A pesti és vidéki színjátszás a XIX. század második felétől külön utat járt be. A korszak elején a Nemzeti Színház példája hatalmas lendületet adott a vidéki városok színházépítési törekvéseinek, valamint a színházigazgatók és színészek művészi célkitűzéseinek. Később azonban a centrum színjátszása egyre nagyobb távolságba került – olvasható az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) lapunkhoz eljuttatott közleményében. Mint írják, számos vegyes összetételű együttes járta a vidéket, hiszen a legkitűnőbb művészek az ország első együtteséhez szerződtek. Ráadásul a vidéken maradt társulatoknak újabb és újabb bemutatókat hirdetve, nap mint nap meg kellett küzdenie a közönségért. A XX. század első felében bekövetkező történelmi sorsfordulók pedig újabb akadályokat gördítettek eléjük.
A vidéki színjátszás 1854-ben kezdődő és 1945-ig tartó korszaka a magyar színháztörténet egyik legsokszínűbb, legmozgalmasabb időszaka.
A városról városra járó színtársulatok útvonalát, a színészek pályafutását, a jelentősebb előadások helyét és idejét bemutató színháztörténeti leírások és lexikoncikkek bővelkednek az adatokban. Az OSZMI Színről színre című virtuális tárlatának kurátorai – Gajdó Tamás (színészek, színházigazgatók), Gerecs Katalin (színházba járási szokások – múzeumpedagógia) és Huber Beáta (színházépületek) – ezt a hatalmas lexikális anyagot képeken, szemelvényeken, hangfelvételeken és filmösszeállításokon keresztül tárják elénk.
A színházépületeket, színházigazgatókat és színészeket felidéző ábrázolásokat korabeli írások, memoárok és tanulmányok szövegrészletei egészítik ki, melyek lehetőséget adnak az egyéni sajátosságok és összefüggések felismerésére. A színháztörténeti kisfilmek egy-egy jelentősebb város kiemelkedő színházi időszakát jelenítik meg.
A színházigazgatók és színészek személyes élményeit olyan kortárs színművészek tolmácsolják, akik pályájuk során az emlékezésekben szereplő helyszínekhez kötődtek. Így mások mellett közreműködik Bogdán Zsolt, Gáspár Tibor, Gidró Katalin, Horváth Lajos Ottó, Kardos M. Róbert, Lipics Zsolt, Mercs János és Szilágyi Tibor.
Természetesen a legfőbb pártoló, a közönség is helyet kapott a kiállításban. A mára elfeledett vagy megváltozott alakban élő színházba járási szokásokat pedig a múzeumpedagógia módszereivel hozzák közelebb.
A virtuális tárlat ITT érhető el.
