A szélesebb kulturális köztudat számára elsősorban filmrendezőként ismert, 1994-ben elhunyt, Balázs Béla-díjas Gyöngyössy Imre magyarul eddig soha nem publikált verseit tartja kezében az olvasó a Nap Kiadó jóvoltából, mégpedig kétnyelvű kiadásban. Erre azért is szükség van, mert Gyöngyössy Imre életművének egy részét olasz nyelven írta – ráadásul fejben: „Az olasz szakos egyetemi hallgatót 1951-ben letartóztatták, és egy koncepciós perben összeesküvés vádjával három év börtönbüntetésre ítélték. A sztálinizmus politikai börtöneiben verseit papír és ceruza nélkül, fejben írta” – áll Petényi Katalin Balázs Béla-díjas rendező, egyetemi tanár, nem mellesleg Gyöngyössy Imre felesége a kötethez írt előszavában, majd – ha továbblapozunk – ezzel a fejezetcímmel találkozunk:
„Börtönben papír és ceruza nélkül fejben olaszul írt, később lejegyzett versek, töredékek”.
És hogy miért tett így? Íme a magyarázat: „Ha megkérditek egyszer, / miért írtam olaszul ezeket a verseket: / mert elűztek anyanyelvemből / mert nem akarok csalódni / az édes magyar nyelv visszhangjában / mert ezek a szavak már / az utolsó bölcsődalok szarkofágunkon. // Ezek a szavak nem szólhatnak / drága meggyötört anyám szájából, / aki őrt állt a kínzókamrákkal szemben / a piszkos kocsmák ajtajában / állt / türelmesen / fegyelmezetten / mint a pompeji katona. / Az anyám megnémult.”
Hihetetlen erejű versek ezek, de még közülük is kiemelkedik az Egy fiatal meggyilkolt barátom tiszteletére és emlékére című vers egyik szakasza… az ember olvassa, olvassa, és akkor szembejön egy ilyen kép:
„Harmadik zárkatársunk
egy öreg parasztember a Tisza mellől
nyakával folyton
tornagyakorlatokat végzett,
hogy a kötél utolsó rántását legyőzze.”
Rég vágott mellbe ennyire vers. Vagy íme az Antistrófák részlete: „Az élők egyformák, kérem. / Hanem aztán a halálban / színt vált – úgy tetszik / valamennyi kivirágzik, / más-más lesz, / ki tarjagos, / éretlen szederszín, ki könnyen pirul, / mert restelli magát, / sőt olyan, mint aki rátalált / mosolyog rám.”
