színigazgató a tárlat megnyitóján. Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum/Jaksity Iván
– Fantasztikus Claudius volt, ami nem főszerep, negatív figura, a nézői rokonszenv második síkján. Haumann Péter olyan sajátos ízekkel adta elő, hogy megláttuk a figura igazságát – mondta a rendező, majd méltatta a fotográfust, aki nemcsak megörökítette a pillanatot, hanem mesélt a képen szereplő személyekről. Végezetül felidézte a Macskákat, amely jövőre a 40. születésnapját ünnepli. – Az 500. előadás környékén alakult ki a szokás, hogy a tapsrend végén Haumann Péter elénekelte dalát, a Színházi macskát. Ez eredetileg a második felvonás elején hangzik el. Egy színdarabban a második felvonás eleje a legkevésbé fontos, ennek ellenére Péter pontosan fogalmazta meg az öreg színészt, akit meghalad a kor, ő pedig maradt, aki volt. Szívettépőn adta elő, gesztusaival megidézve az idejétmúlt játékstílust, megjelenítve a rácsodálkozást, hogy az élet elmúlik. Az 1500. előadáson is elénekelte a dalt. Kiderült, utoljára lépett színpadra. Előtte elesett a takarásban. Én ezt baljós jelnek tekintettem. Amint megjelent, fölrobbant a nézőtér. Ő pedig fenomenálisan énekelt – mesélte Szirtes Tamás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!