A filozófus életén látszania kell filozófiájának

Idén ünnepli megalapításának huszadik évfordulóját a Pécsi Tudományegyetem Filozófiadoktori Iskolája, és immár harmincadik esztendeje, hogy ugyanitt elindult a filozófia egyetemi keretek között történő oktatása. Mindkét jeles esemény szorosan köthető Boros János professzorhoz, aki azért költözött haza a rendszerváltás után Nyugat-Európából, hogy a bolsevik eszmerendszer által alaposan lerombolt magyarországi filozófiaoktatás újrateremtéséhez hozzájáruljon.

2022.01.28. Pécs Boros János filozófus egyetemi tanár Magyar Nemzet fotó: Éberling András (EA) Fotó: Éberling András

– Milyen állapotok uralkodtak a magyarországi filozófiaoktatásban, amikor ön hazatért?

– Negyven éven keresztül marxizmus-leninizmust tanítottak egyetemeken, kiegészítő tárgyként. Az ideológiává süllyesztett marxizmus zagyvaság volt. Tényellentétes állításokkal tették nevetségessé ezt az eminens tárgyat, mind a mai napig Magyarországon általános rossz vélemény van a filozófiáról. Filozófiaképzés egyedül az Eötvös Loránd Tudományegyetemen volt, ahova egyrészt nagyon kevés hallgatót vettek föl, másrészt az ország keresztény lakosságának eszébe sem jutott, hogy oda jelentkezzen. Lényegében egy egész nép kultúrájából és civilizációjából kiszorították a tudatos gondolkodás oktatását. Persze, minden gondolkodás tudatos, ha nem oktatják, akkor is, de a filozófia vizsgálja a tudatosságot, mintegy tudatosítja a tudatosságot.

Ha tudjuk, hogy sokféleképpen gondolkodhatunk, az nemcsak egyéni életünket teszi érdekesebbé, de közösségeinket is sokkal képzeletgazdagabban tudjuk alakítani.

– Szükség van ma még filozófiára? Ha igen, miért?

– Az embert a gondolkodás képessége különbözteti meg a kövektől, a növényektől és az állatoktól. Homo sapiens annyit jelent, hogy „értelmes ember”. A mi élőlény-fajtánk hozzávetőleg kétszázezer évvel ezelőtti megjelenése egyet jelent az értelmesség, a gondolkodás megjelenésével. Ennek fényében meglepő, hogy csak kétezer-ötszáz évvel ezelőtt, ittlétünk utolsó alig több, mint egy százalékában vettük észre, hogy gondolkodunk. Ez volt a filozófia születése az antik görög korban.

A filozófia a gondolkodáson való gondolkodás, és azon, hogy e képességünk által hogyan viszonyulunk és viszonyuljunk a körülöttünk lévő világhoz. Ha nem született volna meg a filozófia, ma nem lennének repülők, nem lenne modern orvostudomány. Ha ma nem foglalkozunk filozófiával, akkor többé nem tesszük föl a kérdést, kik vagyunk, miért vagyunk itt, mit tegyünk, milyen életet éljünk, milyen elvek szerint szervezzük meg politikai közösségeinket.

A filozófia eszközeivel lehet olyan határeseti kérdéseket tárgyalni, mint hogy az önvezető autó elkerülhetetlen váratlan vészhelyzetben kit üssön el — olyan helyzetben, amelyben nem oldhatja meg, hogy ne üssön el senkit. Ha nagy egészségügyi rendszerekben sokan várnak szervátültetésre, az etika szabályai segítségével tudunk válaszolni, hogy ki legyen a következő. A mesterséges intelligencia kutatása nem lehet meg filozófusok nélkül. Rengeteg olyan kérdés merül föl a mai tudományban, amelyekre éppen a tudomány eszközeivel nem lehet válaszolni, tágabb perspektívára, filozófusokra van szükség.

A legnagyobb amerikai egyetemeken hatalmas tömegben tanulnak a jövendő mérnökök, computer fejlesztők, orvosok filozófiát. Az Apple, a Google például kifejezetten filozófusokat is alkalmaz. Arról nem is beszélve, hogy a Harvard Egyetem közlése szerint a leggyorsabban a filozófiadoktorátussal rendelkező végzőseik helyezkednek el.

– Hogyan tudná leírni a kommunizmus által végbevitt mentális rombolás jelenségét?

– Azt mondták valamire, amit tanítottak, hogy az filozófia, holott nem az volt. Azt állították a feketéről, hogy fehér. Azt állították a hamisról, hogy igaz. A józan ésszel rendelkezők elutasították, vállat vontak, tudták, hogy valami nincs rendben. Eközben a legtöbben, akik tanították, szintén tudták, hogy tényellentétes (kontrafaktuális) állításokat tesznek. De azzal, hogy ezt igazként állították be, nagy erkölcstelenséget követték el — már Arisztotelész felismerte, hogy a filozófus életén látszania kell filozófiájának. Azt kell mondania, amit gondol, és aszerint kell élnie. Ők azonban ennek pont az ellenkezőjét tették és közvetítették. Ezáltal nemcsak, hogy nem tanították az embereket a helyes gondolkodásra, hanem gúnyt is űztek belőle. Eközben ők maguk, jól fizetett kommunista-pártbéli belső köreikben lekezelték a félelemben tartott többi embert. Felmérhetetlen károkat okoztak a társadalom történelmileg kialakult kulturális, morális, érzelmi és kognitív szövetében, lerombolták a gondolkodás tiszteletét, az etikát, az ember önbecsülését.

Úgy lőtték szét ezeket, ahogy napjainkban Mariupol lakónegyedeit bombázzák porig.

