Ekkor lépett a színre Matt Reeves, akinek nagyon pontos elképzelései voltak, mit akar kezdeni a feladattal. A Batman világa sötét. Nincs benne világosság, a néző szemének hozzá kell szoknia a mocskos sikátorokból felszálló gőzhöz, a titkos klubok vörös villózásához és az utcák pislákoló neonfényeihez, mert ez lesz a maximum, amit három órán keresztül látni fognak. Gotham városa komor és kiábrándító, amelyet Batman az öklével próbál megváltoztatni. Önbíráskodása nem kaszkadőrök által koreografált, esztétikus harc, hanem egy nehéz ököl erőből való püfölése, melybe Bruce Wayne minden felgyülemlett dühét és elcsigázottságát beleadja.
A Batman esztétikailag messze az eddigi legszebb Batman-film, amelyen ugyan tetten érhető a Todd Phillips rendezte Joker hatása, már ami a karakter-központúságot és a lélekboncolást illeti, de talán még egy fokkal bátrabb, nagyobb ívű vállalkozás. Míg Joker egyértelműen mentális betegségben szenved, Bruce Wayne esetében sokkal finomabb eszközökkel kell elérnie a színésznek és rendezőjének, hogy a néző megértse motivációit, Robert Pattinson pedig tökéletes választásnak bizonyult erre a szerepre. Az általa játszott Bruce Wayne hiába milliárdos aranyifjú, látszik rajta, hogy piszkosul szenved: bezárkózik saját várába, Nirvanát hallgat és azonnal napszemüveget húz, miután felébredt, mert bántja a szemét a napfény. Nappal az éjjeli, egyszemélyes hadjáratain észre nem vett, rejtett üzeneteket próbálja kibogozni, a film cselekménye pedig akkor indul, amikor már második éve űzi az öntörvényű rendrakást.
Batman emberfelettisége éppen a gyengeségéből fakad: miután kisgyermekként tanúja volt szülei meggyilkolásának, bűntudattól és haragtól kínozva él. Őrlődik két énje között, titkát pedig a többi szuperhőstől eltérően féltve őrzi. Pattinson, akit ugyan a borzalmas Alkonyat-széria tett híressé, az elmúlt évtizedben már többször lehettünk tanúi, hogy generációjának egyik legjobb, és legerősebb jelenlétű színésze. Sokoldalúsága már a Világítótoronyban is elképesztő volt, Batmanként pedig az egyik pillanatban tépelődő, elcsigázott emós, hogy aztán a következőben valamiféle földöntúli démonként lépjen ki a lángokból. A színész korábban nagy vihart kavart a rajongók körében azzal, hogy kijelentette: nem kell középhegységgé gyúrnia magát, hogy hiteles legyen egy ilyen szerepben. Sikerült bebizonyítania, hogy igaza volt. A mellékszereplők is egytől egyig el lettek találva: a Carmine Falcone-t alakító John Turturro mindig jó, Paul Dano szerepében Rébusz ördögien elmebeteg, Jeffrey Wright van olyan szimpatikus Gordon hadnagy, mint Gary Oldman volt, pedig az nem kis szó. Selina Kyle, vagyis a Macskanő szerepében az eddig leginkább szerencsés genetikájáról ismert Zoe Kravitz pedig végre igazi lehetőséget kapott, amellyel tudott is élni. Az egyetlen furcsaság talán a Pingvin szerepére felkért Colin Farrell: soktucatnyi középkorú, testes, csodálatos karakterszínész szaladgál Hollywoodban, így érthetetlen, hogy miért kellett egy gyökeresen más fizimiskájú színészt inkább drasztikusan elmaszkírozni a szerep kedvéért.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!