Az igazság szűkülő ösvényein
Tex a fumetti, vagyis az olasz képregény egyik legkedveltebb westernhőse: 1948 szeptemberében lépett először a közönség elé, és az indiánok védelmezőjévé – mi több, a navahó törzs főnökévé! – vált karakter népszerűsége azóta töretlen.
Hazai kiadója már tavaly elindította kalandjainak magyar nyelvű sorozatát, de az első könyv (Tex, a könyörtelen) egy remekül megrajzolt, de erősen túlírt történetet tartalmaz, így viszonylag szűk körben figyeltek fel rá. Az idén megjelent második kötet azonban változtathat e helyzeten.
Ebben Tex levelet kap egy régi barátjától, az argentin hadseregben szolgáló Ricardo Mendoza őrnagytól, amelyben a férfi meghívja: legyen segítségére egy nehéznek ígérkező feladat végrehajtásában. Tex – fia, Kit társaságában – Buenos Airesbe hajózik hát, és kisvártatva egy, a patagón pampákon áthaladó katonai különítmény felderítőinek élén találja magát.
Az expedíció célja kettős: békét kötni az indián törzsekkel, amelyek hajlandók erre, és megbüntetni azokat, amelyek ellenségesek a fehérekkel. Ám egyszer csak megváltozik a helyzet: az új hadügyminiszter nem fogadja el a semleges álláspontot az őslakosok részéről – valamennyi törzset leigázná, elűzné vagy megsemmisítené.
Mendozának tehát választania kell a barátság és a parancsteljesítés, lelkiismeretének szava és a katonai becsület között. Texnek azonban „csak” önmagához és az elveihez kell hűnek maradnia, és mivel rá csak korlátozottan igaz, amit az egyik szereplő így fogalmaz meg: „Nehéz mindig jól dönteni, amikor az igazság ösvénye egyre szűkebb”, viszonylag gyorsan elhatározásra jut…
Az ötlet, hogy egy észak-amerikai westernhős – a Vadnyugat utóbb legendásnak megtett napjai idején – Dél-Amerikába látogasson, és a saját szemével győződjön meg az ottani állapotokról, érdekes és formabontó, és megvalósítása nem sikerült rosszul.
Az író, Mauro Boselli alapos kutatómunkát végzett, így több helyi sajátosságot beemelt a cselekménybe: csikósnak fordított gauchói bölény helyett nandura vadásznak, és biztos kézzel hajítják el a bolas nevű dobófegyvert.
A cselekmény háttere valós: az az 1870-es évek elejétől az 1880-as évek közepéig tartó folyamat, amelynek során az argentin állam kiterjesztette fennhatóságát az indiánok lakta Patagóniára. (Az eseménysor kapcsán egyesek civilizációs küldetést emlegetnek, mások szerint viszont népirtásról lehet beszélni, nem másról.)
Ebből következőleg az első negyven-negyvenöt oldal alatt az olvasónak ugyancsak résen kell lennie, hogy ne veszítse el a fonalat a helyiség- és személynevekkel gazdagon tűzdelt történelmi áttekintés során, de utána már különösebb gond nélkül követheti a fejleményeket, amelyek több ponton is meglephetik – például nem az az alak bizonyul a fő antagonistának, akire a kezdet kezdetén gondol.
A Patagónia tehát kissé lassan induló, de az Argentínáról szóló ismereteinket bővítő, élvezetes kaland. Aki látott néhány Gojko Mitić-féle kelet-európai indiánfilmet – amelyekben általában a „rézbőrűek” a pozitív szereplők –, könnyebben belehelyezkedhet a világába, de annak sem gyűlik meg vele a baja, aki kihagyta e bemelegítő gyakorlatot.
(Tex 2. – Patagónia. Frike Comics Kft., 2021, 232 oldal, 4500 forint.)
„Ezer skalp és koponya!”
