A 2007-ben indult, tízkötetesre tervezett – és jelenleg nyolcadik részénél járó – regényfolyam egyik központi alakja Carl Mørk, a magánéleti problémákkal küszködő, kissé megfáradt koppenhágai nyomozó. Miután részt vesz egy félresikerült rendőrségi akcióban, elöljárói a felderítetlenül lezárt ügyek újravizsgálatára létrehozott Q-ügyosztály élére helyezik. A megbízatás valójában belső száműzetés – mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az ügyosztály a felsőbb szintekről láthatatlan helyen, a kapitányság pincéjében kapott helyet.
Mørk kezdetben csupán egy Assad nevű szíriai menekültet kap maga mellé, őt is elsősorban azért, hogy kávét főzzön és takarítson. Csakhogy kiderül, hogy Assadnak jó érzéke van a rendőri munkához, nem kis részben neki köszönhető, hogy az osztály felderíti az első újranyitott aktában szereplő ügyet.
A szervezeti egység tehát, amit kezdetben mindenki hajlamos volt afféle elfekvőnek tekinteni, nem várt eredményt ért el, és lassan gyarapodó gárdája – nehezen elviselhető, szokatlan, különc figurák gyülekezete – összességében ütőképes csapatot alkot.
A „minden ellenkező várakozás dacára”-dramaturgiához aztán történetről történetre a következők társulnak: emlékezetes karakterek, brutális bűnügyek, határozott társadalomkritika, bumfordi humor. E recept kiegészül azzal, hogy az olvasó az újabb és újabb kötetekben egyre többet tud meg a központi alakok múltjáról, előéletéről.
A Q-ügyosztály néhány éven belül Dánia egyik legnépszerűbb krimisorozata lett, a moziipar válasza sem késhetett soká: a nyitókötetet 2013-ban vitték vászonra. A negyedik részre már kisebbfajta kultusz övezte a moziszériát, nem utolsósorban a remek színészválasztásnak köszönhetően: Mørköt Nikolaj Lie Kaas, Assadot Fares Fares személyesítette meg, és mindketten a széria húzóneveivé váltak.
2018-ban, a negyedik epizód forgatásának idejére azonban kiderült: Jussi-Adler Olsen és az addigi filmeket gyártó Zentropa vezetőjének viszonya olyannyira megromlott (az első négy epizód moziváltozata kapcsán kialakult nézetkülönbségek miatt), hogy a szerző a Nordisknek kínálta fel a hátralévő hat rész megfilmesítésének jogait. A Hajtóvadászat tehát már Nordisk-produkció.
Az alapjául szolgáló – magyarul 2014-ben megjelent – regény egy tizenöt éves cigány fiú, Marco körül bonyolódik, aki megszökik a klánjától. Menekülés közben rábukkan a nagybátyja egyik feltételezett áldozatának holttestére, és mert a Q-ügyosztály élénken érdeklődik a néhai iránt – így azok iránt is, akik kapcsolatba kerültek vele –, Marco azt veszi észre, hogy nemcsak a klánja, de a rendőrség is szeretné kézre keríteni.
A regény a sorozat egyik kevésbé erős darabja – túlírt, és kevésbé jellemzi a sikerültebb darabokban jelen lévő, sötét drámaiság –, de a filmváltozat a könyvnél is gyengébb.
Az, hogy a gyártó lecserélte az addigi szereplőgárdát – Mørköt Ulrich Thomsen játssza (akit a magyar néző az Ádám almái, vagy a Gengszterek fogadója című filmekben láthatott), Assadot pedig a kevésbé ismert Zaki Youssef kelti életre –, önmagában még nem végzetes, csupán kockázatos és szüntelen összehasonlítgatást eredményező döntés.
A fiaskóért sokkal inkább az átgondolatlan forgatókönyv, a lagymatag történetvezetés, valamint a sorozat lényegét nem értő rendezés okolható. A szkript ugyanis olyan bántóan és bután egyszerűsíti a regény cselekményét, hogy aki nem olvasta a könyvet, bizonyos részeket nem érthet teljesen; és mert az irodalmi alapanyagban kibontott konfliktusok – Marco ellentéte a klánt irányító nagybátyjával, vezető dán körök pénzügyi visszaélései Afrikában – lényegében elsikkadnak, a történet tét nélkülivé válik.
A film hossza két óra öt perc, a készítőknek tehát bőven lett volna lehetőségük, hogy karakterábrázolásra, atmoszférateremtésre is fordítsanak időt, csakhogy Martin Zandvliet – jól látható módon – egyikre sem helyezett különösebb hangsúlyt.
Mørk ebben a verzióban magában beszélő, arrogáns alak lesz, Assad pedig társfőszereplőből jelentéktelen mellékfigurává változik. És míg a korábbi filmek több jelenetben kitértek kettejük viszonyának bemutatására, a Hajtóvadászatból csaknem teljes egészében hiányzik e vonulat – ami azért fájó, mert a két különböző, ám erős karakter össze-összeütközése, együttműködése eddig a sorozat egyik legfőbb hatóeleme volt.
Az a bizonyos skandináv krimis atmoszféra, ami miatt számos néző megszerette a műfajt – és ami a sorozat előző részében, A 64-es betegnaplóban jelen volt – egyáltalán nem jellemzi ezt a darabot. Ebben alighanem az is közrejátszik, hogy a külső felvételek többségét Csehországban vették fel, és e helyszínek nem északi hangulatot árasztanak.
De hogy ne kizárólag negatívumokat említsünk: Epres Attila nagyon jó volt Ulrich Thomsen szinkronhangjának, és stáblistát elnézve feltűnik egy érdekesség: Marcot egy bizonyos Lobus Oláh alakítja – e családnév arra enged következtetni, hogy a gyökerei Kelet-Közép-Európában vagy akár Magyarországon keresendők.
Mindent összevéve, a Hajtóvadászat elnyújtott, érdektelen, unalmas darab, a Q-ügyosztály eseteit bemutató filmek leggyengébbike – a nézők felhajtása helyett azok elhajtására alkalmas. Úgyhogy aki erre vágyik, jobban teszi, ha a korábbi emlékezetes epizódok valamelyikét veszi elő – könyvben mondjuk a Palackpostát, filmben A 64-es betegnaplót –, és azok segítségével merül bele a skandináv krimik világába!
(Hajtóvadászat/Marco effekten. Dán–német krimi/thriller, 2021. Játékidő: 125 perc. Rendezte: Martin Zandvliet. Mozipremier dátuma: 2021. december 30. Forgalmazza: Vertigo Média.)
A film megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Íme a magyar nyelvű előzetes:
Borítókép: Assad és Mørk az ötödik részben (Vertigo Média)
