A belföldi koncertszervezés monopolhelyzetben lévő intézménye, az Országos Rendező Iroda (ORI) folyamatosan együttműködött a helyi közigazgatási szervekkel, azaz a tanácsok művelődésügyi osztályaival. Ha magánszervezésű koncertre adott engedélyt a helyi tanács – ez persze csak úgy fordulhatott elő, ha egy zenekar egyik tagjával végeztették társai a szervezési munkálatokat, s így alakult ki a „szocialista menedzser” prototípusa –, akkor az ORI-val mindössze annyi dolga akadt, hogy jelentették nekik a felléptetendő zenekar repertoárját, az ORI-ban pedig le tudták ellenőrizni, hogy ezeket a dalokat engedélyezte-e korábban a táncdal- és sanzonbizottság.
Ezután az ORI tájékoztatta arról a helyi rendező szervet, hogy mekkora gázsit lehet a zenészeknek kifizetni fellépésenként – az is megesett néha, hogy ugyanott kétszer, netán háromszor is fellépett ugyanaz a zenekar, nyilván ugyanazzal a műsorral, de ilyenkor a második koncertért már csak az eredeti fellépti díj nyolcvan, míg a harmadikért már csak hatvan százalékát lehetett kifizetni –, ettől eltérni egy fillérrel sem volt szabad.
Ha mindez megvolt, a rendőrségnek is engedélyeznie kellett a műsort, ami furcsamód általában véve papírforma volt, a koncertrendezés puszta tényét jóformán mindig elfogadta a helyi rendőrkapitányság, ezért is hívták az eljárásnak ezt a fázisát láttamozásnak.

Az engedélyeztetés szempontjából más volt azonban a helyzet, ha maga az ORI rendezte a fellépéseket, ekkor nem volt semmi szükség arra, hogy a helyi tanácsok is rámondják az áment az adott hangversenyre, hiszen maga az ORI volt az állami rendező szerv. Ebben a tényben bizonytalanodott el Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottsága művelődésügyi főosztályának vezetője, Mezei Gyula, aki 1972. augusztus 16-án kelt levelében érdeklődött a Művelődésügyi Minisztériumnál, hogy egy akkoriban tartott fővárosi ORI-műsorra miért nem kértek a tanácstól engedélyt. A levél arra is utal, hogy ez a produkció nem egy szabadtéri színpadon, hanem egy vendéglátóipari helyszínen zajlott, ami még ezen felül is kétségbe vonja a tanácsi vezető jártasságát a témában, ugyanis felmerül a gyanú, hogy ezt a műsort eredetileg akár az Országos Szórakoztatózenei Központ bevonásával is szervezhette az ORI. A minisztérium 1972. augusztus 29-i válaszlevelében végül megvédte az ORI-t, tájékoztatva arról Mezei Gyulát, hogy az ORI-szervezésű koncerteket nem kell külön engedélyeztetni a helyi tanácsi szervekkel. Ezt persze tudnia kellett volna a tanácsi vezető beosztású hivatalnoknak is, amivel minden bizonnyal le is járatta magát felettesei, a minisztérium alkalmazottai előtt.