– A Vodkaszóda című, adventben játszódó novella elbeszélője ezt mondja: „Szeretnék legalább egy percre megszabadulni az érzéstől, hogy a saját, jól felépített életem rabja vagyok.” És olvashatjuk a luxusproblémákat: „Mit főzzek az ünnepekre, istenem, semmi kedvem hozzá, minden évben ugyanaz a szirupos kálvária.” Vajon tényleg csak ennyi lenne a legtöbb ember küzdelme?
– Mindenki erős présben van, mindegy, mit dolgozik. Ha családunk, munkánk van, annyi feladat hárul ránk, hogy gyakran már nem látjuk a lényeget. Nincs idő elcsendesedni, a legbelsőbb gondokra ránézni. Ez a mókuskerék szerintem nem csak középosztálybeli probléma.
– A fenti novella egy pszichológus és kliense közötti pozitív viszontáttétről szól, melyet a pszichológusnő nem megold, hanem elfojt. Ugyanakkor ennek a jelenségnek a kapcsán lát magába. Ön szerint gyakori, hogy az emberek sablonok segítségével söprik szőnyeg alá a lelki történéseiket?
– Igen. Ha nincs idő mélyebben elgondolkodni, akkor a legtöbbször az általános normák, elvárások szerint élünk. Idő és energia hiányában a lelkünkben zajló változásokat gyakran sablonok szerint oldjuk meg. Igazán nagy bajnak kell lennie ahhoz, hogy mindent felrúgjunk. A pszichológusnő történetének lényege, hogy azon értékek mellett, amelyekben az ember hisz, megpróbál kitartani. A gyülekezetünk lelkésze, Lovas András ezt így szokta megfogalmazni: „Érték az, mely mellett akkor is kitartunk, ha hátrányunk származik belőle.” A novellabeli nő beleszeret a páciensébe, de éppen ezáltal jön rá arra, hogy rendbe kell tennie a házasságát. Szerintem mindenkiben nagy a küzdelem, hogy az értékeihez ragaszkodjon-e vagy a vágyait kövesse.
– Ma felolvas a Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok irodalmi estjén. A program segítségével írta meg Vipassana munkacímű regényét. A cím azt jelenti, belátásgyakorlás. Ez a technika éppúgy része a théraváda buddhista gyakorlatnak, mint a jezsuita szerzetesek csendes imájának, melynek egyik népszerűsítője Magyarországon Mustó Péter jezsuita szerzetes. Miről szól a könyv?
– A vipassanát úgy is szokták fordítani, hogy „mély betekintés a valóságba”. Engem nagyon érdekel, hogyan gondolkodnak a különböző világvallások. Regényemben a keresztény és a buddhista meggyőződéseket ütköztetem egymással a szereplők lelkivilágán keresztül. Ehhez valóban elmentem egy vipassana-elvonulásra, ahol napi tíz órában meditáltam, figyelmesen hallgattam az esti előadásokat. Hívő keresztényként ez nagy lelki munkát jelentett. A történetben mindhárom főszereplőm komoly elakadással küzd a saját életében, én pedig hiszek abban, hogy az ilyen pontokon a cselekvő szeretet gyakorlása lendíthet át bennünket.
A regény lényegében arról szól, hogy a sorsfordító emberi találkozásokban hogyan jelenik meg a gondviselés. Könyvemmel elsősorban a keresés vágyát szeretném felkelteni az emberekben, mert szerintem nem érdemes úgy leélni az életünket, hogy közben meg sem próbálunk elindulni valamilyen úton Isten felé.
Borítókép: Jánoki-Kis Viktória (Fotó: Onda Péter)
