– Bécsben az a mondás járta, hogy a zenés színpadnak három műfaja van: az opera, az operett és Lehár. Mennyire ismeri és kedveli Lehár Ferenc zenéjét?
– Gálakoncerteken találkoztam egy-egy áriájával, és A mosoly országa sem ismeretlen számomra, hiszen 2014-ben már játszottam Lizát a Budapesti Operettszínházban. Lehár zenéje igazán közel áll a szívemhez, csakúgy, mint Puccini és Mozart zenéje. A mosoly országával párhuzamosan Puccini Bohémélet című operáját próbálom a Szegedi Nemzeti Színházban, s olyan, mintha ugyanabba a zenei világba csöppennék, csak mások a dallamok.
– A mosoly országa éneklés szempontjából kihívást jelent?
– A mosoly országa operai igényességgel megírt operett, amelyet nem könnyű énekelni. A két fináléban például szinte végig csak a két főszereplő énekel, ami egyáltalán nem megszokott az operettekben. A darab tele van gyönyörű szólókkal, duettekkel, amelyek operai mennyiségű és minőségű előadást jelentenek. Annak ellenére, hogy kihívás elénekelni, nagyon jól strukturált, élvezetes zene, amibe az ember örömmel beleengedheti a lelkét és a hangját.
– A bécsi tábornok arisztokrata lányát alakítja a darabban, aki beleszeret a teljesen más világból érkezett Szu-Csong hercegbe. Liza milyen karakter?
– Lizát a bécsi arisztokrata társaságban mindenki elegáns hölgyként kezeli és udvarol neki, amivel ő nem igazán tud mit kezdeni. A félénk, zárkózott Szu-Csong hercegnél azonban ő lesz a kezdeményező fél. Az én olvasatomban Liza úgy érzi, hogy Szu-Csong az az ember, aki mellett igazán meg tudja élni a nőiességét. Ám amikor Kínába érkeznek, kiderül, hogy az a fajta felszabadultság és nőiesség, amit Bécsben megélt mellette, itt erős korlátok közé van szorítva.
– Ezért nem teljesülhet be a szerelmük?
– Ha elmegy valaki egy országba, akkor igyekszik az adott ország szokásai, társadalmi elvárásai szerint élni, vagyis alkalmazkodik. És ez a kis „hazugság” megtéveszti Lizát. Azt hiszi, hogy Szu-Csong hazatérve majd újításokat vezet be. Elképzelhető, hogy a hercegnek van ilyen jellegű szándéka, de a női jognak, az ősközösségi vallási rendszernek a megváltoztatása, modernizálása hosszú évtizedek munkája, nem megy egyik napról a másikra. Mindezt Liza egyrészt nem tudja kivárni, másrészt felismeri, hogy a herceg életében csak egy lehet a sok feleség közül. Úgy gondolom, hogy a darab ma is aktuális, a párkapcsolatok központi problémájára világít rá.
– Pontosan mire gondol?
– Az nem lehet, hogy egy elképzelt idolhoz menjünk feleségül, ahogy az sem, hogy egy olyan párkapcsolatra vágyjunk, amiben a másiknak már eleve meg kell változnia ahhoz, hogy mi jól érezzük magunkat. Persze egy bizonyos szintig a felek képesek lemondani, áldozatokat hozni, de egy ponton túl ez nem megy, mert senki nem lesz boldog. Teljesen nem lehet egymást megváltoztatni. Ez a darab tulajdonképpen mindkét felet védi, hiszen megmutatja, hogy egyrészt szükséges az alkalmazkodás a saját boldogságunk érdekében, másrészt tudnunk kell, hogy hol van az a pont, ahol már nem alkalmazkodásról van szó, hanem a saját személyiségünk feladásáról, gyötréséről.
– Stephen Medcalfról azt mondta Kiss-B. Atilla főigazgató, hogy rendkívül felkészült, világot járt rendező. Milyen volt vele együtt dolgozni?
– Valóban nagyon felkészült és kreatív rendező Stephen Medcalf, ez már az olvasópróbán kiderült. Felvázolta a komplett koncepcióját az előadásról: ismertette a jeleneteket, a díszleteket, a jelmezeket, közben táncolt, magyarázott. Egy egyszemélyes show-műsort adott elő. Könnyű volt vele együtt dolgozni, mert nagyon impulzív, jó energiákat árasztó ember. Olyan fajta interakció alakult ki közte és köztünk, színészek között, hogy az is könnyen boldogult, aki kevésbé beszél angolul. Én aránylag jól beszélem a nyelvet, így nagyon jól megértettük egymást. Stephen Medcalf olyan nyugati működési mintát képvisel, ami példaértékű. Nagyon jó tapasztalat és visszajelzés volt számunkra a közös munka, ami azt is jelenti, hogy egy nyugati típusú színházban is megállnánk a helyünket. Kicsit sajnálom, hogy véget ért ez a folyamat. Remélem, hogy a jövőben lesz még alkalmunk együtt dolgozni, mert egy különleges embert ismertem meg a személyében.
– A mosoly országa üzenetét hogyan foglalná össze röviden?
– A darab üzenete az, hogy az elképzelt, vágyott dolgok a legtöbbször nem egyeznek a világ valóságával. Kell és érdemes hinni a változásban, de az csak akkor működhet, ha mindkét fél akarja. Máskülönben nem marad más, csak a kölcsönös tisztelet, egymás megbecsülése, elfogadása két különböző világban. Egymástól külön, de békében.
Borítókép: Bordás Barbara énekművész, színésznő A mosoly országa sajtótájékoztatóján. Fotó: Mirkó István
