Tolsztoj megmentette, Lenin elvitte Mikszáth Kálmán örökségét

Mikszáth Kálmán ismerte és elismerte Széll Kálmán miniszterelnököt, az Új Zrínyiászában is felbukkan epizódszereplőként. És most azon elmélkedem, hogy a Széll Kálmán téren lakik Mikszáth Kálmán. Csakhogy nem a 175 éve született író szellemével találkozom egy budai cukrászdában, hanem a dédunokájával.

Mikszáth Kálmán. 20200702 Budapest Foto Bach Máte Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE

Dédapjának nevét viseli, és annak régi barátjáról elnevezett téren lakik. A nagy palóc utóda nyugdíjas gépészeti szakember, már a kapuban fogad. Két gyermeke és több unokája van, így egyhamar nem hal ki a mikszáthi vérvonal. Egy monarchia kori bérház teraszán ülünk le beszélgetni, kávéval kínál. Nem mindennapi kiskanalat tesz a porcelán mellé, rögtön kiderül, hogy az A monogramos ezüstkanalacska a Mikszáth-hagyatékból való, az Anna nevű nagyanyjáé; és a beszélgetésünk legelején előkerül még egy különleges relikvia: fémszínű, hosszúkás, henger alakú tárgy – először azt hiszem, hogy miniatűr torpedó. Pedig annál sokkal érdekesebb: 

Mikszáth Kálmán egyik szivartartója.

 Zsebébe, kabátjába csúsztathatta, hogy ne morzsolódjon a drága „kubaszivar”. Felvillanyozó érzés kézbe venni, hisz Mikszáth sokat babrálhatta írás vagy gondolkodás közben. E hazában nem volt titok, hogy a nagy anekdotamester szerette a jó dohányt, íróasztalán a tintatartó mellett szivarládája és pipái sorakoztak. Portréin általában szivarral örökítették meg a festők és szobrászok; egy klasszikus íróhoz illő módon szivarozik a Magyar Tudományos Akadémia folyosóján lévő mellszobrán is. Csakhogy ez a szobor korábban a horpácsi dolgozószobáját díszítette. És már csak félszivarral, mert letörték. A képzeletbeli dohányfüstben felsejlik a Mikszáth-leszármazottak tanulságos története.

TOLSZTOJ ÉS LENIN

Nagyapám Mikszáth Albert, az író harmadik gyermeke volt, fiatalon, 33 éves korában elhunyt. Nagyanyám Kun Anna, és házasságukból született édesanyám, Mikszáth Edith. Én pontosan száz évvel később, 1947. január 7-én láttam meg a napvilágot Horpácson, mint a dédapám Szklabonyán

 – mondta Mikszáth Kálmán (teljes nevén Mikszáth-Cseney Kálmán). Gondolnánk, hogy a családnak még szeszgyára is volt a faluban? Ugye nem? A horpácsi birtokot (793 katasztrális hold ingatlan) „nemzeti ajándékként” adományozták az írónak, a Jókai Mór élete és kora című könyvének honoráriumából a horpácsi háza mellé még egyet építtetett. Ebben a klasszicista stílusú, oszlopos épületben rendezte be a dolgozószobáját, ide kerültek a kéziratai, festményei, szobrai. A birtok pedig gyarapodott, ám dédunokája szerint Mikszáth, elvont ember lévén, naphosszat írogatott, nem sokat törődött a földi hívságokkal, ellenben felesége (és annak nővére) kitűnően gazdálkodtak. A nógrádi föld nem a termékenységéről híres, de a börzsönyi erdejükből fát termeltek ki, és eladták a bútorgyárnak. Mivel kukoricát és burgonyát termesztettek, a Horpács melletti Almáspuszta nevű helyen felépítettek egy szeszgyárat, s a fanyesedékkel fűtötték a kazánokat. De itt nem állt meg a tudományuk, hisz a szeszgyár mellékterméke a takarmányozásban használt melasz, ezért istállót is építettek és szarvasmarhákat telepítettek a birtokukra, melyeket eladták a vágóhídnak. Az alkotó pihent, pipázott, majd végleg megpihent, a birtokgépezet pedig tovább működött 1945-ig.

 Horpácson háromszor átvonult a front, különösebb családi tragédiák nélkül – Tolsztojnak köszönhetően. 

