Feltárulnak a Salgótarjáni utcai zsidó temető titkai

A Nemzeti Örökség Intézete idén is csatlakozik a Zsidó Kultúra Európai Napjai rendezvénysorozathoz, szeptember 4-én ingyenes vezetett séták várják az érdeklődőket a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben.

Magyar Nemzet
2022. 08. 26. 18:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország egyik legkülönlegesebb sírkertje, a budapesti Salgótarjáni utcai zsidó temető 1874-ben nyílt meg a korabeli budapesti köztemető, a mai Fiumei úti sírkert szomszédságában. 1892-ig ez volt Pest egyetlen működő izraelita temetője, amelynek viszonylag kicsiny, 4,8 hektáros területe a századfordulóra meg is telt.

A pesti zsidóság elitjének végső nyughelyéül szolgáló mauzóleumok közül a legtöbbet Fellner Sándor és Quittner Zsigmond tervezte. A zsidó szimbólumok és a magyar népi motívumkincs elemeit egyesítő számos síremlék, illetve a szertartási és kapuépület a szecesszió korának hazai géniusza, Lajta Béla munkásságát dicséri.

Fontosnak tartjuk a Salgótarjáni utcai zsidó temető széles körben történő megismertetését, és erre minden évben kiváló alkalmat kínál a Zsidó Kultúra Európai Napjai rendezvénysorozat. A Salgótarjáni utcai zsidó temető Magyarország egyik legkülönlegesebb temetője, amely a szomszédos Fiumei úti sírkerttel együtt teljes képet ad a polgárosodó és gazdasági aranykorát élő Magyarországról. Emellett a magyarországi szecesszió olyan gyűjtőhelye, ahol Lajta Béla és Maróti Géza alkotásaival is találkozhatnak a látogatók. Mivel a Salgótarjáni utcai zsidó temető ismertsége korántsem akkora, mint megérdemelné, fontosnak tartjuk az olyan alkalmakat, amikor ráirányíthatjuk a figyelmet Budapest egyik gyöngyszemére. Hiszen magyarságunk, történelmünk egy nagyon különleges lenyomatát találjuk meg a temető falai mögött

– hangsúlyozta Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a rendezvény kapcsán.
Budapest ostroma után a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe temették át a budapesti gettó halottainak többségét, ám az 1950-es évektől a temetőt már alig használták, az utolsó temetkezés az ezredfordulót követő években történt.

A temető megállíthatatlannak tűnő pusztulása az 1960-as években indult el, a sírokat szinte teljesen benőtte a növényzet, a mauzóleumokat megrongálták és kifosztották, a szertartási épület kupolája az 1980-as években omlott be. A 2002-ben teljes egészében műemlékké nyilvánított temető 2016-ban került a Nemzeti Örökség Intézetének kezelésébe.

A 10 és 13 órakor induló sétákon a részvétel ingyenes, de a helyszín adottságai miatt előzetes regisztrációhoz kötött. 

Regisztrálni a Fiumei úti sírkert oldalán, a Sírkerti séták menüpontban lehet.

A szervezők azt kérik, hogy a látogatás során a temető területére a férfiak fedett fejjel, a nők fedett vállal lépjenek be.

Borítókép: A Salgótarjáni utcai zsidó temető (Forrás: Nemzeti Örökség Intézete)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.