A magyar népmesékben a jó mindig legyőzi a gonoszt. A hős – legyen az királyfi vagy szegény legény – rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, de végül elnyeri méltó jutalmát. Az Árgyilus és Tündér Ilona című mesében sincs ez másként, amelyet ezúttal mesetáncjátékként mutattak be a Soproni Petőfi Színházban.
Az Alekszej Batrakov által rendezett és koreografált előadást újítónak tekinthetjük, hiszen újragondolta Árgyilus és Tündér Ilona történetét, számos elemében, motívumában azonban hű maradt az eredeti meséhez. Valójában népmesék, tündérmesék különös ötvözetét láthattuk. A történet rövidebb, egyszerűbb lett, míg a főszereplők – Árgyilus királyfi, Tündér Ilona és a boszorkány – karaktere még nagyobb hangsúlyt kapott.A mesebeli térben, mesebeli lényekkel és a százötven éve született Kárpáti Sándor zeneszerző széles zenei palettát felvonultató zenéjével színpadra vitt előadás igazán látványos díszletekkel, jelmezekkel és a Sopron Balett csodálatos klasszikus balett-táncával varázsolt el minket. Egy mesebalett esetében a zene és a tánc, a mozdulatok harmóniája, szépsége elengedhetetlenül fontos. Itt ez tökéletesen megvalósult, hiszen a táncosok kifinomult mozdulataikkal, kecses spicctáncukkal, dinamikus mozgásukkal képesek voltak mesélni és érzéseket közvetíteni. A gyerekek számára a könnyebb befogadást, megértést pedig az segítette, hogy még az előadás kezdete előtt betekintést nyertek a történetbe. Így az is élvezhette a darabot, aki korábban nem ismerte a mesét.
Alekszej Batrakov nagyon ért a gyerekek nyelvén és ahhoz is, hogy szerethető és kevésbé szerethető lényekkel kápráztassa el a közönséget. Így manók, tündérek, erdei villők, ezeréves fák és gonosz gombák is megjelentek a darabban. Míg ő maga a piperkőc király szerepébe bújt, aki feltűnő ruhájában előszeretettel mutatta meg magát udvarában.
Árgyilus és Tündér Ilona története több tanulsággal is szolgál, például arra tanítja meg a mai gyerekeket, hogy a szerelemért érdemes küzdeni még akkor is, ha számos tényező, körülmény eltántorít. Ugyanakkor bátorságra is tanít, valamint arra, hogy a legkilátástalanabb helyzetben sem szabad feladni. Egymásban bízva, egymásra támaszkodva túl lehet jutni a nehézségeken. Ám nemcsak a gyerekeknek nyújtott kikapcsolódást ez az újragondolt mese, hanem a felnőtteknek is, hiszen örök érvényű üzenete és zenéje magával ragad minden korosztályt.Kárpáti Sándor unokája, Kárpáti György az ősbemutatót követően lapunknak elmondta, hogy megnézve az előadást nehéz szavakba öntenie mindazt, amit érez. Most hallotta ugyanis először nagyapja 1905-ben írt táncregéjét. Mint kifejtette, a zenén túl az előadás díszlete ragadta meg, Húros Annamária díszletei nagyon jól visszaadták azt a kort, a szecesszió korát, amikor a mű született.
Gyerekként a nagyszülőktől örökölt bútorok vettek körül. Ezek között volt egy kihúzható ágyneműtartós biedermeier ágy, amelyben rátaláltam nagyapám kézzel írt kottáira öt évvel ezelőtt
– idézte fel, majd hozzátette: egy komplett életmű került elő, amelynek a feldolgozását Dárdai Árpád végzi a mai napig. Így válik a családi hagyaték közös kulturális örökséggé. Kárpátiék örökségéhez tartozik egy több mint háromszáz éves, gyönyörű ősfás környezetben fekvő vízimalom Sopronban, ahol számos zeneművet komponált az idén százötven éve született Kárpáti Sándor, akinek a tiszteletére augusztus 20-án emléktáblát avatnak a Soproni Városszépítő Egyesülettel a vízimalom falán. Az eseményt a zeneszerző műveiből összeállított zenei program kíséri majd.
