– Ujházi Péter a ’90-es évektől foglalkozik kerámiával. Három esztendeje a Na mi újság,Wagner úr? egyesület felkérésére nagy projektbe fogott Csákberényben, ahol az egykori malom oldalára készít kerámiákat – mesélte a kurátor. Azt is elárulta, hogy két munka már felkerült, míg a Műcsarnok életmű-kiállítására belépő nézőt a harmadik fogadja, amelynek felavatását tavasszal tervezik.
A hatalmas méretű alkotás mögött az önábrázolások terme várja az érdeklődőket.
A kezdetektől, a klasszikus festői önarcképektől a ’70-es évekbeli önmagára találáson át, amikor az irónia lép művészetének központi elemévé, merítve a gyermekrajzokból és a graffitikből, Ujházi Péter gyakran ábrázolta magát különböző élethelyzetekben
– magyarázta Nagy T. Katalin, kifejtve: alkimista festőnek, tengerparton motívumot kereső tájképfestőnek vagy éppen világjáró vándorfestőnek, máskor mutatványos szerepkörben mutatkozik meg, hátán a theatrum mundival, a dobozokba zárt világszínházzal rója a végtelenbe futó utakat.
– Bevezető kerámiaalkotása szintén ide sorolható, amint száguldva ábrázolja magát, miközben hóna alól potyognak ki a képek – folytatta a kurátor. – Az életmű fontos része az önmegismerés, s annak ábrázolása, hogyan változik belülről, s hogyan kívülről az alkotó.
Tíz éve, amikor a művészettörténész két kötetet állított össze a mester életművéből, 1700 műtárgyat vett számba. Most az azóta készülteket is szem előtt tartva válogatta össze a kiállított 130-at, figyelve arra, hogy a festmények mellett a dobozművek és a kerámiák szintúgy megjelenjenek, noha Ujházi Péter magát festőművésznek tartja.
A következő terem a Nadaphoz kapcsolódó munkákat mutatja be. Ezek elsősorban tájábrázolások.
Ezt a konzervatív műfajt szintén megújította, amikor a hetvenes évek elején lehetősége nyílt a település úgynevezett kollektív műtermében dolgoznia – mesélt a kurátor, megjegyezve: a Székesfehérvár és Nadap közötti húsz kilométeres távolságot a festő gyakran biciklivel tette meg. „Azt hiszem, az egész működésemhez kellett a bicikli. Gyorsaságot jelentett, meg lehetőséget, például hogy olyan helyszínekre eljussak, ahova gyalog nem mentem volna el. Ennek a vidéki biciklis sebességnek van köze a látásomhoz, a mozgó képeimhez”
– idézte Ujházi Pétert Nagy T. Katalin, így folytatva:
– Ekkortájt jelennek meg képein a hétköznapi emberi sorsok, mint korabeli egyik főművén, a Nadapi kocsma címűn.
E festmény átvezet a harmadik terembe, ahol a mester mindennapokat bemutató alkotásai lelhetők fel.
A korszak az 1984–86 között keletkezett piramisos képekkel kezdődött, s tartott egészen a 2000-s évekig, amikor Ujházi Péter fővárosi műteremhez jutott, ami nem volt más, mint egy lakótelepi lakás
– mesélte a kurátor, hozzáfűzve: a Kerepesi úti, negyedik emeleti kilátást örökítette meg például az Örs vezér terét ábrázoló munkán.
A mester maga így vall az Örs vezér terén és a Kőbánya–Kispest metróállomás környezetében megtapasztalt és képein kibeszélt látványokról: „Ronda a világ, közelebb vannak a robbantások, a világ összes rémhírét hamarabb megkapod, szinte azonnal látható és hallható mindenféle katasztrófa. Ezekkel él együtt az ember, s ehhez jönnek a saját látványai. Mindezek ellenére nem hiszem, hogy ez egy rendkívüli kor lenne.”
Borítókép: A művész óriási kerámiaszobra (Fotó: Kurucz Árpád)
