Amikor megkérdeztem tőlük az előadáson, hogy az általam játszott madárijesztő hátáról hogy lehetne levenni a keresztet, azonnal fújták: le kell feszíteni, ki kell húzni a szögeket, és máris jelentkeztek segíteni. Nem hallgattak tanácstalanul, mint a városi iskolások egy ilyen kérdésre. Amikor érdeklődtem, hogy milyen más munkát vállalhatnék kiszuperált madárijesztőként, azt válaszolták: menj kaszálni a hegyre! Puhatolóztam, hogy miként lehet ott kaszálni, erre tíz fiú ugrott fel, mutatván a kaszálás mozdulatait. Tovább faggatván őket egy jó munka lehetőségéről, a kapálást is ajánlották, és amikor rákérdeztem, mint kell azt művelni, szintén tíz kislány emelkedett fel a helyéről, hogy a kapálás lényegét megmutassa. A gyomlálást is javasolták, s belejőve a játékba, már majdnem az egész terem mímelte a tépkedést. Volt, aki még nyögött is, jelezve, hogy fáj a háta, vagy szitkozódott, hogy nem tudja kirángatni a gyomot. Amikor bevallottam, hogy sose öleltem madárijesztőként a munkám miatt, és nem is tudom, hogyan kell, mind a száz apróság röpdösött felém, hogy megmutassa a világ legfontosabb mozdulatát.
Szív és lélek gyerekek, segítőkészek, okosak, ötletesek és jókedvűek. Öröm volt nekik játszani. Minden színésznek, előadónak csak ilyen közösséget kívánok. Ugyanakkor nagyon kérek mindenkit, hogy ne románozza, bozgorozza (hazátlanozza) le őket. Ők kivételes tudású, életerejű csángó magyarok, és a mieink. Szeretjük őket és tanulni akarunk tőlük.
Borítókép: A szerző felvétele
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!