A galéria képeit vidéki városokba is elutaztatjuk, már a napokban
– ígérte Sebastian Keciek, aki reménykedik abban, hogy a magyar iskolák számára vonzó lesz a projekt, és megpróbálják saját galériájukat megalkotva népszerűsíteni a magyar festészetet.
Botka Sándor, a Szülők a Lengyel Iskoláért Alapítvány képviselője, nem mellesleg műfordító, aki a képek mellett megjelenő szövegeket ültette át magyar nyelvre, bevallotta:
Valószínűleg én vagyok a kiállítás egyik legnagyobb rajongója.
Eztán bevezette a vendégeket a virtuális múzeumi térbe. Rögtönzött tárlatvezetéséből kiderült: a kiválasztott harminchárom alkotás átfogja a lengyel festészet összes korszakát, a középkori koporsófestményektől az art decón keresztül a kortárs művekig. Mint mondta: az önálló kiállításlátogatás mellett vezetett látogatáson szintúgy részt vehetnek az érdeklődő diákok. Botka Sándor a fotográfiákról szólva megemlítette, hogy az eredeti műhöz képest történt apróbb változtatások pluszjelentésekkel gazdagítják a műalkotásokat. – A fényképek önmagukban is művészeti értéket hordoznak – jelentette ki, majd Csoma Szilvia fotográfushoz fordult, aki elárulta: minden festményt elemzett, így tudta újraalkotni a látványt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!