De nem Tex az egyetlen legény az olasz képregények Vadnyugatán. Zagor valamivel „fiatalabb” nála – első kalandja 1961-ben jelent meg –, de ő is az igazság barátja, a fehérek és az indiánok közti béke védelmezője. Olyannyira, hogy nevet is kapott az őslakosoktól: Za-Gor Te-Nay, vagyis Kőbaltás Szellem.
Hősünk legújabb, immár harmadik magyarul megjelent kalandja elején – elválaszthatatlan társával és segítőjével, a mexikói Chicóval együtt – éppen hazafelé tart, amikor neki szóló füstjelekre lesz figyelmes. Az üzenet küldője tudatja vele, hogy a közelben veszélyben forog egy fehér ember élete: megtámadták a kajungák (az irokéz indiánok egy csoportja).
Zagor az ismeretlen segítségére siet, míg hátrahagyott mexikói barátja elrejtőzik a jelzett indiánok elől. Kisvártatva mindkettejüknek társasága akad: Zagor rátalál a fehér emberre, Chico pedig találkozik egy Banack nevű indiánnal, Zagor régi harcostársával. Kölcsönösen történeteket kezdenek mesélni újdonsült beszélgetőtársuknak, amelyek aztán ki is bontakoznak az olvasó előtt, kitöltve az antológiakötet háromszáz oldalát.
Az elbeszélések közül kettő megmaradt az indiános tematikánál: A nevem Banack! azt eleveníti fel, hogy egy ifjú irokéz harcos hogyan vett részt egy viadalon, amikor olyan gyenge volt, hogy lábra sem tudott állni. A Holdszellő pedig egy elhúzódó embervadászatról szól. Első pillantásra úgy tűnik, fehérek folytatják a címben szereplő lány után, csakhogy aztán…
A fennmaradó három történet a szó tágabb értelmében véve vadnyugati. A múlt emlékei egy 1776-ban, a függetlenségi harcok idején íródott levél körül bonyolódik, és mert legfontosabb megállapítása alighanem az: „Értelmetlen és kegyetlen minden háború. Még azok is, amelyeket megéri megvívni”, végső soron háborúellenesként lehet meghatározni.
Az eltemetett hangok viszont már a horrorral rokon: Zagor és Chico egy nyomasztó kolostorba vetődnek, amelynek apátja furcsa betegségben szenved: a fény bántja a szemét, égeti a bőrét, és hangokat hall. Némi idő elteltével mintha Zagor és Chico is hallaná őket. Semmi jóval nem biztatnak.
A Hét lépés olvasása közben a rajongók lelki szemei előtt alighanem az Egy maréknyi dollárért végső párbajának jelenete rémlik fel. Ebben, ugye, a Clint Eastwood alakította főszereplő megjegyzi a Gian Maria Volonté által életre keltett főgonosznak: „Ha egy pisztolyos ember találkozik egy puskás emberrel, akkor a pisztolyosnak nincs esélye”.
A Hét lépésben Zagor szájából e megállapítás módosított – az adott szituációhoz igazított – verziója hangzik el. A történet tehát nem más, mint elegáns, ugyanakkor ötletes főhajtás az egyik legnagyobb hatású olasz westernfilm előtt.
A harmadik kötet tehát önmagában is változatos és élvezetes olvasmány, és tetten érhető benne az a sajátosság, ami a teljes sorozatot oly népszerűvé teszi: kimódoltság vagy erőltetettség minden látható jele nélkül, természetesnek ható könnyedséggel tágítja ki a western tematikát, hogy – más történettípusok, alzsánerek tartalmi és formai jegyeit magába olvasztva – létrehozzon valami egyedit, amit röviden úgy jellemezhetünk: hangulatos kalandtörténet.
Úgyhogy – a kötetben többször szereplő kifejezéssel élve –: Ezer skalp és koponya! Ez jól sikerült, Zagor!
(Zagor 3. – Darkwoodi történetek. Anagram Comics, 2021, 300 oldal, 4500 forint.)
Karácsonyi sorozatunk első része IDE kattintva olvasható.
Borítókép: jelenet a Volt egyszer egy vadnyugat című filmből (Mafab)
