épp a Vereckei-hágóra mentünk fel, szembe jött egy másik csoport. Elöl jött az idegenvezető, meglátott, és odalépett hozzám. „Szevasz, te vagy az idegenvezető?” Mondtam, hogy én. Felemelt egy jelzetekkel teletűzdelt fehér kötetet: „figyelj, ezt ajánlom neked, ebből nagyon jól fel lehet készülni”. A Kárpátaljai útravaló című kötetem volt, ami akkor, 1999-ben jelent meg a Püskinél.

Egy térkép története

A szovjet időkben képeslapok sem készültek Kárpátaljáról, legfeljebb szovjet hősi emlékművekről. Ezt is pótolni kellett azért, hogy a turizmus megélénkülhessen. Kovács Sándor elmondta, értetlenség fogadta, de végül sikerült legyőzni ezt az akadályt is. Az első fotók, amelyekből képeslapsorozat is megjelent, még kölcsön fényképezőgéppel készültek.

Az útikönyv és a képeslap mellett fontos lett volna egy jó térkép is. Sikerült megtalálni a megfelelő kiadót, 2000-ben megjelenhetett az a térkép, amely aztán nyolc kiadást ért meg. Ennek a munkának egyik nagy erénye, hogy a mai hivatalos elnevezések mellett az eredeti helyiség- és földrajzi neveket állítja vissza.

– Az 1910-es népszámlálás alapján lehet objektívan megrajzolni a térség etnikai térképét, ekkor ugyanis, a monarchia idején még mindenféle politikai érdek nélkül mérték fel ilyen szempontból is a lakosságot – mesélte Kovács Sándor. – Nem kis munka volt felkutatni az ekkor használt elnevezéseket.

Ezt a sok munkát filmes feladatok egészítették ki. Kovács Sándor eleinte szakértőkét dolgozott együtt dokumentumfilmesekkel, majd két saját filmet is forgatott.

Ő maga idegenvezetést néhány éve már nem vállal, az egészség szólt közbe. Marad a kutatás, az írás és előadások tartása. A kérdésre, hogy van-e, aki továbbvigye a megkezdett honismereti vezetői munkát, gyorsan válaszolt.

– Igen, nagyon tehetséges, nálam fiatalabb kollégák dolgoznak Kárpátalján – mondta. – Sőt külön örülök annak, hogy most, a pandémia alatt, amikor a nemzetközi forgalom lecsökkent, új ötlettel álltak elő. Maguk a kárpátaljaiak, akik élik a saját mindennapi életüket és küzdenek a megélhetésért, sem ismerik egészében a területet. Ezek a tehetséges honismereti vezetők most számukra is szerveznek túrákat. A napokban pedig a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács anyaországi támogatással egy hiánypótló Kárpátalja-útikönyvvel rukkolt elő. Ennek az átfogó kötetnek a lektorálását nagy örömmel vállaltam el, hiszen a szülőföldem támogatása számomra mindennél fontosabb. Egész tevékenységem erről szól.

Borítókép: Kovács Sándor a díjátadón. Fotó: Kovács Irén