A szakmai díjban azok részesülhetnek, akik legalább huszonöt éve aktívak az előadóművészi pályán, kimagasló színvonalú művészi teljesítményt nyújtottak, mégsem kaptak magas szintű állami elismerést. Ezzel a kitüntetéssel egyidejűleg legfeljebb tízen rendelkezhetnek. A korábbi díjazottak között van többek között Berkes Balázs, Bergendy István és Garay Attila zenész, Kovács Erzsi, Máté Otília és Payer András énekes, Hevesi Imre táncművész.
Életműdíjat kapott Tommy Vig vibrafonos, dobos
Ünnepélyes keretek között vehette át a Magyar zene- és táncművészet kiemelkedő előadóművésze díjat Tommy Vig jazzmuzsikus, zeneszerző a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) közös rendezvényén.

Tommy Vig a díj átvételekor azt mondta, nagyon sokat jelent neki ez a díj, mert hiába játszott Amerikában egy fél évszázadon át a legjobbakkal, Magyarországon a bennfentes zenészek – bár elismerték – azt találták ki, hogy idehaza nem üti meg a mértéket.
– Amikor Gyimesi László, Zsoldos Béla, illetve az MZTSZ és az EJI mellém áll, és kapok egy ilyen szintű elismerést, az ellensúlyozza mindezt – fogalmazott a muzsikus.
A vibrafonos, ütőhangszeres Tommy Vig 1938-ban született Budapesten muzsikuscsaládban. Vigh Tamás néven, dobos csodagyerekként indult, ám a kommunizmus ellehetetlenítette a dzsesszt, így 1956-ban emigrálni kényszerült, és a New York-i Juilliard School of Music ösztöndíjasa lett. 1961-től Las Vegasban élt, és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Tony Bennett, Tony Curtis, Judy Garland és Frank Sinatra. Játszott Henry Mancini és Quincy Jones zenekarában, közreműködött Elvis Presley, Michael Jackson, Diana Ross és Rod Stewart lemezein. A muzsikus 2006-ban települt haza.
Tommy Vig következetesen őrzött magyar identitásának kiemelkedő zenei példája az 1956 emlékére írt műve, a Budapest 1956 című, nagyzenekarra komponált darabját a forradalom hatvanadik évfordulóján mutatták be a Vigadóban.
Újabb darabjainak hangszer-összeállítását gyakran színesíti cimbalommal, tárogatóval. Az irodalom szerelmeseként héttételes szvitben örökítette meg Petőfi Sándor, Jókai Mór, Arany János, Ady Endre, József Attila, Karinthy Frigyes és Rejtő Jenő emlékét. Aranyszimfóniák című darabját a 2012-es londoni olimpia magyar győzteseinek ajánlotta.
Borítókép: Tommy Vig (Fotó: Hegedűs Márta)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az Aranycsapatról és a száz éve született Makk Károlyról is készül film
Ezen alkotások gyártását támogatja az NFI.

Al Pacino audiencián járt a pápánál
Ő az első filmsztár, akit fogadott XIV. Leó.

Végre kiderült, kit rejtett a fekete csuklya az Erkel Színház videójában + videó
Népszerű színész-énekes csatlakozott a musical színház csapatához.

Matthew McConaughey újabb nagy dobásra készül a True Detective alkotójával
Egy egész franchise kiépítését tervezik Mike Hammer karaktere köré.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt

Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi

Előkerült a bizonyíték, ez okozta az Air India gépének lezuhanását

Az Európai Unió beismerte, Magyarországnak végig igaza volt – eurómilliárdokat fizet ezért

Elfogytak a szavak: már csak hónapjai vannak hátra a fiatal édesanyának

Az Európai Bizottság megemelte a kalapját: megszünteti az eljárást Magyarországgal szemben

Dakota Johnson két férfi között vívódik + előzetes

Heti program: klubvilágbajnokság, U21-es Eb és cselgáncs-vb

„Magyar Péter egy beteges hazudozó”

Orbán Viktor elpusztításáról beszélt, feljelentették Pankotai Lilit

Rapid délutáni friss – Orbán Viktor nem viccel + videó

Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az Aranycsapatról és a száz éve született Makk Károlyról is készül film
Ezen alkotások gyártását támogatja az NFI.

Al Pacino audiencián járt a pápánál
Ő az első filmsztár, akit fogadott XIV. Leó.

Végre kiderült, kit rejtett a fekete csuklya az Erkel Színház videójában + videó
Népszerű színész-énekes csatlakozott a musical színház csapatához.

Matthew McConaughey újabb nagy dobásra készül a True Detective alkotójával
Egy egész franchise kiépítését tervezik Mike Hammer karaktere köré.