Az utolsó tündérmesemondó

Berzelem király, Hittonóber, Beborított Borbála – a különleges nevek Csipkés Vilmos magyar anyanyelvű cigány mesemondó meséinek főszereplői. Már nem érhette meg a róla szóló könyv bemutatóját az arlói mesemondó, nemrég, 85 éves korában elhunyt. A könyvbemutatón családja is részt vett, sokszor könnyes szemmel nézték a filmbejátszásokat, melyek erre az estére közénk varázsolták a Barkóság, Palócföld és a Kárpát-medence egyik utolsó kiemelkedő mesemondóját, a legkülönfélébb kalandokat kiálló hősök csodás világát megjelenítő tündérmesék előadóját, Csipkés Vilmost.

Fotó: Bényei Adrienn

A Hét esztendő, hét szempillantás – Csipkés Vilmos és más arlói mesemondók meséi című kötet a Hagyományok Háza Népmesetár-sorozatának legújabb, a népmese iránt érdeklődő felnőtteknek szóló kiadványa, mely néprajzi tanulmányokat, szöveges meseanyagot és digitális filmmellékletet tartalmaz.

A kötetben – követve az egyéniségkutató iskola hagyományait – komplex módon mutatják be a mesemondást mint közösségi eseményt, a mesét nyelvezetében, szerkezetében és előadásmódjában magas esztétikai fokon megformáló mesemondót és a felnőtteknek szóló meserepertoárját. A könyvben olvasható 36 mese digitális filmanyag formájában is hozzáférhető. A Csipkés család és az arlói cigányság narratív folklórjának behatóbb megismerésére a Bodgál Ferenc és Kiss Gabriella néprajzkutatók által gyűjtött további tizenegy mese ad lehetőséget. A kiadvány a mesefelvételek néprajzilag hiteles, változatlan lejegyzését tartalmazza. A kötet a tudományos igényű érdeklődők, a revival mesemondók és a mesék iránt érdeklődő nagyközönség számára egyaránt érdekes olvasmány.

A könyvbemutatón Szuhay Péter antropológus Csipkés Vilmos repertoárjáról beszélt a magyarországi cigány folklór összefüggéseibe illesztve, majd Smid Bernadett folklorista ismertette a kötetet néprajzi szempontból; végül Dala Sára, a sorozat szerkesztője beszélgetett a szerzőkkel, Klitsie-Szabad Boglárkával és Varga Norberttel a gyűjtés és a feldolgozás érdekességeiről, Csipkés Vilmos mesemondói egyéniségéről és közösségének mesetudásáról. A bemutatót Csipkés Vilmos mesemondásáról készült filmfelvételekből vett részletekkel színesítették.
A könyvbemutatón elhangzott, hogy az arlói mesemondó egy, a néprajzkutatók által későn, de még időben felfedezett tehetség, aki gyermekkorától kezdve, a hagyományos cigány virrasztókban, édesapjától hallott meséken keresztül és a katonaságban megtanult tréfás mesék által tárja elénk a szóbeli népművészet egy-egy példaértékű darabját. Csipkés Vilmos 2017 októberében került a néprajzkutatók látóterébe, amikor a Hagyományok Háza Mese vándorúton programjának ózdi szervezője Klitsie-Szabad Boglárka figyelmébe ajánlotta az idős mesemondót. Később Varga Norbert felvidéki folklórkutató is csatlakozott a gyűjtésekhez. Nekik köszönhetően készült el a könyv a mesemondótól kapott mesekincsből, melyet Vörös Előd operatőr jóvoltából filmfelvételeken is megörökítettek. A néprajzkutatók történetei, szeretettel teli visszaemlékezései alapján a könyvbemutató résztvevői is közel kerültek az utolsó tündérmesemondóhoz. 

