„A legnagyobb dolog: világot teremteni…”

A magyar kultúra napján, január 22-én tartották az Ádámok és Évák Ünnepét a Nemzeti Színházban. Az immár nyolc éve hagyományos, középiskolásoknak szóló programot ebben az évben Tamási Áron születésének százhuszonötödik évfordulóján, a székely íróra emlékezve rendezték meg. A nagyszínpadon kilenc középiskola száznyolcvanöt diákja játszotta az író műveinek egy-egy részletét.

Magyar Nemzet
2022. 01. 25. 17:57
Fotó: Eori Szabo Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Legyen az ábeli lelkület mindannyiunké!

– mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, az emlékév meghirdetője a marosvásárhelyi ünnepélyes megnyitón. Budapesten a diákszínjátszók által előadott Tamási-darabrészletek hasonlót sugalltak a színpad nyelvén: a hűség, a szeretet, a hit, az erkölcsi tartás, a közösség megtartó erejének a példáját közvetítették, s tették valódi ünneppé az estét. 

– Játékukkal igazolták azt, amiben hittünk és reménykedtünk, hogy Tamási Áron érvényesen tud szólni a ma fiatalságához is

– emelte ki A. Szabó Magda, az emlékév projektvezetője, aki az est zárásaként bejelentette, hogy valamennyi magyarországi diákcsoport és felkészítő tanár ellátogathat Farkaslakára, az író szülőfalujába. A fiatalok emellett meghívást kaptak a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadására is.

Borítókép: Részlet az előadásból (Fotó: Nemzeti Színház)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.