A fél évszázados történet onnan eredeztethető, hogy az 1968-as romániai területi-adminisztratív átalakítás során létrehozott Kovászna megyébe – történelmi nevén Háromszékre – került, a főiskolai éveik során kóruséneklésen „szocializálódott” ifjú zenetanárok új állomáshelyükön is szükségét érezték a közös éneklésnek. Aztán 1972 tájékán immár az illetékes elvtársakban is felmerült a gondolat: legyen az újdonsült megyeszékhelynek pedagóguskórusa.
Kezdetben ugyan nem kizárólag zenetanárokban gondolkodtak, a kottaolvasó profik azonban egyértelműsítették: nem hajlandók amatőrökkel együtt énekelni, külön kórust akarnak.
Az „engedetlenségi mozgalom” nyomán 1972 őszén elkezdte próbáit a Sepsiszentgyörgyi Zenetanárok Kamarakórusa. E meglehetősen fantázia nélküli nevet váltotta 1976-ban a Vox Humana, amelyet kezdetben három karmester, Szarvas Katalin, Czakó Olga és Szilágyi Zsolt felváltva dirigált, a kamarakórus műfajában azonban utóbbinak volt a legnagyobb tapasztalata, miután egyetemista évei során Kolozsváron Dorin Pop mester válogatott kamarakórusában, a Cappella Transylvanicában énekelt.
Az évtizedek során rangos magánénekessé váló Szilágyi Zsolt 2012-ig vezette a romániai kóruséneklés egyik legreprezentatívabb együttesévé növő Vox Humanát. A múlt század hetvenes éveinek végén a külföldi turnék ideje is elérkezett. Az első út az olaszországi Goriziába vezetett, az ott szerzett második, illetve harmadik díj sok tekintetben kárpótolta a viszontagságos utazást. A következő nyugati utazás viszont több szempontból is a legvisszhangosabb turnéként vonult be a kórus történetébe. A célállomás az arezzói nemzetközi kórusfesztivál volt, de Szilágyi Zsolt akkor is gondoskodott „kiegészítő” programról: ezúttal a pápát látogatták meg a Vatikánban.
Bár a tervbe előzetesen alig néhány embert avatott be, a pápai fogadás híre a Szabad Európa Rádió révén hamarabb hazaért, mint maga a küldöttség. Zaklatások következtek, majd a további külföldi utak teljes embargója, amelynek csak a 1989-es romániai rendszerváltó események vetettek véget – ezzel együtt a kórus végig maradt a megye kirakategyüttese.
A szép új világban ugyan kinyíltak a kapuk, ám a kilencvenes évek nem csak sikereket hoztak. Érezhetően nőtt a feszültség a karnagy és a kórus néhány régi tagja között, az együttes fokozatosan a szakadás közelébe sodródott, a kritikus pillanat pedig 1995 tavaszán érkezett el. Többen kiváltak az együttesből, másik kórust alapítottak. Pánikhangulatról azonban szó sem volt, állítják egybehangzóan a kor tanúi, fokozódott viszont az újraépítkezés.