Az öt legjobb Clint Eastwood-film – Szökés Alcatrazból

Filmkép-sorozatunk következő részeiben a világhírű amerikai színész, rendező, producer és nem utolsósorban zeneszerző Clint Eastwood klasszikussá vált filmjeiből állítunk össze egy ötös listát.

2022. 05. 27. 20:00
Forrás: Mafab.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ikonikus, nyugodtan nevezhetjük úgy, hogy polihisztor művész, szinte valamennyi filmes szegmensben maradandót alkotott, ezért nagyon nehéz volt kiragadni öt filmet a munkásságából. Bár rendezőként is letette a névjegyét, ezúttal kizárólag olyan filmekből állítottuk össze toplistánkat, amelyeket színészként, illetve színész-rendezőként is jegyez. Így olyan nagyszerű filmjei, mint például a 2003-as Titokzatos folyó (Mystic river) és a 2006-os Levelek Iwo Dzsimából (Letters from Iwo Jima) nem kaphattak helyet a mostani összevetésben. Szinte hihetetlen, hogy Eastwood pár nap múlva, május 31-én tölti be a 92. életévét, és még most is aktív. Legutóbbi filmje a Cry Macho – A hazaút tavaly jelent meg és elérhető a HBO Max kínálatában. Számos, mára ikonikussá vált filmben szerepelt, így nála különösen igaz, hogy akár húsz mozija is esélyes volt a top ötbe kerülésre, de kénytelenek voltunk valamiféle rangsort felállítani. Toplistánk 5. helyét a Don Siegel által rendezett 1979-es klasszikus, a valós eseményeket feldolgozó Szökés Alcatrazból szerezte meg.

5. Szökés Alcatrazból (1979)

A San Franciscó-i öbölben található Alcatraz a világ leghíresebb börtönszigete volt. Erről a helyről egész egyszerűen nem lehetett megszökni. 1934-ben alakították át börtönné, és 29 éven át, egészen 1963 márciusáig működött is. Hogy végül bezárásra került, nem kis mértékben volt köszönhető annak, hogy három rabnak sikerült megszökni a Sziklának becézett erődítményszerű intézményből.

Ennek a nagy port felverő szökésnek a történetet meséli el Siegel filmje, a Szökés Alcatrazból. Frank Morris (Clint Eastwood) és két társa hosszas készülődés és szervezkedés után bizony megcsinálta a lehetetlent. Szokás mondani, hogy hollywoodi a sztori, de ezt bizony az élet írta.  A történetet nagyon szerette a közönség, hiszen könnyű volt azonosulni az Eastwood által alakított laza, vagány, de ugyanakkor érző szívű főhőssel, aki megvédi magát, ha kell, és bátran kiáll az igazáért és a társaiért is. 

A Clint Eastwood által alakított Frank Morris, kezében a körömcsipeszből átalakított vésővel Fotó: Sfilm.hu

A nyolcmillió dollárból forgatott film csak az államokban több mint 40 millió dollárt termelt. Morris alakja tökéletesen ráillett Eastwoodra, igazi cool figura, aki nem fecseg feleslegesen, de ha mond valamit, annak mindig súlya van. Érdekesség, hogy mind a főszereplő, mind a rendező járt már korábban az Alcatrazon. Don Siegel anyaggyűjtés céljából a még működő fegyházat látogatta meg a Riot in Cell Block 11 (1954) című munkájához. Clint Eastwood pedig a harmadik Piszkos Harry film, Az igazságosztó (1976) egyes jeleneteit vette fel itt. 

Több későbbi filmre is hatással volt a Szökés Alcatrazból. A Nicolas Cage és Sean Connery főszereplésével 1996-ban készült Sziklára (Rock), illetve a Filmkép-sorozatunk előző részében tárgyalt Stephen King filmadaptációra, a Remény rabjaira (The Shawshank Redemption) is. De nem nehéz párhuzamot vonni a Halálsoronnal (The Green Mile) sem, hiszen ott is szerepel egy kisegér, Csengettyű úr, mint ahogy a Siegel-filmen is feltűnik Litmus spagettivel etetett egere, aki végül szintén sikeresen megszökik Morris zsebében a börtönszigetről. A Szökés Alcatrazból egy igazi régivágású mozi, ahol ugyan nincsenek látványos akciójelenetek, de a párbeszédek, a nyomasztó légkör és a nagyszerű színészi játék végig fenntartja a néző érdeklődését, hiszen annak ellenére, hogy ismerjük a történet végkifejletét, kíváncsiak vagyunk a megvalósításra. 

Mivel nem találták meg soha a szökevényeket és a holttestük sem került elő, mind a mai napig körözés alatt állnak. Ezért a film is nyitva hagyja ezt a kérdést. A mozi egyik legnagyobb rajongója Quentin Tarantino, aki azt mondta az alkotásról, hogy szerinte Siegel legkifejezőbb filmje. Az izgalmas, nagyszerű kikapcsolódás, Clint Eastwood remek színészi játékával megfűszerezve, ezúttal listánkon az ötödik pozíciót érte el.

Idővonal: A Szökés Alcatrazból című filmet 1979-ben mutatták be, abban az évben, amikor az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság felvette a diplomáciai kapcsolatokat. Leonyid Brezsnyev és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírta a SALT–2 megállapodást. Khomeini ajatollah, a legfőbb siíta vallási vezető visszatért Teheránba párizsi emigrációjából. Lezuhan az Air New Zealand 901-es járata az Antarktiszon, és a gépen utazó 302 ember életét vesztette. A csehszlovák hatóságok letartóztatták a Jogtalanul Üldözötteket Védelmező Bizottság (VONS) 15 tagját, közülük hat ellen pert indítottak és 2-5 éves szabadságvesztésre ítélték őket; köztük volt Václav Havel és Jirí Dienstbier is. Majd a csehszlovák hatóságok szintén letartóztatták – később eljárás nélkül szabadon engedték – Duray Miklóst mint VONS-szimpatizánst. Duray letartóztatását a következő hetekben számos magyar értelmiségi kihallgatása és házkutatások sora követte. (Wikipédia)

Sorozatunk következő részében megmutatjuk, hogy melyik film lett a negyedik a Clint Eastwood filmjeit bemutató toplistánkon.

Borítókép: Frank Morris (Clint Eastwood), kezében a szökéshez elengedhetetlenül szükséges kellékekkel a film egyik jelenetében (Forrás: Mafab.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.