Pilinszky, a fotográfus

Rendhagyó kiállítás nyílt a Műcsarnok Kamaratermében, a Kertész Imre Intézet szervezte Pilinszky 100 programsorozat részeként, ahol a költő fotográfiáival ismerkedhetünk meg. Rendhagyó, lévén nagyon kevesen tudták, hogy Pilinszky János fényképezésben szintén maradandót alkotott.

20211012 Budapest Pilinszky János fotóiból nyílt kiállítás Az esetlegesség rétegei címmel a Műcsarnok Kamaratermében. fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós

Gulyás Miklós fotográfus, a MOME egyetemi docense, a tárlat kurátora elárulta: Pilinszky a szocialista kultúrához képest alternatívát jelentett, amikor ő gimnáziumba járt a hetvenes években.

– Olvasgattuk a műveit, személyisége pedig szóbeszéd tárgya volt köztünk – fogalmazott, bevallva: akkor még fogalma sem volt arról, hogy a jeles alkotó foglalkozott fényképezéssel.

Ez így is maradt évtizedeken keresztül, mígnem a közelmúlt egy kora nyári napján a fotóst egy kerti partin megkérdezte ismerőse: lenne-e kedve a Pilinszky 100 projekten belül a mester fényképeinek kiállításával foglalkozni? Rábólintott az izgalmas felkérésre.

– Először az eredeti, kisméretű felvételeket láttam szkennelt verzióban – mondta a kurátor.

A kis méretről pontos képet kaphatunk, lévén az említett printek néhány darabja megtekinthető a tárlaton.

– Miután megnéztem, megkérdezték: mi a véleményem egy Műcsarnokbeli kiállításról, megvalósíthatónak gondolom-e? – folytatta a történetet Gulyás Miklós, aki a fényképek láttán észrevette bennük azt a pluszt, Pilinszky sugárzó szellemiségét, ami miatt igent mondott.

Meggyőződésem, hogy a képek a művész életművének szerves részét alkotják

- hangsúlyozta a fotográfus, hozzáfűzve: a költő nem több mint öt évig fotózott intenzíven, utazásait megörökítve, amikor dél- és nyugat-európai helyszíneken járt, s mindenütt csupán egyetlen alkalommal fényképezett.

– Többek között ezért is lett a kiállítás címe: Az esetlegesség rétegei. Az alkotó nyitott, mondhatni gyermeki szemlélődése miatt – mutatott rá Gulyás Miklós tárlatvezetésén, megjegyezve: akkoriban írói munkásságát háttérbe szorította a fotózás, noha soha nem állt szándékában a felvételeket bemutatni másoknak.

– A kicsike nagyítások szintén arról tanúskodnak, hogy nem kívánta nagyközönség elé tárni a fotográfiákat – hozta fel érvként a kurátor, majd sietett megjegyezni, hogy a fotók semmiképpen nem tekinthetők turistafényképeknek.

A képeken érzékelhető fotóművészeti érzékenysége, tehetsége

 – tette hozzá, s azt is: digitális retusálást kizárólag a hibák, töredezettségek, koszolódások eltüntetésére használtak.

– Egyetlen képet vágtam meg, amelynek előterébe belelógott egy alig észrevehető, de zavaró elem.

Természetesen a felvételeket a kiállításnak megfelelő méretbe nagyították fel, mégpedig a kidolgozott, tehát a pozitív fotókat, ugyanis a negatívok mind elvesztek.

Pilinszky 1967-ben, Londonban járva megnézte Antonioni Nagyítás című filmjét. A világváros utcáin pedig szembesült a hatvanas évek angol fiataljainak szabad szellemiségével.

– Ez olyannyira megérintette, hogy írt róla, a londoni képeslapot – mondta el a kurátor és utcafotós, aki külön örömmel fedezte fel, hogy 

Pilinszky János, megelőzve korát, készített street photokat, miként az ötvenes évek Amerikájában elnevezték a stílust, és amelyet Nyugaton igen, a szocialista táborban nem űztek az alkotók.

– Pilinszky olyannyira ráérzett, hogy Henri Cartier-Bresson stílusában alkotott – emelte ki Gulyás Miklós, hozzátéve: megkérdezett szakértőket, vajon ismerhette-e a költő a világhírű francia fotográfus munkásságát, ám azt a választ kapta: biztosan nem, ugyanis akkor írt volna róla – ez utalás arra, hogy az alkotó költői életművénél jóval terjedelmesebb alkalmazott szövegeinek sora.

Privát felvételeket szintén bemutat a kiállítás. Így Jutta Scherrert, Pilinszky szerelmét, akivel 49 évesen, 1970-ben találkozott Franciaországban egy konferencián. Ez az év, amikor az öt esztendővel azelőtt elkezdett fotografálást abbahagyta, ám szerelmét még több képen megörökítette.

Az NDK-ban született hölgy Párizsban élt, s Pilinszky János engedélyt kapott Aczél Györgytől, hogy évi három hónapot kint tartózkodhasson. A történész asszony a Csillaghálóban – Emlékek Pilinszky János európai útjairól című, 2015-ös dokumentumfilmben ekképpen vall a költőről: „Múzsaként tekintett rám. Ezért hagytam el végül. Nem tudtam, nem akartam múzsa lenni. Önmagamat akartam megvalósítani, a saját írásaimmal foglalkozni. Amit Jánosnak a legnehezebb volt elviselni, amíg együtt éltünk, az az volt, hogy van valami más is az életemben, mint ő.”

A tárlaton a lírikus saját fotográfiái mellett azok a képek is falra kerültek, amelyek ihlető forrásul szolgáltak Pilinszkynek, mint az a Klösz György-fotó, ami a Szabadesés című novella forrása volt, ami első ízben Simon Áron címmel jelent meg 1980-ban. A címbéli órásmester alakja látható a fotográfián.

A tárlaton több Vattay Elemér-felvétel is ott függ, amiket a fotográfus barát ajándékozott Pilinszkynek, hogy szobáját gazdagítsa, s hogy megszülessen az Agonia chris­tiana című négysoros.

(A borítókép Teknős Miklós munkája)