A lebombázott házak látványa riasztó, megdöbbentő, felháborító. A szétszaggatott kognitív és kommunikációs struktúrák nem láthatók ilyen módon, ám hatásuk évszázadokra nyúlhat, és már nem is tudjuk, hogy a pusztasággá vált társadalmi, természeti vagy infrastrukturális környezet a lerombolt tudatok tevékenységének eredménye.

A városok, lakóházak néhány évtized alatt újraépíthetők. Egy társadalom összetett szövete évszázadok alatt gyógyul – ha béke van, és biztosítottak a megfelelő feltételek.

– Hogyan ragadhatjuk meg az okozott károkat? Mit jelent a gondolkodás lerombolása?

– A gondolkodás- és vallástörténet nagy fogalmaival való visszaélés kiemelkedő példája, hogy az emberiségnek a jóról és rosszról való évezredes diszkusszióját „eldöntötték”, a társadalmat jókra és rosszakra osztották, és a rosszakat lelövési listára helyezték. Erről szól a kommunista terror, a gulág, Recsk, a nem-párttagok megfosztása a társadalmi előmenetel lehetőségétől.

Szociális rasszizmus volt, rendkívül kártékony, mert míg a nemzeti rasszizmus (nácizmus, fasizmus) elmúlik, mert egy nemzet a többi számára nem univerzális, addig az univerzális fogalmakkal való visszaéléssel alkotott társadalmi fajgyűlölet nem múlik el. Vagy nem múlik el olyan könnyen.

Mindig lehet új címkét találni a „jókra”. Árkot ástak a társadalom kellős közepére, és ez továbbra is megmarad, természetesen ma már más nevekkel felruházva az oldalakat. Ráadásul ezt a fajta gondolkodást és politikát az emberek soha nem választják. A kommunista baloldal csak külső, moszkvai segítséggel tudott felülkerekedni. Negyven évig berendezkedtek, és most nevet változtatva, miután itthon ismételten nem akarják őket, megint külföldön panaszkodnak és próbálnak segítséget kérni. Ez egyébként hallatlan, egyetlen nyugati ország ellenzéke sem fordul belpolitikai konfliktusaival Brüsszelhez.

– Nem volt lehetőség a szellemi ellenállásra?

– A filozófiában 1948 után az összes nem-marxista filozófust elküldték az egyetemekről, tanítási tilalom alá helyezték őket. Aki időben észbe kapott, Nyugatra menekült, mások, Oxfordban végzett filozófusok, Arisztotelész-fordítók vidéki városokba húzódtak és teljes visszavonultságban éltek. Nagyon nehéz innen felállni, és hogy ezt sokan nem látják, arra utal, hogy éppen ennek a hazugságkorszaknak a hatása alatt állnak anélkül, hogy észrevennék.

A gondolkodást nem lehet megkerülni, hiszen mindenhez a gondolkodással viszonyulunk.

Ha elrontják, hazuggá, megtörtté (ezt jelenti a „korrupt” kifejezés) teszik, akkor ezt a törést sem vagyunk képesek észrevenni, mert az a gondolkodásunk tört meg, aminek a megtörtséget észre kellene vennie. Ezek után nagyon nehéz újra egyenesen járó, saját eszét használó, világosan gondolkodó (ezt jelenti a felvilágosodás) emberré válni. Márpedig nagyon sok ilyesmire képes személy nélkül egy társadalom soha nem válik valódi demokráciává. Olyanná, amelynek alapja a társadalmi igazságosság, a közösen hozott és mindenkit szolgáló törvények személyes meggyőződésből eredő betartása, a törvény áthágásának személyes meggyőződésből való elutasítása.

– Hogyan látja, milyen ma a politika és a filozófia viszonya?

– Ez a viszony ma nem létezhet egy olyan országban, ahol nincs széles körű filozófiai, gondolkodási képzés.

A politikának és a filozófiának intézményes és megszervezhető értelemben soha sehol nem áll és nem is kell viszonyban állnia, hiszen a mindennapokban teljesen más módon működnek.

Az egyetemi politikatudomány- és filozófiaoktatásnak viszont nagyon is kell egymásra hatnia, hiszen valójában minden filozófiának, minden egyes gondolatnak lehetnek politikai következményei. De ezek nem közvetlen és azonnali intézményes összefüggések, hosszabb távon hatnak, néha egészen váratlanul. Ha széles körű szabad filozófiai képzés van, egy-két generáció elmúltával (ha nem jön közbe újabb háború) a politikusok is tagoltabban fognak gondolkodni és érvelni, a törvényhozásba is átmegy majd az, amit a nagy politikai és etikai gondolkodóktól tanultak. A demokrácia elvei egyszerűek, de belső meggyőződéssé válása, felépítése több generációt igénybe vesz. A demokrácia az egyetlen olyan együttélési forma, amely számít az emberek belső meggyőződésére, hogy egyenlő értékűek vagyunk, tiszteljük egymást, és együtt hozzuk létre a lehető legjobb és legigazságosabb közösségünket. Mivel nincs külső erő és kényszer, a demokrácia fennmaradása az egyes polgárok elkötelezettségétől, belső erejétől, a közösen hozott törvények tiszteletétől és ellenőrzés nélküli betartásától függ.

Ahol újra meg újra hideg- vagy melegháborúk és polgárháborúk dúlnak, ott nincs esélye a demokrácia kialakulásának. A demokrácia feltétele a béke, és a béke feltétele a valódi demokrácia. Demokráciák nem háborúznak. A békének viszont van egy mélyebb feltétele: az emberek közti igazságosság.

Borítókép: Boros János professzor (Fotó: Éberling András)