Az 1927-ben született Rőczey János – aki egyebek mellett a Szabad Európa Rádió külső munkatársa is volt – ’56-os naplója két részből áll össze: „Naplóm első részét a harcok tűzszünetében vagy lakásomba kényszerítve éppen a harcok közepette írtam akkor, amikor még nem tudtuk a küzdelem kimenetelét, amikor még telve voltunk nemcsak aggodalommal, hanem reménnyel is. […] A második részben november 4. után, mikor a küzdelem eldőlt már, nem kizárólag naplót, inkább visszatekintést írtam, hogy az események, az elmesélt és főként az átélt események ne essenek ki az emlékezetemből. E feljegyzésekhez is írtam dátumot. Ezek a dátumok is jeleznek valamit. Rámutatnak arra, hogy az idő múlásával az indulatok, az érzelmek változnak, módosulnak, nemcsak enyhülnek, hanem fel is korbácsolódnak, hiszen egyre inkább tudatosult bennünk a tragédia súlya.”
A naplójegyzetek néha kissé zavarosak ugyan a két idősík gyakori egybemosása miatt, de a történtek jól követhetők, és bár a szerző semmilyen hősies cselekedettel nem büszkélkedik, éppen ez az esendősége adja a hitelét. Ez, illetve a kordokumentum-érték az, ami különösen érdekessé teszi ezt a vékony könyvecskét. (A szerző szerény szavai szerint: „Állandóan elragadtatom magam, pedig ez senkit sem érdekelhet, mire jó ez, nem vagyok szónok. Másoknak akarom elbeszélni a történteket, s magam számára feljegyezni, hiszen abból, ha a múlt nem lesz már, komoly figyelmeztetést, tanulságot tudunk kiolvasni.”)
A történeti hűség és a szemtanú testközelből való mesélése olyan dolgokra is rávetíti az olvasólámpa fényét, amelyek – legalábbis számomra – eddig ismeretlenek voltak: „Így szórakozunk, így várakozunk ebben a városban, Budapesten, amiről régebben azt mondták, hogy fürdőváros, s most a vérfürdők városa lett.” Vagy amikor az idős Füst Milánt viszik magukkal, hogy felolvassa a beszédét: „Azt, hogy az ügy sürgős, valahogy nem akarta tudomásul venni. Nagy nehezen rávettük, hogy elinduljunk. Az irodalomról csevegett, majd az öregségről, mely a stílust, az irodalomnak egyetlen művészi elemét, döntően befolyásolja, s egyedül az képes igazi magaslatra emelni.”
És a számos szubjektív emlék, korrigálás, ritkán nagy lendülettel elmesélt, de csak az elbeszélő számára érdekes emlék között néha ilyen nagyon fontos kijelentésekre bukkan az olvasó:
A tömegben bíztam, akiben pedig, egészen eddig a történelmi fordulatig sohasem bíztam, sohasem hittem. Én Kossuth szavait: »Leborulok a nemzet nagysága előtt« – mindig arcátlan hízelgésnek tartottam, de most úgy hittem benne, mint a kinyilatkoztatásban. Éppen úgy.
Érdekes és fontos könyv mindenkinek, aki a korszakról az emlékezés tükörcserepei segítségével is szeretne képet kapni.
Rőczey János: ’56-os naplóm. Nap Kiadó, Budapest, 2021.
Borítókép: Légvédelmi gépágyú a Népszínház utcában 1956-ban (Fotó: Fortepan/Rózsa László)
