Múltba vezető földutak

Pilló Ákos Martin Heidegger A földút című írása ihlette, MMA-ösztöndíj-támogatással készült fotográfiái a Kolta Galériában tekinthetők meg.

20220322 Székesfehérvár A földút - Pilló Ákos fotókiállítása fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós

A falon függő képeket szemlélve kialakult bennem a meggyőződés: alkotójuk szociofotós. Pilló Ákos nem ellenkezett.

– Igen, valahogy úgy indult az egész – emlékezett. – 2009-ben kezdtem komolyabban fényképezni, s öt évre rá állt össze egy olyan anyag, amelyet a Magyar Fotográfusok Házában bemutattak.

Az állóképek készítését esetében a televíziós operatőrség előzte meg. A fényképezés a házasságával vette kezdetét. No, nem esküvői fotókkal. Pilló Ákos kárpátaljai lányt választott magának. Szívét a hölgy, fotós lelkét pedig a nagydobronyi faluvég ejtette rabul.

A helyi népszokásokat, a múltban gyökerező húsvéti locsolást, a karácsonyi betlehemezést először dokumentumfilmeken rögzítette.

– Később a mozgóképtől a fotográfia felé fordultam, és állóképeken örökítettem meg az ott élők életét. Érdekes, de már az akkori kezdetek is a földút vonzásában teltek – utalt jelen kiállítására az alkotó.

Ha már Kárpátalja, muszáj kitérni a háborús fenyegetettségre. Pilló Ákos szólt felesége otthon maradt rokonairól.

– Igaz, ott nincs háború, az egyébként is nehéz életük azonban most még nehezebb lett.

A fotós képei színesek, amit pusztán azért vetek közbe, mivel szociofotók, s mert Korniss Péter, Révész Tamás, Féner Tamás klasszikus, 60-as, 70-es évekbeli felvételei mind fekete-fehér nyersanyagra készültek, az emberben ezért gyökeret vert a gondolat: a szociofotó nem színes.

– A sajtófotók közt azért szép számmal akadnak színes képek – jegyezte meg beszélgetőtársam. – Tulajdonképpen maga a műfaj is ott él manapság.

Az alkotó felhívta a figyelmemet arra a fontos tényre, hogy a kiállításon nem kizárólag szociofotók láthatók, akadnak természetképek, sőt ­absztrakt fotográfiák is.

Pontosabb úgy fogalmazni: emberábrázolás. Az ember és a környezete érdekel

– magyarázta, majd áttért a Magyar Művészeti Akadémiának leadott ösztöndíjas munkatervére, amelyben az szerepel, hogy nem kizárólag digitális, hanem analóg technikát is használ a munkája során.

– Egy 6×6-os Rolleiflex kamerával dolgoztam – avatott be.

A könnyebb megértés kedvéért: ez a fényképezőgép manuális, tüköraknás keresőjébe felülről kell belepillantani, s külön objektíven át látjuk a témát, valamint kézzel kell továbbítani a négyzet alakú filmet. S mivel film, korlátozottak az exponálási lehetőségek, lévén egy tekercs 12 kockából áll.

– Nagyon nehéz volt átállni, bevallom. De az analóg nem múlik el az életemből, viszont váltottam a kisfilmes formátumra – árulta el a kiállító, akinek falra került képei mégiscsak félig analógok, amennyiben a szkennelést követően az utómunkát Photo­shoppal végezte.

Hiszi vagy sem, kedves olvasó, megnézve a kiállított képeket, én észrevettem az analóg géppel készülteket: valahogy élőbb, lélegzőbb mindegyik. Bár meglehet, mindezt csupán a beszélgetés hatására láttam bele a művekbe. 

Az analóggal kapcsolatban Pilló Ákos mindenképpen fontosnak tartotta elmondani:

– Komoly segítség volt a hatvanesztendős gép, ami ott lógott a nyakamban, amikor a Baja környéki tanyavilágot jártam, és nekem szegezték a kérdést: mit ólálkodom arrafelé? Mondtam: fotós vagyok, aki ezzel a régi géppel fényképez. A kamerát felismerték, s invitáltak, igyunk egy pohárka bort.

Amint eltávolodtunk az analóg technikától, az alkotó szerint úgy távolodtunk el a földúttól.

– Ma már mindent készen kapunk, nem gondolunk bele, hogyan kerül az étel az asztalunkra – érvelt Pilló Ákos azzal kapcsolatban, hogy fotósútja során sokakkal találkozott, akik maguknak termelik meg mindennapi betevőjüket. Ám azt nem gondolnák, hogy sorozatát Martin Heidegger azonos című írása, A földút ihlette.

– A filozófus esszéjét olvasva jött az ötlet, hogy kutató-fotósorozatot készítsek a földutak mentén – mondta, s már említette is a kapcsolódási pontot: a filozófus a készülékek hangjától féltette a korabeli embereket.

Az a veszély fenyeget, hogy a ma élő emberek mind nehezebben hallják meg a [földút] beszédét. Már csak a készülékek lármája jut el a fülükig, amit majdhogynem Isten hangjának tartanak

– írta Heidegger.

– Ma már csak a készülékek fénye jut el a szemünkig, amikor egyfolytában a telefont, a számítógépet, az okostelefont, a tabletet nézzük – magyarázta Pilló Ákos a falra mutatva.

Az első kép egy gamer fiút ábrázol, aki napokon keresztül ül a gépe előtt, nem messze tőle egy idős horgász.

– Ő a lakócsónakjában ül naphosszat előremeredve, mégis: micsoda távolság választja el kettejüket egymástól? – fogalmazott a fotográfus.

Mint a portrékat az absztrakt felvételektől. Érdekes átmenetet képez az a fénykép, amiről alkotója így mesélt:

– Egy romos tanyaépületben ottmaradt, madárürülék lepte fotel, rajta az egykori ballagási tablókép. Ilyen képet legszebb korunkban készít rólunk hivatásos fényképész. Ezeket a fotókat aztán egymásnak, rokonoknak ajándékozzuk. Ezt nézik az unokák, dédunokák, milyen szépek is voltunk. Ez a tablókép pedig ki tudja, mióta hányódik a mocskos fotelben. Körülötte az ürülék az eltelt idő alatt ­absztrakt színkavalkáddá változott.

Borítókép: Pilló Ákos és fotográfiái  a Kolta Galériában (Fotó: Teknős Miklós)