Ehhez ad szilárd támpontot az Irodalmi Magazin tavalyi negyedik, egyben utolsó száma, amely – jó és dicsérendő szokásához híven – egész lapszámot szentel a szerzőnek. (Ismét meg kell jegyeznem, hogy az a munka, amit az Irodalmi Magazin elvégez egy-egy tárgyalt szerző esetében – midőn a szakma jeleseit és kortárs szépírókat kér fel arra, hogy az adott szerzőről és annak kapcsán magukról beszéljenek –, valósággal küldetésnek tekinthető, és a sorban következő lapszámok a legmagasabb és legfinnyásabb elvárásoknak is messze eleget tesznek.)
Én mindig az Irodalmi Magazin lapszámai tanulmányozása közben döbbenek rá, hogy egyik-másik szerzőről mennyire megfakult vagy (eleve) felületes a tudásom, ami bizony – szinte szégyellem bevallani – gyakran nem terjed túl a primer olvasói reakciók katalogizálásánál és emlékeim, olvasmányélményeim között való rendezgetésénél. Éppen ezért a lapszám több cikke is revelatív erővel hatott rám, és amellett, hogy hálás olvasói és recenzensi énemnek megadta a kellemes élményt, miszerint „nahát, erre homályosan én magam is gondoltam, csak nem fogalmaztam meg ilyen szabatosan”, rengeteg új információt és nézőpontot is megmutatott, egészen Mészöly Miklós irodalmi – és életbeli – működésének zavarba ejtő, minden területen magas színvonalú sokszínűségével bezárólag.
A továbbiakban nem ismertetem az egyes cikkeket, hiszen erre egyfelől helyünk sem lenne, másfelől akit érdekel, úgyis az első betűtől az utolsóig végigolvassa, hanem idéznék néhány általam fontosnak, összegző értékűnek tartott mondatot. „A műfajilag is összetett és rétegzett Mészöly-életműben az intertextuális kapcsolatok mellett a műfajokon is átívelő intratextuális írói technika is meghatározó. A Mészöly-próza tudatos belülről építkezése, önmagát is anyagnak tekintő folyamatos bővülése egy sajátos írói módszer, amelynek megértéséhez termékeny lehet a szöveggenetika plurális szemlélete, több szöveg együtt láttatása” – mondja például Urbanik Tímea, a Szegedi Tudományegyetem Művelődéstudományi Tanszékének docense, a Mészöly Miklós Egyesület tagja, aki doktori disszertációja témájául éppen az intratextuális és genetikus kapcsolatok tanulmányozását választotta Mészöly Miklós prózájában. Vagy ott van Hernádi Mária írása a Mészöly–Polcz, illetve Nemes Nagy–Lengyel házaspár barátságáról és levelezéséről, amelyben olvashatók – egyebek mellett – Lengyel Balázsnak a négyük kapcsolatát rendkívül tömören és lényegre törően jellemző szavai, amelyet egy Szabó Magdához írt levélből idéznek: „Bármilyen viharos is időnként a barátságunk – összetartozás ez, akár akarjuk, akár megtagadjuk. Egyre inkább látni kell, hogy bennünket akár az idő, akár a közös ifjúság, a csaknem azonosságig rokon irodalmi események úgy egymáshoz kötöttek, mintha valami galád ellenség összeszíjazott volna, s most úgy menetel az időben (amíg van!) ez az összebilincselt nemzedék, hogy ha elfordul is egymástól, a kezét egyik se bírja kiszabadítani.” És végül a főszerkesztő, Kondor Péter János szavai a lapszámhoz írt bevezetőből:
A szerző rendkívül rétegzett életművét gyakran egymással ellentétes tendenciák jellemzik, valódi kihívás elé állítva ezzel mindenkori értelmezőjét; lapszámunk a megközelítés irányainak, fogalmi lehetőségeinek feltérképezésére vállalkozik.
És valóban: ha a tisztelt olvasó elolvassa a szövegeket, biztos vagyok benne, hogy – az egyéb intellektuális „hasznon” túl – magabiztosabban tud majd hozzászólni egy-egy Mészöly Miklósról szóló diskurzushoz.
Irodalmi Magazin, 2021/4., Mészöly Miklós-szám
Borítókép: Mészöly Miklós író portréja 1964-ben (Fotó: Fortepan/Hunyady József)
