Mit nevezünk széknek? A szék vajon az a tárgy, amit ülésre terveztek vagy amit ülésre használunk? Milyen anyagból, eljárással készültek a székek régen, milyenből készülnek ma? És egyáltalán milyen kapcsolat lehet a régi és a modern ülőalkalmatosságok, bútordarabok között? – csupán néhány kérdés, amely azonnal felmerül bennünk, ha körbesétáljuk a Néprajzi Múzeum Székátiratok című tárlatát. Zsoldos Anna és Molnár Tamás kurátorok
salgópolcszerű állványokra helyezték a székeket, amelyek a gyűjteményi tudást és a kortárs építészet, dizájn kifejezési formáit ötvözik.
A szerdai sajtóbejáráson Granasztói Péter főigazgató-helyettes elmondta, hogy a Székátiratok tárlat a jelenkor kutatásával foglalkozó MaDok-program részeként jött létre. A kiállítás is jól mutatja, hogy a jelenkor szerepe egyre fontosabb és izgalmasabb a néprajzi, antropológiai kutatásban és a múzeumi munkában. Mint elhangzott, a tudományos és művészeti projekt múzeumi kutatók és kortárs építészek hosszú távú, közös munkájának az eredménye. A Néprajzi Múzeum gyűjteményében közel ezerkétszáz tárgyból álló székkollekció található, amelyek közül csupán néhány kapott helyet a tárlaton. Ám ez
a néhány kiállított műtárgy megihlette az AU Műhely építészeit, Ghyczy Dénes Emilt és Szederkényi Lukácsot, akik a múzeumi tudástárból merítve terveztek kortárs székeket. A kiállítás tehát a gyűjteményi tárgyak és a kortárs átiratok között teremt különös kapcsolatot, párbeszédet.
A kurátorok a tárlat elején külön felhívják a látogatók figyelmét arra, hogy bár a műtárgyakhoz nem szabad hozzáérni, azonban a lenti polcokon kiállított kortárs székeket kedvünkre tapogathatjuk, sőt ki is próbálhatjuk őket a tér közepén. A múzeumi tárgyak válogatása a parasztháztartások presztízsbútorától, a karosszéktől egészen a szükségbútorig terjed. Jól megfér egymás mellett a fehér műanyag kerti szék és a gyűjtemény egyik legrégebbi tárgya, egy 1714-ben készült fa karosszék ugyanúgy, mint a vörösréz gondolkodószék, a gondosan kivitelezett, művészi ambícióval faragott támlásszék, a lucaszék, a különleges filcszék vagy a lókoponya ülőke. Utóbbi főleg az alföldi pásztorok között terjedt el. Fejéshez vagy étkezéskor ültek rá, ám pihenésre és fejtámaszként is szolgált. De láthatunk egy acél zártszelvényekből és -rudakból hegesztett támlás széket is, amely a hagyományos csapos, vázas gyékénnyel beszőtt szék mintájára készült, s az alapanyag és a korszerűség kérdését járja körbe.
Frazon Zsófia projektfelelős lapunk kérdésére elmondta, hogy
a 2023. január végéig megtekinthető tárlatot múzeumpedagógiai programok, workshopok kísérik, később pedig utazótárlat formájában láthatják több helyszínen.
Borítókép: Jelenet a kiállításból (Fotó: Mirkó István)
