Gyöngyössy Imre soha nem vesztette el hitét Istenben és az emberben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Magyar Nemzeti Filmarchívum, valamint a Projekt Film Kft. közreműködésével Gyöngyössy Imre tíz, a Nemzeti Filmintézet által teljes körűen felújított, digitalizált filmjét vetítették eredeti nyelven, olasz felirattal a római Nuovo Cinema Aquila moziban szeptember 13. és 17. között. A Balázs Béla-díjas, Cinema per la Pace olasz életműdíjjal, német állami díjjal kitüntetett és Oscar-díjra jelölt filmrendező, író, költő, dramaturg és forgatókönyvíró előtt tisztelgett az olasz–magyar programsorozat. Petényi Katalinnal – Gyöngyössy Imre hitvesével – és Kabay Barna filmrendezővel, forgatókönyvíróval beszélgettünk.

Fotó: Gyöngyössy Bence

– Melyik az olaszok által leginkább ismert és kedvelt film?

Kabay Barna: A korabeli kritikákat, nyilatkozatokat, írásokat (Luigi Rondi, Morando Morandini, Bruno Torri, Lino Micciche, Giacomo Gambetti, Pier Paolo Pasolini) tanulmányozva talán a Virágvasárnap, Két elhatározás és a Jób lázadása.

Kabay Barna filmrendező, forgatókönyvíró         Fotó: Petényi Katalin

– Hogyan fogadja ma az olasz közönség Gyöngyössy alkotásait? 

Kabay Barna: A római Nuovo Cinema Aquila fiatal nézőit a Jób lázadása mellett a Töredék az életről és a Száműzöttek érintette meg különösen. A feltett kérdésekből azt éreztük, hogy értik a filmek máig aktuális üzenetét. Különösen érdekelte őket a látomásokban gazdag, expresszív képsorok montázsvilága, a mágikus realizmus, amelyről a korabeli olasz kritikusok többször írtak méltató elemzéseket. Keresték a párhuzamot Pier Paolo Pasolini és Andrej Tarkovszkíj lírikus, transzcendens filmi világával, de az Add tudtul fiaidnak és Száműzöttek filmek kapcsán felvetették Ermanno Olmi bergamói olasz filmrendező amatőr szereplőkkel építkező, valóságfeltáró dokumentumdrámáit, filmkészítési módszerét.

– A római Collegium Hungaricum vetítéssorozattal és a Stigma című magyar–olasz kétnyelvű verseskötetének bemutatójával tisztelgett Gyöngyössy Imre költő előtt.  Miről tanúskodnak a kötet darabjai?

PetényiKatalin: A Nap kiadónál megjelent Stigma bilingva kötet először közli magyarul Gyöngyössy Imre börtönben, fejben, olasz nyelven írt verseit, amelyek megrázó képet nyújtanak az ötvenes évek börtönének hermetikusan elzárt világáról. Későbbi versei személyes vallomások a történelem üldözötteiről, kiszolgáltatottjairól. De újra és újra megfogalmazza a teremtett világ, a barátság, a szerelem, az emberi összetartozás szépségét is. 

– Hányatott élete során soha nem vesztette el hitét Istenben és az emberben, a szeretet teremtő erejében, a holnap reményében – írja a verseskötet bevezetőjében Petényi Katalin.  Hite mennyiben segítette viszontagságos életét?

Petényi Katalin: Hite a börtönök magányában és később is mindig erőforrása volt. Gyöngyössy Imre szavaival válaszolnék:

 A magánzárkában jöttem rá, mielőtt még Thomas Mann József és testvéreit olvastam volna, hogy minden embernek megvan az az adottsága, hogy a legnyomorúságosabb kútban is kitermelje magából saját létfenntartó energiáját, a túlélés energiáját: a reményt.

– Mi Gyöngyössy Imre üzenete korunknak?

Kabay Barna: Talán a legfontosabb, hogy ellent kell mondani minden diktatúrának, bosszúállásnak, terrornak. Pozitív példákat kell felmutatni a gyilkos indulatokkal szemben.  Szólni kell a száműzöttekről, a hazátlanokról, a deportáltakról, az emberi jogaiktól megfosztottakról, a kisebbségben élő közösségek problémáiról, a testvérháborúkról. Különösen veszélyes az emberi személyiséget fenyegető szellemi elsorvadás, a depresszió és a hit nélküli közömbösség.

Petényi Katalin: Az, hogy személyes felelősségünk tudatában éljünk. Az, hogy észrevegyük a kiszolgáltatottakat, a segítségre szorulókat. Hogy tiszteljük a másikat, hogy cselekedeteinket a szeretet irányítsa. Mert Gyöngyössy Imre szavait idézve: Minden ember olyan atomreaktor, akinek saját emberségétől függ, hogy szennyezett vagy építő energiákat sugárzik-e szét. Mindenkinek erőfeszítéseket kell tenni saját igazságának megtalálására. Mindenkinek meg kell vívnia saját belső forradalmát. A nihilizmussal szemben meg kell találnunk a szorongás helyett gyerekeinknek is elmondható hiteles igeneket, a hétköznapi derűt és életörömöt.

Borítókép: Petényi Katalin portréja. Fotó: Gyöngyössy Bence