Mindazon dolgokról, amik álmodni visznek minket

Neil Gaiman Sandman című – eredetileg 75 részből álló, és a nyolcvanas évektől a kilencvenes évek közepéig futó – képregényét hosszú ideje próbálták megfilmesíteni, ám eddig valamennyi kísérlet kudarcba fulladt. A Netflix élő szereplős tévésorozatának első évada azonban elkészült, és az idei nyár egyik népszerű címe lett: nem hibátlan, de a kultikus státuszra szert tett képregényes eredetit tiszteletben tartó széria, amely elsősorban az érettebb korú nézők érdeklődésére tarthat számot.

Forrás: Netflix

Gaimannek tehát valamennyi, a történetet érintő kreatív döntésbe beleszólása volt. És hogy milyen lett a végeredmény?

Nos, a képregényt és a mozgóképes feldolgozást egyaránt ismerők több eltérést is észrevehetnek a két változat között. A cselekmény ideje immár nem a nyolcvanas évek, hanem korunk, a XXI. század eleje.

Vannak szereplők, akiknek a bőrszíne változott meg (ilyen például Álom nővére, Halál), vannak, akiknek a neme. Mindezeken túl a készítők finomítottak valamelyest a képregény egyes, horrorba hajló jelenetein; ugyanakkor komolyabb szerepet adtak a Korinthoszi nevű karakternek, afféle főgonosszá léptetve elő.

Az azonosságok azonban túlsúlyban vannak: a sorozat tempója éppolyan komótos, hangja csaknem annyira komor, mint a képregényé, s az eredetiben nemegyszer felbukkanó filozofikus, melankolikus hangulat sem hiányzik belőle. 

A képernyőn így – számos más szériával ellentétben – nem azt látjuk, hogy szuperhősök küzdenek az univerzum megmentéséért, szupergonoszokat ütlegelve, autókat hajigálva, fél városokat romba döntve.

És akit zavar a Marvel univerzumépítési gyakorlata, örömmel nyugtázhatja, hogy a Detective Comics más megoldást választott: az első évadban semmi sem utal arra, hogy a sorozat beágyazódna a DC univerzumába, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy sem Superman, sem Batman, sem Wonder Woman nem teszi tiszteletét benne.

A tíz epizódból álló évad – mely a képregénysorozat első két kötetét sűríti – három nagyobb részre oszlik. 

Az első öt epizód annak történetét meséli el, hogy Álom mi miatt kényszerül egy mágiahasználó ember fogságába, szabadulása után hogyan próbálja rendbe hozni távollétében sorvadásnak indult királyságát, és hogyan szerzi vissza a hatalmának gyakorlásához elengedhetetlen kellékeket.

A második egységet jelentő – önmagában is két részre bontható – hatodik epizód bemutatja nekünk Álom nővére, Halál egy napját, majd elénk tárja, milyen élet adatik egy vállalkozó szellemű embernek, aki eltökéli, hogy egyszerűen nem hajlandó meghalni.

A záró három részben Sandmannek kettős fenyegetéssel kell szembenéznie: egyfelől felbukkan egy álmodó, aki – ritka képessége révén – fenyegetést jelent az álmok királyságára. Mindezzel persze a Korinthoszi is tisztában van, aki tulajdonképpen egy szökött rémálom: sikerült kereket oldania Morfeusz nagyúr birodalmából, hogy aztán sorozatgyilkosként kezdjen tevékenykedni az emberek világában. De vajon melyikük találja meg előbb azt a bizonyos álmodót?

A kérdés szorosan összefügg a sorozat főtémájával, ami nem más, mint a központi karakter jellemfejlődése. Álom/Sandman/Morfeusz ugyanis a szemeink előtt alakul az embereket lenéző, hideg, rideg, merev uralkodóból jóval megértőbb hatalmassággá. Amikor a második epizódban úgy dönt, hogy rendbe hozza birodalmát, azt is elhatározza, hogy – a megváltozott világához alkalmazkodva – maga is változni fog.

Ezt a már említett, kulcsfontosságú hatodik epizódban láthatjuk, amikor is Álom megtanul valamit az emberekről, és kevésbé távolságtartóan kezdi kezelni őket. És mert e tudás birtokában is kötelességeinek eleget tevő, felelős hatalomgyakorlásra törekvő uralkodó kíván maradni, végső soron a tragikus mitológiai hősök kései képviselőjévé válik.

Mindez kissé meglepő egy nagy költségvetésű amerikai sorozattól (az interneten elterjedt hírek szerint egy-egy epizód elkészítése 15 millió dollárba került), de legalább el tudjuk képzelni, milyen elemek megtartásához, s milyen kreatív döntések meghozatalához ragaszkodhatott Gaiman.

Hibákat persze így is találhatunk benne: a sorozat feltűnően lassan, csikorogva indul be; a vizuális effektek olykor kissé elnagyoltak; a főhős társául szegődő, komikus figurának szánt Mátyás nevű madár humora pedig olyannyira kilóg az összképből, hogy a karakter irritálóvá válik.

De így vagy úgy, a Sandman – Az álmok fejedelme meglehetősen egyedi és élvezhető, sajátos világba kalauzoló fantasy/drámasorozat lett, némi gótikus beütéssel, mely végső soron olyan, mindannyiunkat érdeklő kérdésekkel foglalkozik, mint hogy mit jelentenek az álmok, s mit jelent embernek lenni.

És attól függően, milyen válaszokat szűrünk le a nyitó tíz epizódból, máris másként hangzik fülünkben a már idézett mondat: „Életünk egyharmadát [...] alvással töltjük.”

Borítókép: A Sandman: Az álmok fejedelme című sorozat szereplői (Forrás: Netflix)