A Nemzeti Múzeum megnyílt új időszaki kiállítása 170 év 32 világkiállítását, illetve az azokon elért magyar sikereket kívánja bemutatni. Az 1851-es első londoni világkiállítástól a tavalyi expóig veszi végig a nagy nemzetközi seregszemlére elküldött magyar anyag legfontosabb, legsikeresebb elemeit. A kiállítás összefoglalója szerint a tárlat szinte lehetetlenre vállalkozik, hiszen a világkiállításokhoz kapcsolódó műtárgyak legtöbbjét felkutatta, és a lehető legnagyobb számban be is mutatja. Hadd másoljak ide még egy fontos mondatot a tájékoztatóból:
„Még soha nem volt a magyar múzeumtörténetben ilyen összművészeti, a magyar kultúrtörténet legfontosabb szegmenseit felvonultató időszaki kiállítás, amely mintegy 50 magyar közgyűjtemény és magánszemély világkiállításokhoz kapcsolódó műtárgyait gyűjti össze és mutatja be egy helyen.”
Aki végigsétál a kiállítási térben, valóban a magyar művelődéstörténet ikonikus tárgyait nézheti végig. A legfontosabb relikviák közül érdemes kiemelni a XIX. századi Viktória-mintás Herendi-készletet, a Zsolnay gyár lenyűgöző négyalakos állóvázáját, Vikár Béla fonográfhengereit, Szinyei Merse Pacsirtáját, de olyan alkotók munkáit is megcsodálhatják a látogatók, mint Than Mór, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Paál László, Csontváry Kosztka Tivadar, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Zala György.
A kiállítás megnyitóján L. Simon László, a múzeum főigazgatója arról beszélt milyen pontosan illik a múzeum küldetésébe a Magyar EXPO sikerek című kiállítás.
Azt szeretnénk elérni, hogy ha bejönnek ide a látogatók, akkor az érzés, amivel távoznak, a büszkeség érzése legyen. Legyenek büszkék arra, hogy egy olyan nemzet tagjai, amely ilyen fantasztikus tárgyi és szellemi kincsekkel rendelkezik.
És ez a kiállítás különösen alkalmas erre – szögezte le, hozzátéve, hogy Gál Vilmos történész-főmuzeológus, a kiállítás kurátora arra gyűjtött össze számos példát, hogy akár a művészet, akár az ipar tekintetében mi, magyarok a világ élvonalához tartozunk.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a kiállítást megnyitó beszédében egyebek mellett arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a világkiállítások koncepciója „irigylésre méltó optimizmust sugárzott”. Egy olyan világképet tükrözött, amely nemcsak egy expótérben összehordhatónak és felmutathatónak gondolta a legjelentősebb szellemi, tudományos, technikai eredményeket, de ezeket egységesnek és mindenki által értelmezhetőnek tartotta. Több mint száz évig, egészen az 1958-as brüsszeli világkiállításig (ez volt az utolsó egységes expó, utána szakosított világkiállításokat tartottak) ezt a szemléletet hordozták ezek a rendezvények. Ez volt az európai kultúra aranykora.
