Az előző tanév végén, idén júniusban országos programzáró kiskoncertek kezdődtek azzal a céllal, hogy a növendékek közösen elsajátított zenei produkciót adjanak elő, amelyet az iskola és a család együttes figyelme és elismerése kísér. Augusztus és szeptember hónapban folytatódtak a bemutatkozó koncertek a program nagykövetei részvételével. Augusztus 27-én Göncruszkán, szeptember 2-án Nyírmihálydiban, majd Kaposváron, szeptember 15-én pedig Tarnazsadányban léptek fel a gyerekek. A koncertsorozat október 12-i közös örömzenével véget érő ünnepélyes záró előadásán több mint ötven fiatal és kísérő tanáraik hatalmas sikert aratva mutatták meg a program egy éve alatt elsajátított tudásukat.

– A világ nem egy jó hely sokszor, időről időre nehéz helyzeteket teremt, ilyenkor felteszi az ember a kérdést, hogy a jobb emberré válásnak mi a helyes iránya. Ilyenkor szükség van a reményre. Én azt tapasztaltam, hogy a remény ott van Tarnazsadányban – mondta Novák Péter, utalva arra, hogy milyen megható és elgondolkoztató volt az ünneplőbe öltözött gyermekeket hallgatni. Hozzátette, hogy ez nemcsak egy pályázat volt, nem egy műhelymunka, hanem azt lehetett látni, hogy a jobb élet iránti reményből valós teljesítmény lett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!