Az az ember, aki szigonyhalászott Acapulcóban, cápára vadászott Miamiban, óriásharcsát horgászott Kazahsztánban, egzotikus luxusszafarikat tett Afrikában, Argentínában, Kubában és Kirgizisztánban; aki saját vadászterülettel rendelkezett Gemencen és a kalocsai érsek vadászházát bérelte; aki a spanyol király fegyvereit alkotó manufaktúrában készíttette címeres puskáit, a legegyszerűbb körülmények között és a legtermészetesebb módon fogadott csinódi otthonában.
Először kávéval kínált, amelyhez a jó, zsíros tejet a szomszéd tehene adja, hiszen a közértben ilyesmi nem kapható, nincs rá kereslet, mindenki tart jószágot. Aztán következett a kokojza, vagyis áfonyapálinka, melynek alapanyaga a mezőkön terem, ahogyan a szeder és a málna is, amiből a szörpök készülnek. Mindezek leírását a könyvben is megtaláljuk, az írótól már megszokott fordulatokkal teli, kalandos és humoros történetek között, amelyek ezúttal talán még személyesebbre sikerültek, mint az első könyv esetében.
A Medvepásztor – Új ösvényeken című második kötet nem véletlenül kapta alcímét. Az új ösvények itt nemcsak külső, de inkább belső, lelki megélésekre utalnak.
A Medvepásztor ugyanis – saját bevallása szerint kapott hideget-meleget, miután első írásos munkája megjelent. Ezek közül pedig sokat igyekszik tisztázni, megmagyarázni, értelmezni, egyfajta önelemzést is végezve közben, minek eredményét őszintén, leplezetlenül tárja olvasója elé.
Nem hiányoznak azonban azok az új ösvények sem, amelyek a valóságos erdőt szelik át, hiszen immár ezeken jár nap mint nap; hol gyalog, hol terepjáróval, hol rendkívüli, helyszíni történelemórát tartva a hallgatóságnak, hol kukoricás zsákot cipelve, amelyből kedvenc medvéi lakmároznak majd valamelyik medveles előtt, hol pedig vargányával, vagy ahogyan ott mondják, medvegombával teli kosárral, amelyet ő maga szed az erdőben, hogy másnap hajnalban legyen mivel dúsítani az esztenán a nyílt tűzőn sütött hagymás, szalonnás rántottát. Szintén ez volt a reggeli, mikor én is ott ébredhettem. A kalyiba, amelyben aludtam, éppen akkora, hogy egy kétszemélyes átbetét belefér. A juhos gazdákéban és a pásztorokéban persze nincs ilyesmi, ez a luxus a vendégeknek jár, ahogyan a Szin János által épített, éjszakai szállásként működő esztenaház előtti fatüzelésű dézsa is, melynek a csípős hidegben jóleső forró vizéből feltekintve, a csillagos ég, mintha csak ráborulna az emberre. Szin Jánost ismerve, meglepődtem volna, ha nincs az esztenáján valami meghökkentő elem, úgyhogy meg is nyugodtam, mikor megmutatta az általa csak panorámabudiként aposztrofált toalettet, amelyből üvegfalon keresztül, teljes panorámájában csodálhatjuk meg a távolba futó völgyet, és a lehetetlen messzeségben felsejlő falucska kontúrjait, fényeit, miközben az esti köd felkúszik a lábainkhoz, hogy összefonódjon a lenyugvó nap színpompájával. Nem sűrűn van ilyen látványban része az embernek, főleg toaletthasználat közben.
Az esztena egyébként a juhászok nyári szállásterülete. Mikor tavasszal felhajtják a birkákat a hegyekbe, a gazdák és a pásztorok is ott telepednek le az állataikkal, és majd ősszel, a behajtás idején költöznek csak vissza a faluba.
Nomád körülmények között, de friss levegőn, forrásvizet és olyan sajtot fogyasztva élnek, amely tulajdonképpen gyógynövények tömkelegéből készül, hiszen azt legelnek a jószágok egész nyáron. Ez az ősi foglalkozás, minden szépsége ellenére nagyon nehéz, és egyre inkább kiveszni látszik már Erdélyben is, hiszen anyagilag sem éri meg, a fiataloknak pedig eszük ágában sincs folytatni a hagyományt. Szin János a tradíció fenntartása érdekében állt elő az ötletével, hogy a hozzá érkező vendégeket, amennyiben igénylik, pár nap erejéig bevonja az egyik esztena életébe; segíthetnek kiterelni a juhokat a legelőre, fejhetnek, ehetnek-ihatnak, megpróbálhatnak beszélgetni is akár a híresen szűkszavú juhászokkal, és autentikus körülmények között tapasztalhatják meg a havasok nyári életét, például ők is kalyibákban alhatnak, akárcsak azok, akik beleszülettek ebbe az életformába.
Hasonló innovatív ötlet volt Ceausescu egykori medvelesének megvásárlása, amely kívülről ugyanolyan maradt, belül azonban rendkívüli kényelem és szinte már pompa várja a látogatókat.
Hatalmas, puha ágyból figyelhettem a vadakat az óriási üvegfalon keresztül, ráadásul egy-egy medve súlyát is megtudhattam, hiszen a diktátor csak a kapitális vadakat volt hajlandó kilőni, az állat tömegének megállapításához ezért egy mérleget építettek számára, amelynek kijelzője a lesen belül volt, Szin János pedig ezt is rekonstruálta. Nem telt bele sok idő, miután kiszórták a kukoricát, meg is jelent egy anyamedve három bocsával, majd két másik, és jóízűen lakmározni kezdtek a csemegéből. Közelről, mégis a legnagyobb biztonságban csodálhattam meg ezt a nemes állatot, amellyel kapcsolatban a szerző, ahogy azt tette az előző kötetben is, most igyekszik tisztázni a félreértéseket, és a maga valójában bemutatni. Azért, hogy rámutasson: a média által felnagyított és elferdített, támadásokról szóló történetek felelőse soha nem a medve, ezúttal egy szakértővel is készített interjút, amelyet szintén megtalálunk a kötetben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!