Nem mondom meg, hány évvel ezelőtt, találkoztam egy nálam fiatalabb, elképesztő fickóval. Már a megjelenésével felhívta magára a figyelmet: sötét üveges Lennon-szemüvegével, dzsekijével, kopogós cipőjével és elmaradhatatlan pecsétgyűrűjével úgy festett, mint egy jól futó punkzenész. De szinte azonnal kiderült, másban utazik: prózában. Sokszor láttam őt irodalmi találkozókon, esteken saját sodró lendületű, a magyar valóságot és a mítoszok világát egyszerre idéző elbeszéléseit felolvasni. Karmozdulatai, hangsúlya, szuggesztív előadásmódja éppolyan izgalmas volt, mint a történetei. Haklik Norbert egy olyan irodalomtörténeti időszakban, amikor arról folyt a vita, hogy lehet-e még történetet mesélni, lehet-e még állítani valamit egyáltalán, mesélt, és állított. Olyan novellacímekkel ajzotta fel az olvasó figyelmét, mint például A Mennybemeneteli Iroda vagy a Köldöknyakú Mikoláj és a szentszőlők.
Jelentés Morvaországból
Azóta sorban jelentek meg a kötetei, és noha a korral járó érettség finomabb, cizelláltabb hangot parancsolt a szerzőnek, egyvalami nem változott: a mesélőkedv. Az érett írói korba lépő Haklik Norbert könyvsikere volt a Big Székely Só című regény, amely szélesebb körben is nevet szerzett neki. Aztán kritikai kötetek következtek, egy újabb novelláskönyv (Tom Hanks a vizek felett), és most itt az új regény ezzel a címmel: Mona Lisa elrablása. Két barát kalandja egy közép-európai városban. A történet egyszerűbb szerkezetű, kevéssé szerteágazó, mint a korábbi Haklik-írások, ám telis-tele van csavarokkal, meglepetésekkel, időbeli és stílusjátékokkal. Filmszerűen pergő szöveg, amelyből szépen kikoptak a mítoszok, hogy helyüket a tapintható, színes-szagos valóság vegye át. Haklik olyan erős elbeszélőerővel festi le például a történet hátterét alkotó Brnót, ahogyan Krúdy képes megjeleníteni Podolint, Mikszáth a budai kiskocsmákat.
„A negyedik ikszhez közeledve – tehát már jó ideje – rájöttem, hogy a valóság sokkal izgalmasabb, tragikusabb, összetettebb, sokrétűbb annál, amit mitizálva ki lehetne találni – írta érdeklődő levelemre válaszolva a szerző Brnóból, ahol jó ideje él. – Amikorra az ember megtanulja, hogy a tragédiák és a csapások néha kopogtatás nélkül jönnek, viszont a boldogság sem csak a mesében létezik, azonban naponta meg kell dolgozni érte, akkor a realitás hirtelen elkezd izgalmasabb írói témaként feltűnni bármi másnál. A Mona Lisa elrablásának egyik rétege éppen erről is szól: a Brnóba látogató főszereplő érésének története is egyben.”
Inkább a valóság!
Tehát egy Brnóba látogató és egy ott élő barát. Az irodalomtörténet feladata lesz feszegetni, melyik karakter mely része eredeztethető a szerző életéből, arra viszont én is fontosnak tartottam rákérdezni, miért éppen Brno? Haklik Norbert Ózdról költözött Budapestre, tudom róla, hogy rengeteget utazott a világban, angol szakon végzett, de a szerbet is megtanulta, mert vonzódik a Balkán kultúrájához. Tehát miért Morvaország?
