A keresztény hagyományban advent – a karácsonyt megelőző négy hét – a megszentelt várakozás időszaka, amelyhez mély vallási tartalom is kapcsolódik. Az advent elnevezés a latin adventus Domini (az Úr eljövetele jelentésű) kifejezésből származik. Ez a periódus a katolikus liturgiában az egyházi év első része, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét, a karácsonyt megelőző és előkészítő időszak. Advent hagyományosan a december 25. előtti négy vasárnapot – és a közéjük eső tizennyolc–huszonnégy hétköznapot – foglalja magába.
A négy vasárnap – már a korai középkor óta – a Megváltó négy eljövetelét szimbolizálja. Jézus Krisztus a katolikus tanítás szerint először a megtestesülésben jön el (ennek ünnepe a karácsony), másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer pedig az utolsó ítéletkor. Az adventi időszak fő üzenete, hogy a keresztény embernek egész földi életében várnia kell a Krisztussal való találkozást, amelyre megfelelő módon készülnie kell.
Sík Sándor (1889–1963) piarista szerzetes, katolikus pap, irodalomtörténész, költő, műfordító Advent címmel jelentetett meg vékony kötetet 1935-ben. Abban az időszakban, amikor a szegedi egyetem professzoraként tevékenykedett, ahol közvetlen tanítványi és baráti köréhez tartozott Radnóti Miklós. A költő később mesterének és atyai jóbarátjának vallotta. Sík Sándor sokáig volt a Vigilia című legendás katolikus lap szerkesztője, miközben hitbuzgalmi kiadványok (például templomi énekeskönyvek) megszövegezésében is részt vett, és középkori vallásos költeményeket fordított latinról magyarra.
Az Advent című kötet Sík Sándor egyik különleges műve. Az alkotás a szerzői műfajmeghatározás szerint „oratórium szavalókórusra”. Ez önmagában is érdekes, hiszen az oratórium hagyományosan évezredes imádságos és liturgikus műfaj, míg a szavalókórus inkább az (elsősorban baloldali és munkásmozgalmi politikai kötődésű) avantgárd törekvések jellegzetessége a XX. század eleji irodalomban.
A mű négy részből áll, s egyrészt a modern társadalmi és kapitalista gazdasági rendszer embertelenségére, valamint hatalom- és pénzcentrikus jellegére mutat rá, másrészt Jézus születésével a világba megérkező reményre hívja föl a figyelmet. A történet egy sajátosan XX. századi betlehemes játék, amelyben a három király, az angyalok és a pásztorok karaktere mellett a (férfi és női) karnak is nagy szerepe van. Az Advent című alkotásban Menyhért fogalmazza meg a következőket: „Semmit se hallok és semmit se látok, / Csak egyet tudok: magamat. / És egyet akarok: a boldogságot! / Az álló percet akarom. / A »jaj de jó!« kell, az »így maradjon!« / A pénz, a hír, a hatalom!” Erre a férfi kartól: a „Buta lom!”, a nőitől: az „Unalom!”, együttesen pedig a „Sírhalom” válasz hangzik fel.
Jézus születését a csillagot követő királyok a következőképpen konstatálják: „Hála neked és áldás, / Elcsendesítő és keltő Kiáltás: / Eljött és eljövendő, / Bennünk beteljesülendő / Megváltás!” Amikor pedig a csillag hirtelen óriási keresztté alakul át, két angyal az emberiség megváltásának – mintegy a húsvéti ünnep tartalmát megelőlegezve – örömhírét zengi: „Királyi zászló jár elől: / Keresztnek titka tündököl, / Melyen az élet halni szállt / És összetörte a halált.”
Sík Sándor Advent című alkotása határozottan modern mű, s a korabeli irodalmi irányzatok között is előremutató szöveg. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadásában megjelent kötet illusztrációi Buday György (1907–1990) fametszetei voltak.
Borítókép: Sík Sándor mellszobra (részlet) Mátraszentimrén, Sütő Ferenc alkotása (Köztérkép)
