– 1964-ben, elsőéves egyetemistaként járt először Lengyelországban.
– Autóstoppal. Az volt a kedvenc utazási formám Lengyelországban. Fölmentünk egészen a Mazuri-tavakhoz, Gdyniába, a tengerig. Később, 1976-ban ösztöndíjasként bő fél évet Varsóban tölthettem. Akkor éreztem meg a társadalmi ellenállás mélységét. Az áremelések miatt tüntetési hullám indult. Nem sokkal az 1970-es szervezkedés után, amikor élesfegyverrel lőttek a tüntetők közé.
– Ilyesmi nálunk, a legvidámabb barakkban, elképzelhetetlen volt.
– A lengyel kulturális élet jóval szabadabb volt, a hetilapok is szabadabban írhattak. Magyar illúzió, hogy mi voltunk a legvidámabb barakk. Lengyelországban hamar összeomlott a gazdaság, rövid ideig tartott az ő gulyáskommunizmusuk Gierek alatt. Válságok egymás után: 1970 a tengermelléken, majd 1976, végül pedig a Szolidaritás 1980-ban. Amikor 1976-ban hazajöttem, el voltak keseredve a jövő miatt. Két évre rá egészen más Lengyelországba érkeztem. Hihetetlen ellenzéki hálózat épült ki. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak az akkor pápává választott krakkói érseknek, Karol Wojtylának, II. János Pálnak. Módszeresen építkezett, volt víziója a jövőről.
– Az említett sajtószabadságba ön szintén belekóstolt?
– A Tygodnik Powszechny című krakkói katolikus hetilapban, 1987-ben álnéven tudósítottam az MDF első lakiteleki találkozójáról, ez volt az első hiteles híradás róla a külföldi sajtóban.
– Jól gondolom, hogy a lengyelek átélték a rendszerváltozást, amely élmény nálunk elmaradt?
– Ezért nem szeretem én a rendszerváltozás kifejezést. Történelmi fordulatra került sor, amely után nem néztünk szembe a kádárizmussal. A kommunizmus médiája hitegette a társadalmat, s az emberek el is hitték a hazugságokat. Az első szabadon választott parlament nem nyilvánította ki, hogy addig egy bűnös rendszerben éltünk.
– Ez a kettős mérce, amely felmenti a kommunizmus bűneit, a mai napig létezik. Ennek oka lehet az ön által sosem támogatott MDF–SZDSZ-paktum, ami segítette a kádári szellemiség, kulturális kánon tovább élését?
– Ha nem is teljesen, de lényegében igen. A paktumot azért elleneztem, mert vállalhatatlannak tartottam titkos megállapodással kezdeni a demokratikus átalakulást. Az, hogy Antall József miniszterelnök beszédét nem sugározta a közszolgálati televízió, a paktum következménye volt. A tévé és rádió vezetőit kizárólag a köztársasági elnök beleegyezésével lehetett leváltani. Így maradt helyén a médiaelit. A lengyelek joggal érzik úgy, hogy tettek valamit a kommunista rendszer bukásáért. Ki tüntetett, ki segítette a tüntetőket, tömegek vettek részt az ellenzéki mozgalomban.