Schwanner Endre 2011-ben adományozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak (MNM) negatívgyűjteményét. A hónap műkincse bemutatóján megjelent Haumann Péter családja, özvegye, gyermekei és unokája.
Ez az alkalom különbözik az eddigi bemutatóktól, mert búcsúzunk a nemzeti kultúránk egyik nagyságától – fogalmazott Tomka Gábor, a MNM tudományos gyűjteményi főigazgató-helyettese, hozzáfűzve: eddig minden alkalommal értékes műtárgyakkal ismerkedhetett a közönség, azonban a tárgyaknak nem csupán anyagi, hanem szellemi értékük is van, ami jelen esetben fontos.
A nem igazán értékes celluloidszalag megőrzi számunkra egyik nagy színészünk alkotómunkájának egy fontos szakaszát, amivel méltó módon állít emléket. Két művészeti ágat, a színészetet és a fotográfiát kötöttük össze az installációval – árulta el Tomka Gábor, átadva a szót Fisli Évának, a MNM történeti fényképtár történészének, muzeológusának, aki elmondta: a filmnegatívot igyekeztek helyzetbe hozni.
A muzeológus a negatívot színházi szövegkönyvhöz hasonlította mint nyersanyagot, amiből bármi lehet. – Az installáció kitalálásakor gondoltam arra, hogy a Hamlet egérfogó jelenetének próbafotóit mutassuk be – avatott be Fisli Éva, megjegyezve: amikor Schwanner Endre retrospektív kiállítást rendeztek, akkor az Ahogy tetszik Jaques-monológját, a Színház az egész világ kezdetűt Haumann Péter adta elő.
a Haumann családot. Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum/Jaksity Iván
Ugron Zsolna író felolvasta a színművész temetésére írt, ott elhangzott gondolatait.
Végtelen jókedvvel, türelemmel fogadta a közönség rajongását és tiszteletét, alázattal hivatása megpróbáltatásait. Egész életében kitartóan és rendületlenül kereste a jót, az emberit, és amire rálelt, rögtön tovább is adta családjának, barátainak, pályatársainak és a nézőknek. Haumann Péter egyidejűleg volt művész és polgár. Ahogy Gyurkovics Tibor írta róla: ez a Haumann egy rendes ember, ez konvencionálisan rendes, ez nem őrültködik, ez dolgozik.
Szirtes Tamás, Kossuth- és Jászai-díjas rendező, a Madách Színház igazgatója pályájának egyik legfontosabb időszakaként értékelte a próbafolyamatot, amelyet Schwanner Endre fotói őriznek. Kiemelte az előadást rendező, a Madách Színházat akkor igazgató Ádám Ottót, akinek az osztályába járt Haumann Péter.
színigazgató a tárlat megnyitóján. Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum/Jaksity Iván
– Fantasztikus Claudius volt, ami nem főszerep, negatív figura, a nézői rokonszenv második síkján. Haumann Péter olyan sajátos ízekkel adta elő, hogy megláttuk a figura igazságát – mondta a rendező, majd méltatta a fotográfust, aki nemcsak megörökítette a pillanatot, hanem mesélt a képen szereplő személyekről. Végezetül felidézte a Macskákat, amely jövőre a 40. születésnapját ünnepli. – Az 500. előadás környékén alakult ki a szokás, hogy a tapsrend végén Haumann Péter elénekelte dalát, a Színházi macskát. Ez eredetileg a második felvonás elején hangzik el. Egy színdarabban a második felvonás eleje a legkevésbé fontos, ennek ellenére Péter pontosan fogalmazta meg az öreg színészt, akit meghalad a kor, ő pedig maradt, aki volt. Szívettépőn adta elő, gesztusaival megidézve az idejétmúlt játékstílust, megjelenítve a rácsodálkozást, hogy az élet elmúlik. Az 1500. előadáson is elénekelte a dalt. Kiderült, utoljára lépett színpadra. Előtte elesett a takarásban. Én ezt baljós jelnek tekintettem. Amint megjelent, fölrobbant a nézőtér. Ő pedig fenomenálisan énekelt – mesélte Szirtes Tamás.
