időjárás -3°C Ingrid , Ágota 2023. február 5.
logo
Karthago szuperkoncert a Sportarénában

Haminyó anyótól a szimfonikusokig

Hegedűs István
2022.11.20. 18:00
Haminyó anyótól a szimfonikusokig

A rock és a klasszikus nagyzenekari hangzás izgalmas, értékteremtő fúziójának lehettünk szem- és fültanúi a szombati Karthago Szimfonik – Máté Péter In Rock előadásán. Tavasszal jelent meg ugyanezen címmel az elefántos banda vadonatúj nagylemeze, amelyre Máté Péter dalaiból válogattak rockos átiratban. Az ötvennégy tagú Szolnoki Szimfonikus Zenekar közreműködésével az említett opusok mellett megszólaltak a negyvenhárom esztendős Karthago egyéb nagy sikerű szerzeményei is.

Ki gondolta volna, hogy évtizedekkel a hatvanas-hetvenes évek többek által lesajnált táncdalfesztiváljai után egyszer majd pirosra tapsolt tenyérrel, csillogó szemmel csodáljuk a rockzenekarral közös színpadon álló/ülő szimfonikusokat? Tegyük hozzá gyorsan, nem egyazon kategóriáról beszélünk: a közös pont a szimfonikus hangszerelés, a zenei tartalom erősen különbözik.

Takáts Tamás és Szigeti Ferenc Fotó: Havran Zoltán

A nagy találkozáshoz mindenképp szükség volt a Deep Purple-re, amely – Jon Lordnak köszönhetően egyfajta hagyományt teremtve – 1970-ben utat nyitott a hard rock és a Royal szimfonikusok együttműködésének. Követők is akadtak: Jimmy Page, Robert Plant, a Metallica (a San Franciscó-i Symphonyval), Ian Gillan vagy éppen az említett Lord mester, aki a későbbiekben már szólóban is szívesen dogozott nagyzenekarral – hogy csak a legfontosabbakat említsem.

 

Hazai vizekre evezve a magyar rockrajongóknak örökre emlékezetes marad a P. Mobil Honfoglalás-koncertje az Állami Hangversenyzenekarral, az Old Boys The Beatles-előadása, Szörényi Levente Hattyúdal-koncertje, de az Omega szimfonikusokkal kísért nagyszabású előadásai is beírták magukat a magyar rock történelemkönyvébe. A fentebb felsorolt és nem felsorolt nemzetközi, illetve hazai példák egész sora bizonyítja, hogy igenis létezik művészi átjárás a beat-pop-rock valamint a klasszikus muzsika között. S hogy e fúziós koncertek miért lettek egytől egyig közönségkedvencek? Erre igazán adekvát választ a hangversenylátogató közönség adhat. Amely estéről estére átéli azt a katarzist, azt a felemelő érzést, amely a rock erejének, dinamikájának, valamint az azt kiegészítő szimfonikus kíséretének szintézise adhat.

A Karthago esetében minden a Máté Péter-díjjal kezdődött. 

Talán még a megálmodó Szigeti Ferenc zenekarvezető-zeneszerző-gitáros sem gondolta a kitüntetés átvételekor, hogy egy nagylemezre való feldolgozást kellene csinálni a harminchét évesen elhunyt, csillogó tehetségű szerző-előadó dalaiból. Aztán megfogalmazódott a gondolat a nagykoncertről, és ha már nagykoncert, hát a kemény rock hangszereire (gitár, Hammond-orgona) átdolgozott dalok mögé jöjjenek csak a szimfonikusok! Ugyanis nem egy Máté Péter-sláger, a táncdal íratlan szabályai szerint, eleve nagyzenekari kísérettel íródik. És itt, ezen a ponton bezárult a kör. Vagy mégsem… 

Takáts Tamás és a szimfonikusok Fotó: Havran Zoltán

Méghozzá azért nem, mert itt a kiváló karmester, hangszerelő, Balogh Sándor, aki a mai kor kívánalmainak megfelelően a rockhangzást maximálisan szem előtt tartva írta meg a szimfonikus partitúrát. Nem először, hiszen – többek között – az Old Boys együttessel közös együttműködésben jócskán gyűjtött tapasztalatot.

