A Somossy Orfeum rabjai

A szerző 2006-tól, kastélyokról és várakról írt tizenkét könyve, illetve a Mesélő kastélyok című ötkötetes sorozata, történelmi alapossága, hitelessége mellett Mikszáth és Krúdy stílusában kelti életre a felvidéki és délvidéki nemesség szovjet megszállás előtti életét, no meg jelenkori sorsát. Legújabb műve, A bordély hercege – Budapesti éjszakák a Monarchia korában című, főként a mai Operettszínház épületében, 1894-től fél évtizeden keresztül működő Somossy Orfeum vendégeit, tragikus sorsukat eleveníti fel gazdag képanyaggal.

Podhorányi Zsolt Iró 20221116 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet

– Ez a kötet sem különbözik az előzőek­től abban, hogy elsődleges célja portrék megrajzolása személyes történeteken keresztül – magyarázta Podhorányi Zsolt az Operettszínház emeleti büféjében, hozzáfűzve: a Mesélő kastélyok esetében az épületek mint médiumok idézték meg az ott élők sorsát.
Másfél évtizedes kastélytörténeti kutatásai során megannyi olyan alak „jött vele szembe”, akinek az élete az egykori Somossy Orfeumhoz kötődött.

Úgy határoztam, írok azokról, akiknek az élete abban a furcsa, lámpafényes pesti éjszakában siklott félre 

– árulta el a szerző, aki rögtön példával szolgált: akadt falusi jegyző, aki a spórolt pénzén felutazott az orfeumba, majd másnap hazament, ellenben például Lazarovits Mihály bánsági nábob háromszázezer forintot hagyott ott másfél év alatt. Ez az összeg ma felfoghatatlanul hatalmas, hisz később nagyszeredi birtokát is háromszázötvenezer forintért vette meg egy bécsi bankár.

Podhorányi Zsolt történelem szakon végzett, így kutatásai, bizonnyal szakszerűek, azonban senki ne riadjon vissza, tudniillik magyar szakot is végzett, írásai pedig Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula anekdotázó, valóságos történetekből merített stílusát követik.

– Noha ezeknek a nagy íróknak a küszöbéig sem érek fel, köny­veim ars poeticája miatt mások szintén hivatkoztak rájuk – szerénykedett a szerző, majd bevallotta: arra törekedett, hogy olvasmányt adjon az érdeklődők kezébe. – Igyekeztem megeleveníteni az egykor volt valóságot, mintha egy fikciós mű szereplői kelnének életre a lapokon.

Ugyanakkor történészi hitelességre törekedett az adatok feldolgozásakor, saját kutatásai pedig azt célozták, hogy ne több, már megjelent mű alapján írja meg sajátjait. – Ezért szólaltattam meg a még élő szemtanúkat, leszármazottakat – mondta el, s azt is: találkozott egykori komornákkal, inasokkal.
A sorozat negyedik kötete, az Észak urai és mágnásai előkészületeikor bejárta a Felvidéket, Liptó, Árva, Trencsén, továbbá Bars és Nógrád vármegyét. Több ízben felkereste a nagybiccsei levéltárat, ahol hatalmas magyar vonatkozású anyagot őriznek, mint például Liptó vármegye közgyűlési jegyzőkönyveit. De felhasznált egykorú újságcikkeket, riportokat.

– Riportszerűen dolgoztam fel az épületek történetét – mutatott rá az író, aki maga fotózta a kötetek drámai képeit. A felvételeket a több ezer kastélyról, kúriáról, pontosabban ami megmaradt belőlük. – Olyan riportfotók, amelyeken nincsenek emberek, a hiányuk bír jelentéssel, miként a romos épületek torzóját a képzeletünk egészíti ki – magyarázta, megjegyezve: nem illusztrációkat készített, hanem olyan fotográfiákat, amelyek önmagukban, sorozatként is megállják a helyüket.

Jelen kötetben – értelemszerűen –  elsősorban archív fényképek láthatók, ám például Lazarovits Mihály nagyszeredi (ma Veliko Srediste-i) ­kúriáit maga fotografálta. Lazarovits azért szerepel a könyvben, mert Carola Cecília, a Somossy Orfeum dívája rabolta el a szívét.

– A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában elképesztő képekre bukkantam: XIX. századi aktfotókra – avatott be Podhorányi Zsolt, majd kifejtette: kifejezetten művészi céllal készültek a felvételek.

A könyv és a kor szellemét megidézendő álljon itt egy másik történet. A Barrison lányok, hamvas ártatlanságnak öltözve, ragtime-zenére táncolva hódították meg Amerikából indulva az óhazát. Produkciójuk csúcspontján fellebbentették szoknyájukat, amely alól habos alsóneműjük zsebéből kiscicák kukucskáltak ki. A Csáky-Pallavicini testvérek, Artúr és Roger, két huszártiszt társukkal egyetemben, egy hétig mindenhová együtt jártak a hölgyekkel. Artúr megkérte Ethel Barrison kezét, aki nemet mondott a döbbent grófnak. S mert az amerikai artistalány kikosarazta, néhány napra rá, délelőtt 11-kor főbe lőtte magát a kaszárnyában. Hát ilyen kort idéz elénk Podhorányi Zsolt A bordély hercege című kötete.

Borítókép: Podhorányi Zsolt (Fotó: Bach Máté)