Csak jó bort szabad inni

Emlékezés Rohály Gábor borászati szakíróra.

Életének 87. évében meghalt Rohály Gábor orvos és borszakértő, nemzetközi borakadémikus, a magyar bornyelv megújítója. Megér egy külön tanulmányt az, hogy mi vezetett oda, hogy egy papnak készülő, végül a fogorvosi pályán tevékenykedő és egy jogász végzettségű házaspár egyedülálló hatást gyakorolt az elmúlt három évtizedben a magyar bor és borkultúra fejlődésére. Rohály Gábor feleségével, Mészáros Gabriellával együtt nemcsak létrehozta a Borkollégiumot, hanem oktatója is volt, és megalkotta a hazai borleíró szaknyelvet, megalapozva itthon mindazt a tudást, amit ma magyar borértőként elsajátíthatunk. Első magyar hallgatója volt az Osztrák Borakadémiának, később egyik lektora is. Nevéhez fűződik az első Borkalauz megjelentetése, és számos tankönyvértékű könyvet írt. Munkája elismeréseképpen megkapta a Hamvas fürt borművészeti díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét és 2014-ben a Bussay László-emlékdíjat is.

Szomorú kötelesség a nekrológírás, ám egyúttal alkalom is az emlékezésre, az emlékek számbavételére. Alkalom bizonyos könyvek előkeresésére, bizonyos régi cikkek újraolvasására, videók újranézésére. Szálfaegyenes, dús őszhajú öregúr halad kimért léptekkel kaput nyitni a becsengető stábnak, majd terelgeti vendégeit egy szépen rendezett udvaron át, fel egy különleges lépcsősoron. Egy adott pillanatban alakját teljesen körbeölelik a napsugarak. Amikor megszólal, a néző/hallgató tudja, hogy kíváncsi arra, amit mondani fog, és már az első mondatok után érzi, sajnálni fogja, amikor vége lesz a beszélgetésnek. És pár dolgot örökre megjegyez. Például azt, hogy ugyan Hamvas Béla írta A bor filozófiája című művében, hogy

végül is ketten maradnak, Isten és a bor,

 a kijelentés származhatna akár Rohály Gábortól is (szerintem csak azért írta Hamvas, mert előbb élt, pontosabban 1968-ban meghalt, miközben Rohály Gábor az 1990-es években kezdett komolyan foglalkozni a borral, bár a bor szakralitása alighanem már korábban is világos volt számára). Az is kedves történet, hogy mikor ivott először bort. Sokunkhoz hasonlóan, természetesen gyerekkorában, természetesen suttyomban: egy disznóvágáskor a „nagyfiúra” bízták a zsírolvasztást, akkor kóstolt bele a felnőtteknek odakészített borba:

Nem volt véleményem róla, de kétségkívül könnyebbé tette a lelkemet és a közérzetemet

– emlékezett vissza a történelmi pillanatra, megtoldva azzal, hogy az igazi élmény mégsem ez volt, hanem a nagypapájával tett látogatások mise után, ebéd előtt „a szép Szalonkiné” borkimérésé­be, ahol a szeretett ős megivott egy fröccsöt, neki pedig mosolyognia kellett, mert ő volt a nagypapa büszkesége. Azt a gondolatot is magunkévá tesszük, hogy

csak jó bort szabad inni.

 És azt is, hogy

a borfogyasztásnak a lényege az, hogy nem azért iszom bort, mert van. Hanem, mert van kivel koccintani.

A felvétel elkészült, a stáb csomagol, Rohály Gábor pedig, dolgát jól végezvén, kényelmes karosszékében hátradől, szunyókál picit. Legyen csendes az álma…

Borítókép: Dr. Rohály Gábor borászati szakíró (Forrás: Facebook)