 

Hogy a Karthago és Balogh karmester úr minden kétséget eloszlasson, Dvorak Újvilág szimfóniája – akár egy kupica házi pálinka reggeli vagy ebéd előtt – jó ízzel alapozza meg a későbbi bő két órát. Talán bele sem gondolva, vajon milyen lehet majd az eljövendő új világ. Inkább a jelennél maradunk, hiszen sorjáznak a belénk égett emblematikus dalok, negyvenhárom év bő termése: Barátok nélkül, Senki lánya, Keleti éj. Elől időről időre magasba szökő tűzijátéksor gondoskodik a látványról, az óriás, háromosztatú háttérvetítőn a korinthoszi oszlopok között a jól ismert elefántcsorda robog, amelyet aztán felváltanak az aktuális nótákhoz kapcsolódó stilizált, effektezett mozgó- vagy állóképek. 

Meglepő s egyben jól eltalált dramaturgiai megoldásként Zayzon Csaba színművész családias díszletek között ülve olvas fel alkalmanként rövid fejezeteket Bauer Barbara tavaly megjelent Most élsz című Máté Péterről szóló könyvéből. 

Nem csupán a zseniális énekes, de akár a teljes Karthago ars poeticája is lehetne a Zene nélkül mit érek én opusa, kiváltképp az új hangszereléssel.

Nem volt könnyű dolga Takáts Tamásnak ezen az estén. Máté Péter nem éppen rokon műfajokból importált dalait kellett a rockhoz hitelesen és a Karthago által felállított mércének megfelelően közvetítenie, ráadásul a sajátokkal periodikus váltásban. Emellett vérbeli frontemberként a konferálásokban is odatennie magát. De kitesz magáért: mindvégig szárnyal, sokszor éteri magasságokba is ellátogatva (tegyük hozzá, a felsőbb régiókban mindig is otthonosan mozgott, és ezen az életkor sem tudott számottevően változtatni), mindössze annyi pihenést megengedve magának, amíg a szintén elképesztő orgánumú Kocsándi Miklós, amúgy „főállásban” a Karthago dobosa) néhány nóta erejéig fel nem váltja. Utóbbira mintha rászabták volna a Szülői ház nehezen énekelhető tételét vagy a Most élsz című lírai gyöngyszemet. Mindeközben a Csak a zene szól obsitos Karthago-opus, amelyet a fronton énekel (ezalatt Takáts váltja a doboknál, mert ő azokat is kiválóan kezeli) már meg sem kottyan neki… 

Gidófalvy Attila Fotó: Havran Zoltán

És ha már az obsitosnótáknál tartunk: a jól összeállított műsor arról is gondoskodott, hogy véletlenül se merüljünk el a nosztalgia jóleső, langymeleg vizében, mutatóba előkerül a Valahol és a Rock a vérünk, a negyvenéves jubileumi anyag két, veretes dala is. És persze a vége felé nem maradhatott el a közönségénekeltetős, ráadásos Requiem, Takáts „jutaloméneke”; majd a Lépd át a múltat, az Azért vannak a jó barátok, és meglepő zárótételként s egyben mementóként az Emlékezz rám.

A Karthago több mint négy évtizedes sikerének egyik titka az egyedi szólóénekhangok, az ötszólamú vokál és persze a hangszeres zenei alapok. 

Kiss Zoltán Zéró és Kocsándi tökéletesen együttműködő ritmusszekció. Erre épül Gidófalvy Attila ízes, utánozhatatlan Hammond- és billentyűjátéka (a Rock a véremben, otthagyva a billentyűket, egy jót gitározik is), kiegészítve Szigeti Ferenc gibsonos gitárszólóival. És még valami: már a nyolcvanas években jó érzékkel ismerték fel, hogy az igényes muzsika és profi előadás mellé fontos kiegészítő a látvány, illetve a show. Korábban a koncertek kihagyhatatlan darabja volt, mára kinőtték a legendás Haminyó anyó performanszát, a ládából előbújó áttetsző fátyolos háremhölgy – rejtői megfogalmazásban: Leila az arab démon – erotikus hastáncát.

Nem éppen aszfaltsimaságú út vezetett a nyolcvanas évek Haminyó anyójától a 2022-es Máté Péter-dalok feldolgozásáig, szimfonikusokkal kísért előadásáig. De megérte végigjárni.

Borítókép: Takáts Tamás (Fotó: Havran Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.