Medvelesen nincs esőnap

Murányi Sándor Olivér könyvének lapjairól a valóság lenyomata köszön vissza.

Fotó: Picasa

Murányi Sándor Olivér írói stílusa azért ragad magával, mert keveredik benne a székelyekre jellemző humor azzal a letisztult, nemes egyszerűséggel, amely szintén a székelyföldi ember sajátja.

Könyvének lapjairól a valóság lenyomata köszön vissza, s mint azt tudjuk, a legjobb történeteket maga az élet írja. A nagyvadak mindennapos közelsége pedig előbb-utóbb megteremti azokat a szituációkat, amikor nemcsak gyönyörködni lehet, de bizony izgulni, félni, rettegni is.  Egy ízben a két férfi egy rejtőzködő, bocsos anyamedvével találja szemben magát, aki harmincméternyire egy odvas fatörzsből figyeli a betolakodókat.

Tudom, ha az állat felénk indul, semmi esélyünk, még elszaladni sem lesz időnk. Harapnám a füvet a félelemtől, ehelyett komoran nézünk egymásra Medvepásztorral. Mindketten tudjuk, mivel játszunk. Azt is tudjuk, hogy ebben a pillanatban minden attól függ, miként dönt az anyamedve.

Szinte levegőt sem veszek, ahogy ezeket a sorokat olvasom, mintha ott lennék magam is az örökkévalóságba merevedett pillanatban, azt várva, hogy a mérleg nyelve elbillenjen az élet vagy a halál felé. 

Az ilyen helyzetek csupaszítják le igazán a lelket, megmutatva annak nyers valóságát, hogy kik is vagyunk valójában ott, ahol nem bújhatunk a magunk köré épített modern civilizáció védőbástyái mögé. Murányi Sándor Olivér sorait olvasva újból abban a közegben találjuk magunkat, ahonnan önkényesen kiléptünk, mert azt gondoltuk, ura és nem része vagyunk a természetnek. Mintha beavatást kapnánk, amely előhoz egy rég elfeledett, ősi érzést, annak biztos tudását, hogy a félelmek legyőzését követően a hazatalálás élménye vár. Ezt a mélyről feltörő ősiséget nem csupán a papírra vetett gondolatok hozzák felszínre, de a vizuális élmény is Matza Teréz grafikáinak köszönhetően, amelyek valahova nagyon messzire visznek az időben; oda, ahol az ember még szövetségese volt minden más élőlénynek. Így kerekedik egységgé a gondolatiság és a látvány, a múlt és a jelen, a „civilizáltság” és a vadság, az én és a te, hiszen – ahogy Csendes Toll fogalmaz – „még mindig indiánok vagyunk mindannyian, az időnként medvelesben ücsörgők legalábbis, akár írók, akár olvasók”.

Fotó: Bereczky Leonardo

Így esett, hogy ismét fellángolt bennem a vágy az erdélyi nagyvad meglátogatása iránt – persze csak a medveles biztonságos üvegfalán túlról. Nem árt személyesen is meggyőződni arról, hogy a medvék valóban nem késnek, mert olyanok, mint Gandalf, a varázsló A Gyűrűk Urában: nem jönnek korán, nem jönnek későn, akkor jönnek, amikor kell. Vagy nem jönnek. És azt sem árt tudni, hogy a lesen nincs esőnap, mert a medve olyan, mint a szerelem és az újszülött: esőben is érkezik. 

Borítókép: Murányi Sándor Olivér (Fotó: Bereczky Leonardo)