De jelen van a derű, elsősorban a szerelem, az erotika csillámlásában, a játékosságban (íme például a Perc-szonett című vers bevezető jegyzete: „Erőpróba-szerű játék Weöres Sándorral; amit ő írt ugyane perc alatt, nála talán szintén megmaradt. Az idő kötött volt, a téma szabadon választható”), vagy az ilyen négysoros remeklésekben: „A villanydrót öt égi vonalán / izgága hangjegyek a füstifecskék. // Ha lejátszhatnám, bennük már az estét / s az ősz első akkordját hallanám.” (Fecskék), illetve: „Itt voltam. Vártalak. Megittam két deci bort. / Az árvaság gebéje szivemre rátiport. / De megnyergeltem és – botlós volt bár a lába – / kivágtattam vele a gyilkos éjszakába.” (Don Quijote névjegye).
Azt mondják, gyűjteményes versesköteteket vagy egyáltalán: versesköteteket nem lehet lineárisan olvasni, mert a befogadói elvárás és élmény másfajta haladást kíván meg. Azt hiszem, ez a kötet kivétel: ezt először érdemes lineárisan végigolvasni, eltelni ezzel a világirodalmi színvonalú költészettel, hogy aztán utána, egészen amíg olvasni tudunk, nyugodtan felüthessük itt-ott és gyönyörködhessünk a különböző versekben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!