Nélküled és mégis együtt

Húszéves jubileumát izgalmas, lebilincselő, és informatív dokumentum-koncertfilmmel tette különlegessé az Ismerős Arcok zenekar. Kiadójuk, a GrundRecords megbízásából Farkas Péter Gábor vállalta a mozi elkészítését, amely átfogó képet ad a zenekar életéről, a hat különböző habitusú, mentalitású muzsikus világlátásáról, zeneiségéről, kiváltképp egymáshoz való viszonyulásáról. És persze megtudhatjuk azt is, miképp lehet egy rajongóknak szánt dalból rockhimnusz. 

Fotó: Kelemen Adam

A hat muzsikussal készült filmriportból kiderül, hogy a beskatulyázhatatlan, igényes, többféle elemből építkező (rock-) zenét zászlajára tűző Ismerős Arcok a Stexas, illetve az Udvari Bolondok zenekarokból alakult, és – Nyerges Attila elmondása szerint – egy erdélyi turné mennyire fordította meg zenei ízlésüket, illetve világlátásukat. 

Valamint az is, hogy a frontember irodalmi értékű dalszövegei mennyire képesek közvetíteni a fajsúlyos, emberközpontú, társadalmi problémákat feszegető mondanivalót, s az így megfogalmazott üzeneteiket a közönséghez eljuttatni.
Hat különböző habitusú, mentalitású muzsikus, akiket összeköt az azonos irányba mutató értékrend, egymás kölcsönös elfogadása, tisztelete, szeretete, valamint a közös zenélés öröme. Annak dacára, hogy zenei múltjuk, felfogásuk nem feltétlenül egyezik (Leczó Szilveszter el is árulja, hogy elképzeléseit szívesen kipróbálná más muzsikusokkal is), ugyanakkor mégiscsak kialakult egy rájuk jellemző műfaj, amelyet többszörösen visszaigazolt a közönség szeretete. Ennek ékes bizonyítékai a riportok között jókor, jó helyen elhelyezett, a 2019-ben rögzített, zsúfolásig megtelt Barba Negra-s koncertfelvételekből bevágott esszenciák, valamint az időnként bejátszott amatőr, archív filmes részletek.
Két fontos momentum mindenképp kiemelendő: politikai-társadalmi világnézetüket, felfogásukat, értékrendjüket képesek – félreérthetetlenül – úgy megfogalmazni, hogy közben egyetlen politikai formációnak vagy annak prominensének a nevét sem ejtik ki. Láthatólag nem kívánnak parttalan napi politikai csatározásban részt venni, hiszen egészen más a feladatuk. Amely mai, átpolitizált, végletesen kettészakított világunkban mindenképp üdvözlendő. 

Ahogy Tánczos Steve fogalmazott: „igazából az lenne a jó, ha a művészetben nem lenne baloldali vagy jobboldali”. Bizony, sok művész választhatná ezt ars poeticájának… A másik, ami azonnal átjött: a szerénység. Elmondásuk szerint a mai napig büszkék arra, hogy az olyan rockzenei nagyságok, mint Tátrai Tibor, Németh Alajos, Németh Gábor, Karácsony János vagy Horváth Charlie – akik vendégként szerepeltek az Ismerős Arcok színpadán, és akikért gyerekkoruk óta rajongtak – egyenrangú zenésztársakként kezelték őket.
Mai érdekközpontú, közönyös világunkban üdítő kivételként hat a zenekar tagjainak egymáshoz való viszonya. Szívmelengető, ahogy a zenészek kendőzetlen őszinteséggel beszélnek életükről, a közösségben való létezés fontosságáról, a hazaszeretetről – és az immár két évtizede tartó egymáshoz fűződő barátságról. És ami a legfontosabb, amit dalban is megfogalmaztak: az összetartozásról. Amely egyszeriben a csúcsra repítette őket. Pedig az erről szóló gondolatokat Nyerges Attila – elmondása szerint – nem is politikai célzattal álmodta meg, szándéka szerint igazából kitartó közönségükhöz szóltak a sorok. De az „ötmillió magyar” említése, a himnikus dallam, a katartikus előadásmód, a drámai mondanivaló messze túlmutatott a tervezett célon. Olyannyira, hogy 

a Nélküled opusza az Ismerős Arcok koncertek kihagyhatatlan darabjává lett, emellett számos feldolgozást is megért; de talán a legfontosabb, hogy Dunaszerdahelyen a felvidéki magyarok – mondván, ha a székelyeknek lehet, hát nekik is – saját himnuszukká választották. Mert „mi egy vérből valók vagyunk”.
Öt év után, a héten jelent meg a zenekar legújabb, Utolsó című stúdiólemeze, amely már kapható a boltokban.

Borítókép: Ismerős Arcok (Forrás: A zenekar)