A zene lehet a híd köztünk

A roma kultúrából; a zenéből, a táncból, de még a képzőművészetből is árad egyfajta mélyről jövő, zsigeri ősiség és ösztönösség. Ez ragadta magával Szarka Tamást is, mégpedig annyira, hogy új albumának teljes anyagát a cigány muzsikára és annak sajátos hangulatára építi.

A legenda szerint Szent Kristóf egy hatalmas folyón segített átkelni a zarándokoknak, akik rendszerint féltek a víz mélysége és erős sodrása miatt. Innen származik az útmutatás, miszerint

Szent Kristóf példájára verj hidat, ne éket emberek, népek, ég és föld közé!

Ezt a sort vésték az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd hídfőjére is, amelyen áthaladva Komárom felé veszem az irányt, hogy Szarka Tamással új, Esthajnal című lemezéről beszélgessek; és ez a mondat jut eszembe, amikor a zenész beszámol a tehetségkutatóról, mellyel roma vendégelőadókat keres, akik majd velük és a Parno Graszt zenekarral együtt léphetnek színpadra az ősbemutatón. Szarka Tamás így szeretne hidat verni magyarok és romák közé, mert, mint mondja, a zene az, ami összeköt bennünket.

A Ghymes alapító tagját kimagasló művészi pályája mellett néhai nagyapja személye is létjogosulttá teszi, hogy ehhez a témához értő módon nyúljon, hiszen Sárközi Károly híres prímás volt a Felvidéken. Az Esthajnal című lemezen szereplő dalok és az abból tervezett színpadi mű történetiségének alapjául Makszim Gorkij elbeszélése, a Makar Csudra szolgált, amely egy cigány szerelem tragikus végkimenetelű történetét meséli el. Lojko Zobar, a szabad élet és a férfiszépség megtestesítője beleszeret az egykor Kossuth seregében szolgáló katona lányába, a világszép, karakán Raddába, aki addig csak játszott a férfiakkal és összetörte a szívüket. Az érzés kölcsönössé válik, azonban a szuverenitás, a szabadságvágy hatalmasabb minden gyöngéd érzelemnél, így a szerelem rabságából egyetlen kiút mutatkozik: amely a halálba vezet.  

Számomra hihetőbb, ezért is tartom erősebbnek, mint a Rómeó és Júliát, természetesen nem kisebbítve Shakespeare érdemeit sem

– szögezi le Szarka Tamás, aki úgy véli, ez a zsigeri mélység az, ami a cigányzenében is megmutatkozik. Nem a kávéházi muzsikában, amelyet a roma zenészek szintén felsőfokon művelnek, hanem a kultúrájuk legbelső üzenetét közvetítő kannás, gitáros örömzenében. Ez utóbbit az 1970-es évek táncházmozgalma hozta felszínre újból, Szarka Tamás is itt találkozott ezzel a világgal először. Mint mondja,

a cigányság legnagyobb kincse a kultúrája; a magyarok és a romák a muzsikában találhatnak közös nevezőre. 

Szarka Tamás tehát nem éket, hanem hidat igyekszik verni a cigányság és a magyarság közé a Kárpát-medencében a közös örömforrás, a zene által. – Amennyiben ezen a hídon pár embert oda-vissza át tudok vezetni, legyen az tíz roma tehetség, akik lehetőséget kapnak, vagy az a négyezer ember, aki majd eljön megnézni a lemezbemutató koncertet augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, akkor én már boldog vagyok, hogy ennyit tehettem – fejti ki.

Nem biztos, hogy több ezer kilométerre kell menni ahhoz, hogy segíthessünk, hiszen rengeteg rászoruló ember van itt helyben is, akikkel egy földön, egy hazában élünk, egy levegőt szívunk

– mondja a Kossuth-díjas zenész, aki a cigánymuzsikán keresztül kívánja megmutatni azt is, hogy van mit tanulni ettől a kultúrától; a lét könnyűségét például, amit ösztönösen értenek és éreznek. 

A roma tehetségkutató részleteiről és a jelentkezés feltételeiről ITT lehet bővebben tájékozódni.

Borítókép: Szarka Tamás (Fotó: Horváth Edit)