A katolikus faluban ugyanis Mikszáth házának aulájában tartották az evangélikus istentiszteleteket: az emeleti fa feljárónak „pihenőjét” szószékként használta a lelkész; ezen a részen lógott Tolsztoj festményről készült fényképe, melyen mezítlábasan, orosz népi ruhában állt. A dédunokája szerint leveleztek, és amikor a szovjet katonák meglátták a képet, kihirdették, hogy a nagyorosz író barátjától nem szabad lopni.

Ám amit Tolsztoj szelleme megmentett, azt elvitte Leniné.

 Sejthetik, hogy a család nem úszhatta meg a kitelepítést, ám a mágikus név a kommunistákat is zavarba ejtette, hisz mégsem ebrudalhatják ki a pusztába a „magyar nemzet második legnagyobb írójának” leszármazottait. 1950-ben a portájuk előtt megállt egy teherautó, leugrott róla négy szállítómunkás és három bőrkabátos ficsúr. Közölték, hogy elviszik az író holmiját. A fegyveresekkel nem sokat pörölt a család. Felpakolták a teherautóra a festményeit, szobrait, íróasztalát, bútorait, könyvtárát a kézirataival egyetemben. Nem valamely elvtársnak kellettek polgári díszletként a saját villájába, a hagyaték egy pesti pincében „rohadt”.

A dédunoka ismeri őse munkásságát, de neki nincs írói vénája          Fotó: Bach Máté

Később tudtuk meg, hogy az egészet felhozták Budapestre és beöntötték a Pénzügyminisztérium pincéjébe. A fűtési szezonban a gondnokot zavarhatta a sok tárgy, ezért kérte, hogy rakjanak rendet a pincében, és amikor észrevették a kéziratokat, könyveket, szóltak az MTA-nak, hogy vizsgálják meg az anyagot. Ekkor derült ki, hogy Mikszáth irodalmi hagyatéka pusztul a pincében, patkányok rágják, víz áztatja. Hát ezért nem maradt meg Mikszáth-kézirat. A menthető dolgokat elvitték, az íróasztala, könyvespolca és az említett szivarozós márványszobra az MTA épületébe került

 – mondta Mikszáth Kálmán. Nem derült ki, hogy mi minden veszett el, rongálódott meg, mígnem a hagyaték megmaradt része átkerült az MTA könyvtárába. Még ugyanabban az évben nyilvánították osztályidegennek a családot, és a fővárosba száműzték őket két tanácsi lakásba, Zuglóba. A nagy író örököseit a saját költségükön ebrudalták ki a nemzet adományozta birtokból. Az ingatlanokat és az épületeket 1951. november 3-án az állam átvette és azokat a Lenin Termelőszövetkezetnek, valamint a Horpács községi tanácsnak átadta.

A szüleimet és nagymamámat az egyikbe, Kálmán bácsi feleségét (az író második gyermekének nejét) a másikba.

Hatványozottan rossz helyzetben voltak a szüleim, hisz édesapám, vitéz Cseney Iván, ezredesként harcolt a második világháborúban, édesanyám pedig földbirtokos lányának számított. Engem sok hátrány nem ért a származásom miatt,

hacsak azt nem számolom bele, hogy jó tanuló létemre hatszor felvételiztem a műszaki egyetemre, és egyszer sem vettek fel. Mondanom sem kell, hogy nekünk nem volt szocialista érdemrendünk

 – jegyezte meg ironikusan a dédunoka.

HORPÁCSI SZENTEK

A Mikszáth gyerekekről úgy gondoskodtak a horpácsiak, akárcsak az író regényeiben. Dédunokája elmesélte, hogy nyári szünetben mindig hazamentek, ám mivel ingatlanjaikat elvették, hol a volt szakácsnéjuknál, hol szobalányuknál, kertészüknél vagy erdészüknél laktak. A helyiek a szívükbe zárták a családot, sőt őrangyalkodtak felettük: 

az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a szobalányuk férje feljött Pestre, hogy az egyik Mikszáth gyermeket Horpácsra vigye.

