Koncertsorozatokkal emlékeznek Liszt Ferencre

Zongora- és orgonahangversenyeket szerveznek a 211 éve született Liszt Ferenc tiszteletére. A Zeneakadémián ad szólóestet Borbély László, Kovács Gergely, Ránki Fülöp és Lajkó István, Farkas Gábor és Balázs János pedig tanítványaikkal közösen lép fel. Emellett a Belvárosi Főplébánia-templomban Liszt Ferenc születésnapján kezdődik Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, Liszt-kutató egyedülálló, kilencrészes koncertsorozata.

Magyar Nemzet
2022. 10. 19. 7:17
Fotó: Kaszai Vivien
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Zeneakadémia minden évben ünnepi koncertekkel tiszteleg alapítója és névadója, Liszt Ferenc emléke előtt a mester október 22-i születésnapja alkalmából. Az intézmény idén öt hangversenyből álló eseménysorozattal készül, Liszt születésnapi koncertek címmel.
A Liszt Múzeumban, a Régi Zeneakadémián már október 21-én este elkezdődik a program, három szóló zongorakoncert is várja a közönséget, természetesen Liszt műveivel. 18 órától Borbély László lép fel, műsorán a Zarándokévek című ciklus második kötetéből a Dante-szonáta, az első kötetből az Obermann völgye, valamint a h-moll szonáta szerepel. Másnap, október 22-én 10 órától Ránki Fülöp a Költői és vallásos harmóniák című, tíz darabból álló sorozatot játssza, 17 órától pedig Lajkó István koncertje következik, amelyen a Glanes de Woronince, a Tarantella de Dargomijski, a Zarándokévek második kötetéből a három Petrarca-szonett, továbbá a Rondeau fantastique egy spanyol témára („El contrabandista”) hangzik el. Október 22-én 19.30-kor a Zeneakadémia nagytermében rendezik meg a sorozat fő eseményét. 

A billentyűs és akkordikus hangszerek tanszékének két kiváló oktatója, Farkas Gábor tanszékvezető és Balázs János ad különleges koncertet egy-egy növendékük, Rozsonits Ildikó és Magyar Valentin közreműködésével. A két művésztanárt nem kell bemutatni a közönségnek, és Rozsonits Ildikót is megismerhették már például a Virtuózok tehetségkutató legutóbbi sorozatából, a Junior Prima díjas Magyar Valentin pedig 2021-ben a weimari Liszt-verseny egyik helyezettje volt. 

Műsorukban Liszt szóló-, négykezes és kétzongorás darabjai, illetve átiratai szólalnak meg: a 2. ballada, az 1. Mefisztó-keringő, valamint kétzongorás átiratban a 2. magyar rapszódia, a Rákóczi-induló és a Les Préludes, a szünet után pedig a Patetikus koncert, illetve szintén kétzongorás átiratban a Don Juan-parafrázis.

Végül november 7-én, a Solti-teremben Kovács Gergely, a Zeneakadémia doktorandusza, egyebek mellett a 2021-es Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny magyar díjazottja ad szólókoncertet. Hangversenyének műsorán Csajkovszkij Dumka és Schumann Karnevál című kompozíciója, valamint három Liszt-mű szerepel: a Rigoletto-parafrázis, a Nagy koncertszóló és a Haláltánc.
 

A Liszt 211 című hangversennyel kezdődik október 22-én Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész, Liszt-kutató koncertsorozata, amelyen az orgonista kilenc előadásra bontva mutatja be Liszt Ferenc összes orgonára és harmóniumra írt művét a zeneszerző kedvenc budapesti templomában, a Belvárosi Főplébánia-templomban.

Mészáros Zsolt Máté három éve dolgozik a zeneszerző orgona- és harmóniumműveinek új kiadásán, többéves munkájának eredményeit most először mutatja be.
A nyitó hangverseny gerincét Liszt Ferenc olyan ismert zenekari műveinek orgonaátiratai adják, mint az Orpheusz című szimfonikus költemény vagy a Dante-szimfónia, de elhangzik a Funérailles–October 1849 című zongoramű is, amelyet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc bukása miatt érzett fájdalmában írt. Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész az est házigazdájaként Liszt Ferenc kedvenc költeményeinek előadása mellett a zeneszerző írásainak és leveleinek részleteivel idézi meg életszerető, világpolgár alakját és kalauzolja el a közönséget a szerteágazó életmű világában. A sorozat november 26-án Laborfalvy-Soós Béla bariton énekművész, operaénekes fellépésével folytatódik.

Borítókép: Mészáros Zsolt Máté és Kautzky Armand (Fotó: Kaszai Vivien)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.