Csipkés Vilmos, vagy ahogyan közönsége szólította, Vili bácsi szülőfalujában, a Borsod megyei Arlón, a szüleitől tanulta meg a régi meséket. Vili bácsi azon, ma már nagyon ritka mesemondók egyike volt, akik olyan családban nőttek fel, ahol rendszeres volt az élőszavas mesemondás. Az édesapja a hagyományos cigány virrasztókon mesélt, nagy repertoárja volt.

Cselekedte is a mesét, mi, gyermekek összerezzentünk, amikor a királyfi előrántotta a kardját, hogy levágja a sárkány fejét

– emlékezett vissza Vili bácsi, amikor nyolcvanhárom éves korában erről kérdezték. Édesanyja is gyönyörű tündérmeséket mondott, és Vili bácsi kukoricafosztókon, fonókban, ünnepi összejöveteleken ismerte meg gyerekkorában azokat a történeteket, amelyeknek fordulataira és nyelvi megoldásaira a szakemberek is felkapták a fejüket. Ő és testvérei magukba szívták a meséket, észrevétlenül sajátították el a mesemondás tudományát. Náluk, ha valaki meg akart tanulni egy mesét, azt a tanácsot kapta az öregektől: „Figyeld meg, hogy mondja!” Csipkés Vilmos sokféle munkát végzett: gyerekként egy évig segédkezett csordás édesapja mellett, később kovácsnak tanult, de végül géplakatos lett, gőzmozdonyokat javított. Rövid ideig még brácsázott is a helyi cigány muzsikusokkal.

Nagyobb közösségnek először a katonaság alatt mesélt, ahol szép, hosszú meséi által kiváltságokra is szert tett, s mivel nem ő volt az egyedüli, aki történetekkel szórakoztatta társait, repertoárja is bővült. Míg ő tündérmeséket mondott, addig katonatársai a tréfás, pajzán vagy zsírosnak is mondható meséket tudták. Vili bácsi ezeket tökéletesen beépítette a repertoárjába. A kilencvenes években kezdett újra mesélni, eleinte családi körben, később egyre többen voltak kíváncsiak az olyan különös nevű hősök kalandjaira, mint Hittonóber, Matélia vagy Mezőszépszárnya.

A könyvbemutatót Csipkés Vilmos mesemondásáról készült filmfelvételekből vett részletekkel színesítették                                  Fotó: Bényei Adrienn

Közel negyven mesét tudott fejből. Tündérmeséi, amiket szinte mindig ugyanúgy adott elő, bővelkedtek mesei formulákban. Az alliteráló formuláktól, mint a „Hét nap hét szempillantásig mindig ment” a hasonlatokon át – „Úgy arassa má’ lefele a népet, mint mikor kaszálják a füvet” – a toldalékismétléses rímig – „irkált-firkált” – számos példa megtalálható bennük. Nem csapong, nem hoz létre új karaktereket vagy új történéseket a mesén belül, nem alakítja oly módon a mesét, hogy megváltozzon a mese fonala.

A könyvbemutató egyik bejátszásában hallhattuk azt az egyedi formulát, ahogyan rendszerint kezdte tündérmeséit:

Csitt, csont! Mi lesz ebből, mint egy nagy hazugság! Kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp oldala se’ vót, mégis kisült benne kilencvenkilenc bogácsa. Arra szaladt három cigánygyerek meztelen, mind az inge derekába hányta.

Meséi java részét 25-40 perc terjedelemben előadott tündérmesék alkotják, melyek nyelvezete, képi világa és előadásmódja számos archaizmust hordoz magában. 

Az utolsó tündérmesemondók közé sorolt Vilmos bácsira csak idős korában figyeltek fel a szakemberek. Így történt, hogy a mesemondót nyolcvanéves kora után országszerte meghívták hagyományőrző fesztiválokra, ahol különleges értékként tisztelték az általa őrzött meséket. Az arlói mesemondó a népmesekincs archaikus rétegét képező tündérmesék egyedi megformálásáért 2019-ben elnyerte a Népművészet Mestere díjat.

Borítókép: A Hagyományok Házában tartott könyvbemutató résztvevői (Fotó: A szerző felvétele)