Négy új Nemzet Művészét köszönthetünk

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amelyet elsőként 2014-ben ítéltek oda. Tegnap délelőtt a Pesti Vigadó Dísztermében vehette át valamennyi idei díjazott az elismerést.

2022. 11. 03. 16:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Mi magyarok nagyszerű nemzeti kultúrát örököltünk, amelynek gyökerei ma is erősek és termők 

– idézte fel Babits Mihály gondolatait ünnepi beszédében Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke. Mint mondta, az MMA legfontosabb céljai közé tartozik e kulturális örökség valós értelemben vett termőerejének fenntartása. Ehhez pedig nagymértékben hozzájárulnak kimagasló munkásságukkal a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett hazai alkotók, akik iránt az elnök egyúttal háláját és megbecsülését fejezte ki. 

Hoppál Péter

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szintén kiemelte, hogy 

e címet viselők életműve példaértékű és zsinórmértékként szolgál mindnyájunknak. 


A nemzet művészei egy időben legfeljebb hetvenen lehetnek, idén pedig négy kiválóságnak ítélte oda a díj bizottsága a Nemzet Művésze címet. 2022-ben a bizottság elnöke Ferencz István belsőépítész volt, tagjai pedig két, a kultúráért felelős miniszter által felkért alkotó, Aknay János festőművész és Eperjes Károly színművész, illetve nyolc, a bizottság elnöke által felkért művész: Finta József építőművész, Kiss János balettművész, Korniss Péter fotográfus, Kubik Anna színművész, Medveczky Ádám karmester, Turi Attila építőművész és Vári Fábián László író, költő, műfordító, néprajzkutató.

Kardos Sándor, Vashegyi György


Vashegyi György idén négy művésznek adta át a díjakat a laudációkat követően. Személyesen vette át az elismerést Kardos Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, forgatókönyvíró és fotográfus a filmművészet díjkategóriában, akit a magyar kísérleti film „éllovasaként” tart számon a szakma. 

 Alkotásaiért hazai és nemzetközi fesztiváldíjak sokaságát nyerte el. Olyan filmek bravúros fényképezése kötődik a nevéhez, mint A kis Valentinó, az Álombrigád, A tanítványok, az Eldorádó, az Egészséges erotika, a Glamour vagy a Hídember című filmek

 – hangzott el a az alkotó sokrétű munkásságát méltatva. A bizottság tagjai kiemelték, hogy Kardos Sándor minden alkotásában az érzékelés határait feszegeti.

Könnyed formák, kreatív funkcionalizmus, természetközeliség. Mindez egyszerre jellemzi Kévés György épületeit, aki tervezett irodaházat, minisztériumot, csigaház formájú nyaralót a még beépítetlen Mátyás-hegyen, tökházat Esztergomban, de társasházegyütteseket és családi házakat is

 – méltatták Kévés György Kossuth- és Ybl-díjas építészt, akinek szintén e címet adományozták életműve elismeréseként. Az építőművész személyesen nem tudott jelenni az eseményen, ám köszönetét fejezte ki és egyben gratulációját küldte a megjelenteknek. 
Ezt követően Lakner László Kossuth-díjas festő- és grafikusművészt méltatták, aki külföldön tartózkodik – legutóbb a debreceni Modemben nyílt kiállítása miatt látogatott Magyarországra –, s nem tudott részt venni a díjátadón, ám videóüzenetben köszönte meg, hogy művésztársai gondoltak rá.  

Lakner László műveiben gyakran helyezkedik bele történelmi helyzetekbe, a kultúrtörténet jelentős alakjaival azonosul, ezáltal történeti-társadalmi helyzeteket modellez. Művészete folyamatos párbeszéd a múlttal, a klasszikus művészettörténeti tradícióval, s ennek a párbeszédnek legtisztább formáját a képi idézetek adják

 – hangzott a festészeti műfaj határait és korlátait tágító, folyamatosan megújító és megújuló alkotó munkásságának összefoglalása, aki a képzőművészet díjkategóriában részesült a Nemzet Művésze címben.

Zsuráfszky Zoltán, Vashegyi György

Művészetét az eredeti néptáncokat legautentikusabban reprezentáló színpadi megfogalmazás, hagyományokon alapuló dramatikus táncszínházi produkcióhoz kapcsolódó magas színvonalú alkotói munka jellemzi 

–  köszöntötték a táncművészet díjkategóriában Zsuráfszky Zoltán Kossuth- díjas táncművészt, koreográfust, kiváló és érdemes művészt, akinek olyan mesterei voltak, mint Györgyfalvai Katalin, Timár Sándor és Novák Ferenc. 
2022-ben négy új taggal bővült a Nemzet Művésze cím birtokosainak közössége, akiknek művészi hitvallása, munkássága egytől egyig kiváló példa lehet az utódok, hazai és külföldi pályatársak előtt. 

Borítókép: A négy díjazott (Fotó: MMA)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.