Haklik Norbert: ózdi, magyar, brnói és közép-európai

Mona Lisa elrablása – ezzel a címmel jelent meg Haklik Norbert új regénye. A rejtélyes cím, pontosabban az olvasó figyelmére váró történet legalább annyira érdekes, mint hogy mit keres ózdi–budapesti szerzője évek óta Morvaország fővárosában, vagy hogy mitől jó az olmützi kvárgli. Igyekszünk mindezekre fényt deríteni.

Inkább a valóság!

Tehát egy Brnóba látogató és egy ott élő barát. Az irodalomtörténet feladata lesz feszegetni, melyik karakter mely része eredeztethető a szerző életéből, arra viszont én is fontosnak tartottam rákérdezni, miért éppen Brno? Haklik Norbert Ózdról költözött Budapestre, tudom róla, hogy rengeteget utazott a világban, angol szakon végzett, de a szerbet is megtanulta, mert vonzódik a Balkán kultúrájához. Tehát miért Morvaország?

– Brno az a város, amelyben a leghosszabb időt éltem eddig. Budapestet már lekörözte, és tavaly a szülővárosomtól, Ózdtól is átvette a vezető szerepet – magyarázta. – Itt születtek a gyerekeim, itt rendeztem be az életemet. Már hogyne szeretném! Ráadásul mintha a személyemre szabták volna: egyrészt ott vannak körülötte a hegyek, ami nekem létszükséglet, mindemellett a mérete is éppen ideális: félmilliós lakosságával se nem túl nagy, se nem túl kicsi, ráadásul tele van sok apró városközponttal, és a természet is mindenütt elérhető közelségben van. Ráadásul ha megtanulod a várost, akkor nagyon izgalmas olvasni azt, ahogyan rejtett jelekkel árulkodik a saját történelméről. Ami pedig a jelent illeti, olyan természetességgel ötvöződik benne a monarchiás hagyomány és a technikai világcégek sokaságát vonzó egyetemvárosi jelleg, hogy ahhoz foghatót máshol nem nagyon láttam, pedig a környéken olyan pompás városok vannak versenyben, mint Prága, Krakkó vagy Wroclaw. Persze ezt az otthonlétérzést kibővíthetném Dél-Morvaországra, valamint Közép-Európára is: a brnóiság mellett ugyanis ezeken a szinteken is igen erősen működik bennem az identitástudat. Ám ha város, akkor Brno. Minél jobban ismerem, annál több új okot találok arra, miért lehet szeretni.

...s mi jó falat...

Valaha, a kézműves ételekre és italokra, a különleges street foodra, a jó bisztrókra, romkocsmákra nyitott harmincas hipszterek kora előtt azt mondták, a gasztronómiai érdeklődés a korral jön meg. Haklik Norberttel mindig le lehetett ülni egy sör mellé, ebédeltünk is együtt jó néhányszor, de soha nem volt klasszikus haspók. A Mona Lisa elrablása azonban oly mértékben tobzódik a jó ételek, italok elemzésében, leírásában, hogy – a logikával foglalkozókat ettől a fél mondatomtól kitöri majd a frász – még igazabbá teszik az állítást, amelyet szerzőjével kapcsolatban már fiatal korában megfogalmaztak: Krúdy, Mikszáth, Tömörkény nyomán jár.

– A gasztronómia bizony fontos az életemben, sok okból és sok szempontból is. Egyrészt a civil munkám meglehetősen sok koncentrációt követel meg, és sok stresszel is jár, amelynek következtében megtanultam igencsak megbecsülni a minőségi pillanatokat, meg az egészséget is. Tehát ha bármit csinálok, akkor igyekszem a lehető legjobb élménnyé formálni. Nem fogom az időmet arra pocsékolni, hogy silány ételt egyek. Mindemellett rengeteget utazom, és megingathatatlan meggyőződésemmé vált, hogy mindenütt a helyi, hagyományos ételeket érdemes enni, és nemcsak az érzéki, hanem a szellemi-kulturális élmény miatt is. A minőségi, a helyre jellemző ételben benne van minden: a földrajzi jellegzetességek, a történelem, a hely szelleme. Menj el a Feröer szigetekre, és kóstold meg a sós atlanti szélben, a fűvel fedett házak oldalára akasztva szárított-rohasztott bárányhúst. Ízlelheted, hogyan alkalmazkodtak az ottaniak a viking idők óta ahhoz, hogy megéljenek azokon a gyönyörűszép és vad vulkáni szigeteken, ahol fákat is csak néhány elzárt, védett helyen találni, mert nem bírnak a széllel. Vagy hogy haza beszéljek, rendelj Csehországban egy mézes barna sörben pácolt sertésbordát. Azt ízleled, hogy a helyiek megszakítás nélkül, a sörfőzési engedélyek átlagéletkorát tekintve úgy nyolcszáz éve dolgoznak a legegyedibb és legharmonikusabb ízélményen. És lehetne még említeni az olmützi kvárgli vagy az utopenec, azaz a pácolt virsli családról családra más és más elkészítési módozatait. Színe, íze, állaga és aromája lesz a helyeknek, ha evéssel is meg akarjuk tapasztalni őket – avatott be az ízek rejtelmeibe.

Haklik Norbert: Mona Lisa elrablása, Pesti Kalligram, 2021 

Borítókép: Haklik Norbert archívuna