Gyanítom, hogy a bújós szezonnal, mely egyébként találó megnevezés, a „bilincselő szezon” ügyetlen hangzását és negatív kicsengését szeretnék elkerülni. Találó a fordítás, mert a jelenség lényegét igyekszik ítélkezésmentesen visszaadni.
Párkapcsolati szakemberek (ha vannak ilyenek) a statisztikákra alapozva megfigyelték, hogy novemberben és decemberben több új párkapcsolat jön létre.
Az egyedülállók igyekezetét társadalmi és élettani okokkal is magyarázzák. A nyugati kultúra egyik legnagyobb ünnepe a karácsony, kifejezetten családi jellegű, ilyenkor előtérbe kerül a kapcsolati meghittség. Nem pusztán a társadalmi nyomás, de a valódi igény is intenzívebb keresésre sarkallja az egyedülállókat, és arra, hogy könnyebben menjenek bele kompromisszumba: lehet, hogy a novemberben megfogott pár csak a télre lesz társ. Ehhez jön még az evolúciós magyarázat, leegyszerűsítve: az ember a hidegben még jobban igényli a bőrkontaktust.
És az élettani: novemberben a szerotoninszint mindkét nemben csökken, tehát az ember párkapcsolati örömökkel próbálja feltornázni boldogságszintjét. Illetve a férfiak tesztoszteronszintje novemberben a legmagasabb, tehát hormonálisan nagyon nyitottak a partnerre.
Bár a pszichológia nem jegyzi szakszóként a bújós szezont, a fenti magyarázatok meggyőzők azt illetően, valóban létező jelenségről van szó, nem holmi magazinos vagy társkereső-oldalas marketingfogásról. Fel is merült bennem a kérdés: miért is kell magyarázkodni?
Talán azért, mert az igyekezet az ítélkezésmentességre, amikor a cuffing seasonról mint bújós szezonról beszélnek, mégsem teljesen sikerül. Az odabújás és a megbilincselés, ráfonódás szavak közötti feszültség jól mutatja, keletkezik némi zavar abban, hogyan is értékeljük ezt a jelenséget. Merthogy megszoktuk, hogy valamit pozitívnak vagy negatívnak értékelünk.