– Brno az a város, amelyben a leghosszabb időt éltem eddig. Budapestet már lekörözte, és tavaly a szülővárosomtól, Ózdtól is átvette a vezető szerepet – magyarázta. – Itt születtek a gyerekeim, itt rendeztem be az életemet. Már hogyne szeretném! Ráadásul mintha a személyemre szabták volna: egyrészt ott vannak körülötte a hegyek, ami nekem létszükséglet, mindemellett a mérete is éppen ideális: félmilliós lakosságával se nem túl nagy, se nem túl kicsi, ráadásul tele van sok apró városközponttal, és a természet is mindenütt elérhető közelségben van. Ráadásul ha megtanulod a várost, akkor nagyon izgalmas olvasni azt, ahogyan rejtett jelekkel árulkodik a saját történelméről. Ami pedig a jelent illeti, olyan természetességgel ötvöződik benne a monarchiás hagyomány és a technikai világcégek sokaságát vonzó egyetemvárosi jelleg, hogy ahhoz foghatót máshol nem nagyon láttam, pedig a környéken olyan pompás városok vannak versenyben, mint Prága, Krakkó vagy Wroclaw. Persze ezt az otthonlétérzést kibővíthetném Dél-Morvaországra, valamint Közép-Európára is: a brnóiság mellett ugyanis ezeken a szinteken is igen erősen működik bennem az identitástudat. Ám ha város, akkor Brno. Minél jobban ismerem, annál több új okot találok arra, miért lehet szeretni.
...s mi jó falat...
Valaha, a kézműves ételekre és italokra, a különleges street foodra, a jó bisztrókra, romkocsmákra nyitott harmincas hipszterek kora előtt azt mondták, a gasztronómiai érdeklődés a korral jön meg. Haklik Norberttel mindig le lehetett ülni egy sör mellé, ebédeltünk is együtt jó néhányszor, de soha nem volt klasszikus haspók. A Mona Lisa elrablása azonban oly mértékben tobzódik a jó ételek, italok elemzésében, leírásában, hogy – a logikával foglalkozókat ettől a fél mondatomtól kitöri majd a frász – még igazabbá teszik az állítást, amelyet szerzőjével kapcsolatban már fiatal korában megfogalmaztak: Krúdy, Mikszáth, Tömörkény nyomán jár.
– A gasztronómia bizony fontos az életemben, sok okból és sok szempontból is. Egyrészt a civil munkám meglehetősen sok koncentrációt követel meg, és sok stresszel is jár, amelynek következtében megtanultam igencsak megbecsülni a minőségi pillanatokat, meg az egészséget is. Tehát ha bármit csinálok, akkor igyekszem a lehető legjobb élménnyé formálni. Nem fogom az időmet arra pocsékolni, hogy silány ételt egyek. Mindemellett rengeteget utazom, és megingathatatlan meggyőződésemmé vált, hogy mindenütt a helyi, hagyományos ételeket érdemes enni, és nemcsak az érzéki, hanem a szellemi-kulturális élmény miatt is. A minőségi, a helyre jellemző ételben benne van minden: a földrajzi jellegzetességek, a történelem, a hely szelleme. Menj el a Feröer szigetekre, és kóstold meg a sós atlanti szélben, a fűvel fedett házak oldalára akasztva szárított-rohasztott bárányhúst. Ízlelheted, hogyan alkalmazkodtak az ottaniak a viking idők óta ahhoz, hogy megéljenek azokon a gyönyörűszép és vad vulkáni szigeteken, ahol fákat is csak néhány elzárt, védett helyen találni, mert nem bírnak a széllel. Vagy hogy haza beszéljek, rendelj Csehországban egy mézes barna sörben pácolt sertésbordát. Azt ízleled, hogy a helyiek megszakítás nélkül, a sörfőzési engedélyek átlagéletkorát tekintve úgy nyolcszáz éve dolgoznak a legegyedibb és legharmonikusabb ízélményen. És lehetne még említeni az olmützi kvárgli vagy az utopenec, azaz a pácolt virsli családról családra más és más elkészítési módozatait. Színe, íze, állaga és aromája lesz a helyeknek, ha evéssel is meg akarjuk tapasztalni őket – avatott be az ízek rejtelmeibe.
Haklik Norbert: Mona Lisa elrablása, Pesti Kalligram, 2021
Borítókép: Haklik Norbert archívuna