 Úgy okoskodtak, hogy ha nagyon nagy a baj, akkor legalább az egyik megmaradjon. Végül Mikszáth Kálmán húgát vitték le a faluba, interjúalanyunk a Thököly úti lakásban maradt, és emlékszik a felvonuló tankokra, valamint a felrobbantott vasszörnyekre, melyeket a közeli Petrik Lajos Vegyipari Technikumban készített Molotov-koktélokkal gyújtottak fel. Később a Dózsa György úti általános iskolába járt, ahol származása miatt „egyéb”-ként tartották nyilván. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy feszengő vagy nyugodt érzéssel ült Mikszáth dédunokája a magyar irodalom órán. Jól sejtik, inkább a leszármazottak nyugalmával, hisz amikor Mikszáthhoz értek, a magyartanárnő megjegyezte: tőle semmit nem fog kérdezni, mert úgyis jobban tudja, mint bárki más. Ebben kiegyeztek, legalábbis ami A fekete város írójának életművét illeti. Noha írással sosem foglalatoskodott, dédapja minden könyvét olvasta. Prózájában azt szereti, hogy Jókainál, „a nemzet első számú írójánál” gördülékenyebben ír, és hogyha Mikszáth-könyvet olvasunk, soha nem lankad a figyelmünk, ugyanis mesterien egybeszövi a legszövevényesebb történetszálakat is, a korabeli anekdotákat pedig ma is élvezhetjük, hisz nem sok minden változott hazánkban a Két választás Magyarországon című regény megjelenése óta. Tehát Mikszáth kiállta az idők próbáját.

Dédunokájának kedvence talán A gyerekek című novelláskötete, mert abban az író a gyerekeiről, nagyszüleiről, szklabonyai gyermekkoráról is ír – tehát a család kedves krónikájaként is olvasható.

Nekem nincs írói vénám, sosem próbáltam írni, de olvastam az öreg írásait, és mindig elámultam azon, hogy milyen bámulatos körmondatokat ír. A leszármazottainak sem jutott belőle, fiamat is a műszaki terület érdekli

 – mondta Mikszáth Kálmán, aki a Halászbástya alatti épületgépészeti technikumba járt, és mindig is a műszaki dolgok vonzották. Később dolgozott a középület-tervező vállalatnál, a házkezelési igazgatóságnál, és gépészeti felújításokkal foglalkozott, többek között páternoszter felvonókat is javított.

A HAGYATÉK

A jeles név örökül hagyásán kívül a síri világból segített-e leszármazottainak az író? Egy polgári világban alighanem segített volna, a kommunizmusban nem tehette. 1945-ig Anna nagyanyja kapott jogdíjakat, mert ő számított az örökösnek, a második világháború után viszont semmit sem kapott. A szocialisták kezdetben azzal érveltek, hogy Mikszáth a Révai Társaságnak eladta írói életművének a jogait, melyek az akkori törvények szerint 1960-ig jártak volna a családnak.

– Nagyanyám beperelte a magyar államot, de a bíróságon azt mondták: a Magyar Népköztársaságban nem hozhatnak kedvező ítéletet egyes személyek érdekében, hogyha az ellenkezik a dolgozó nép érdekével. Ám szerencsére a szerzői jogdíjak nem vonatkoztak a filmekre, ezért amikor megfilmesítették a regényeit, a nagymama kapott némi jogdíjat utánuk – mondta Mikszáth Kálmán. Noha sok regényét (Különös házasság, Szent Péter esernyője, Beszterce ostroma) megfilmesítette a kommunista kultúrpolitika, arról szó sem lehetett, hogy visszaadják a két horpácsi házat vagy birtokot. Az ottani épületekből kultúrház, később múzeum lett. Amint a dédunoka mesélte, a rendszerváltás után kaptak kárpótlási jegyeket, földutalványt, és szerették volna visszavásárolni a horpácsi házakat a Nógrád megyei önkormányzattól, de nem a családot részesítették előnyben, hanem végül egy idegennek adták el az ingatlanokat.

Mikszáth-Cseney Kálmánnak a horpácsi házakat nem sikerült visszavásárolnia          Fotó: Bach Máté

– Írásban bejelentettem, hogy szeretnék élni az elővásárlási jogommal, aztán kezdődött a huzavona, az önkormányzat kárpótlási jegyek helyett pénzt szeretett volna kapni, ami azért nonszensz, mert beválthatták volna őket. Egy idegen úriember vette meg, és mivel a két ház egy telken van, a múzeumrész tulajdonjogát is megkapta, azonban használója a Nógrád Megyei Múzeumigazgatóság maradt – mondta Mikszáth Kálmán.

A fővárosban ma 11 órakor emlékeznek meg az íróról a Mikszáth Kálmán téri szobránál, az ünnepségen az író dédunokája is részt vesz.

Borítókép: Mikszáth-Cseney Kálmán (Fotó: Bach Máté)