A hősök nem halnak meg! – Négy Esterházy egy hullása a Vezekényi csatában címet viselő kötet az idei Ünnepi könyvhétre jelenik meg a Püski Kiadó gondozásában. A szerző június 10-én és 11-én, 13 és 15 óra között dedikál a Duna-korzón, a Pesti Vigadó melletti 22-es számú pavilonnál. A könyv a háromszázhetven évvel ezelőtt lezajlott, dicső ütközet előzményeit, vérveszteségeit és hatását elemzi, amely az Esterházy família felemelkedéséhez vezetett. A csatában alig ezer magyar harcos vett részt, akik mégis megfutamították a több mint négyszeres túlerőben lévő török sereget. A győzelemért azonban nagy árat kellett fizetniük, az Esterházy nemzetség négy ifjú sarja – László, Ferenc, Tamás és Gáspár – számára halállal végződött az összecsapás.
Lapunk megkeresésére Csámpai Ottó Esterházy János alakját idézi fel elsőként, akinek – a morvaországi mirovi börtönben bekövetkezett halála után – hamvai egy prágai börtönsírból mintegy hatvan év után térhettek csak haza, szülőföldjére. A zoboralji Alsóbodokon, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület kápolnát építtetett, amelyben 2017-ben végre végső nyugalomra lelt a felvidéki mártír politikus, s amely azóta zarándokhelyként működik. Tavaly fejeztük be hivatalosan a tiszteletére rendezett emlékévet, amely azonban a lelkünkben folytatódik
– mondja, majd arra is felhívja a figyelmet, hogy Esterházy János mártíromsága nem 1945 után kezdődött, hanem amikor a család ősei közül négyen is életüket vesztették a hazáért a vezekényi csatában.
Ezt követően tudatosult a családban, hogy történelmi küldetésük van Magyarhonban. Ahogy a szerző fogalmaz, ez még akkor is igaz, ha az utókor néhányukat azzal vádolja, hogy „rossz” oldalra álltak, kiszolgálták a magyarok legnagyobb ellenségét, a Habsburg-udvart, és labancokká lettek.
Nézzük meg, hogy micsoda »hazaáruló« tevékenységért kapták vagyonukat és rangjukat
– hangsúlyozza nem burkolt iróniával, majd rögtön sorolni is kezdi a történelmi család tagjainak érdemeit.
Az Esterházyak ősatyja, Miklós nádor államférfiúi tehetségéhez nem férhet kétség, magyarságához pedig még inkább nem, hiszen még végrendeletében is arra inti utódait, hogy magyar házastársat válasszanak maguknak – emlékeztet. Esterházy Miklós fiához, Lászlóhoz valóban a következő intelmeket intézi: ...idegen nemzetben nem akarom hogy öltözzék, nem a más nemzetségekhez való idegenségből avagy azoknak megvetéséért, hanem az idegen erkölcsöknek össze elegyítésének eltávoztatásáért, aki igen ritkán hoz jót […] Hanem, ha valamivel alsóbb rend lészen is magánál az, vegye maga nemzetét.
„Bár megszívlelnék mindezt századunk ifjú magyarjai, ilyen tanácsokat azonban már senkitől nem kapnak” – fogalmaz a szerző, majd az Esterházyak áldozatvállalásának sorával folytatja: „Miklós nádor fia, László huszonhat évesen a vezekényi csatában a törökök fegyvereitől hősi halált halt. Az apja egyik testvére, István, 1596-ban, a mezőkeresztesi csatában szintén a török ellen és ennyi idősen esett el. Apja másik testvérének, Pálnak, Ferenc nevű fia szintúgy a vezekényi csatában hunyt el harmincöt esztendős korában. Apja harmadik testvérének, Dánielnek négy fia is elesett a törökök ellen: Tamás és Gáspár a vezekényi csatában, az első huszonhét a második huszonnégy évesen. György – noha pap, esztergomi prépost volt – Párkánynál 1663-ban harminchárom éves korában, és végül Mihály, ötvenhét évesen 1686-ban, Budánál esett el.”
Csámpai Ottó könyvei sorában nem ez az első méltatlanul mellőzött témával foglalkozó, hiánypótló munka. Átfogó tanulmánykötete, amelynek középpontjában Jan Amos Komensky, vagyis Comenius, a cseh származású pedagógus és reformátor, a nemzetek tanítómestere áll – aki kivételesen termékeny és értékes örökséget hagyott az utókorra –, két éve jelent meg, Comenius halálának háromszázötvenedik évfordulóján. Időről-időre hajlamosak vagyunk elfeledkezni életművéről, és ilyenkor mindig szükséges újból felfedezni azt
– nyilatkozta akkor a szerző, aki maga is sokat tesz azért, hogy nagyjaink nevei és tettei feledésbe ne merülhessenek.
