Derrida dekonstrukciója nem írható le terminus technicus-ként – maga Derrida szerette volna a legjobban elkerülni azt, hogy nyomában módszertani füzetek szülessenek. A dekonstrukció végül is esemény, amit nem valaki csinál, hanem történik magától – majdnem szingularitás, vagy talán az is: az értelmezésben rejlő újraépítés végtelen dinamikája, amely önmagától adott. A gondolatot értelmezéssé szelídítő nyelv játéka, amely független lenne a szubjektumtól – a nyelvfilozófia ilyetén dilemmáinak feloldására talán sosem volt annyira szükség, mint napjainkban, amikor a tudomány egzakt eredményeit kérdőjelezik meg. A filozófia – a nyelvi dekonstrukció eszközével – társadalmi aktorként is felléphetne: a jelkép-jel-nyelv által szült rítusok, mítoszok értelmezési hatalmáról már Cliffordtól is értesülhettünk, de ez messze vezet, és ezzel ismét jeleztem, hogy Boros János művének elolvasása után nem ugyanott marad meg az ember – egyszerűen önmagától beindul a továbbgondolás.
Richard Rorty pedig megnyitja előttünk az igazságról mint filozófiai problémáról alkotott gondolatok kapuját. Rorty nélkül aligha érthetnénk meg a filozófiaművészet értelmezését – ugyanis az igazság és a nyelv összefüggéseinek ismerete alapvetően szükséges a dilemma mély és kellően alapos boncolgatásához – szigorúan módszer nélkül, tenném hozzá, ha a dekonstrukciós fázisban nem jutnánk el oda, hogy a módszer maga a nem módszer – és a kígyó máris a saját farkába harapott. A nyelvfilozófia bukása pedig szükségszerű, ugyanis utóbbiak képviselői tudománnyá teszik a filozófiát – állítja Rorty –, és a filozófia jövőjével kapcsolatosan hat lehetséges képet vázol fel. Az egyszerű emberek által túl absztraktnak érzett (gondolt) filozófiai igazság(keresés) pedig így kerül elérhető közelségbe – ez pedig Boros János művének nagy előnye: úgy ír absztrakt filozófiai problémákról, és az azokhoz kapcsolódó főbb irányzatokról, valamint úgy beszélteti azok jeles képviselőit – Kanttól kezdve, Heideggeren át a kortársakig –, hogy ezt az olvasó mindvégig érthetőnek érzi.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!